Member of Group ›
Magasságok és mélységek
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Magasságok és mélységek

Ahogy a sikernek, úgy az intelligenciának is rendkívül sok arca van.

Mivel Zsoltot (több mint egy évtizeden keresztül) volt szerencsém személyesen ismerni, az új film apropóján úgy döntöttem, hogy a következő hetekben a róla szóló, egy évtizeddel ezelőtti írásaimat újra megjelentetem itt. Így, tiszteletem jeléül, a következő négy csütörtök a Hópárducról (és persze feleségéről Hildáról, akinek a perspektívájából bemutatja a film családjuk életét) fog szólni.

Ahogy a sikernek, úgy az intelligenciának is rendkívül sok arca van.

Érdekes megvizsgálni, hogy milyen összefüggésben áll e két fogalom. Sokféle IQ teszt látott napvilágot az elmúlt évtizedekben, melyek segítségével több nézőpontból vizsgálták és mérték az Intelligencia Hányadost (Intelligence Quotiens). Az elmúlt, intenzívebben változó évtizedekben azonban e klasszikusnak mondható hányados mérése mellett megjelent két új „trónkövetelő” is, melyek nyilván nem helyettesítik, mint inkább remekül kiegészítik és árnyalják egy ember intelligenciájának megítélését, mérését. 

Az adott egyén IQ tesztjének eredményein túl az EQ (Emotional Quotiens), illetve az AQ (Adversity Quotiens) értékeinek komplex ismerete sokkal többet elmond személyiségéről és potenciális sikereiről. A magas érzelmi hányadossal (EQ) rendelkező ember „jól tud bánni” a többiekkel, mondhatni „belelát a fejükbe”, ezért is érvényesül jobban, különösen az ipari korszakot felváltó mai „élmény-információs” időkben. Empátia, önismeret, önkontroll jellemzi, hamar megtalálja a közös hangnemet, szinte bárkivel. (A családon túl legyen az akár munkatárs, főnök vagy beosztott.)

A magas AQ-val (megpróbáltatás-kezelési képesség hányadosa) rendelkező ember aktív sikerorientált nem pedig passzív kudarckerülő.

Sok esetben ahelyett, hogy letörné, gátolná a „kudarc”, szinte nem is ismeri/használja ezt a negatív szót. Számára inkább tapasztalat a „sikertelenség” és arra motiválja, hogy minden esetben tanuljon a hibáiból. A magas AQ-val rendelkező embereket „hegymászó típusnak” kategorizálják és aposztrofálják az Adversity Quotiens tesztek. Ezek a mentálisan erős emberek már az adott „csúcson” kiszemelik az újabb meghódítandó „hegye(ke)t”, hiszen tulajdonképpen ez élteti őket, ez ad értelmet és tervezhető keretet aktív életüknek.

Erőss Zsoltot közel egy évtizede van szerencsém ismerni.

(E nyelvi fordulat ezúttal helyénvalóbb, mint valaha.) Amikor 2002 májusában első magyarként feljutott a világ (Mount Everest) csúcsára, hazaérkezése után amikor beszélgettünk az expedícióról, az egyik első megjegyzése az volt, hogy legközelebb oxigénpalack nélkül megy fel. A csúcson készült néhány mondatos felvételben is a következő hangzik el szó szerint:

„…Végre magyar a Mount Everesten! Igaz, hogy oxigénnel, de hát legalább visszajöhetünk valami szebb céllal, oxigén nélkül alpesi stílusban…”

Zsolt a Mount Everest mellett már hét db. (!) nyolcezrest mászott meg élete során, amikor 2010. január 2-án egy lavina elsodorta őt és két társát a Tátrában. Nyolc nappal később térdtől lefelé amputálni „kellett” az egyik lábát. Amikor bent voltam nála a kórházban akkor értettem csak meg, hogy tulajdonképpen azért döntött az amputáció mellett, mert így biztos lehetett abban, hogy a jövőben is tudja mozgatni a térdét és műlábbal ugyan, de szinte biztosan folytatni tudja a hegymászást.

Mindezeket követően, 488 nappal a műtét után (!), 2011 május 21-én élete kilencedik (!) nyolcezresének tetején állt művégtagjával 8516 méter magasan a világ negyedik legmagasabb hegyének, a Mount Everest társhegyének, a Lhotse-nek a csúcsán!

Hogy mi történt abban a bizonyos közel 500 napban? Nos, éppen erről szól ‘A Hópárduc talpraáll’ című dokumentumfilm, amely végre egy valódi hús-vér példaképet mutat nekünk, nem hollywoodi plasztik hősök (Stallone – Cliffhanger) értéktelen és hiteltelen kliséit, vagy idétlen valóságshow-k Homo-Sapiens-szerű rémisztően bárgyú karikatúráit. Bizonyára sokan merítettek erőt annak idején a látottakból és talán az a gondolat is átment az őszinte felvételek segítségével, hogy alapvetően befolyásolja életminőségünket, hogy mit gondolunk az életünkről, illetve az is, hogy mire képes a (szinte) határtalan mentális erő.

Zsolt egészséges testképe, családjához fűződő viszonya és értékrendje semmit sem változott, pusztán” azért, mert elvesztette az egyik végtagját. Mi átlagemberek, ha egy pattanás nő az arcunkon, már megváltozik a magunkról alkotott képünk, illetve ezernyi rafinált kifogást találunk, hogy miért nem sportolunk vagy mozgunk eleget.

A rossz hírem az, hogy a film megnézése után könnyen elszégyelhetjük magunkat és nehezebb kifogásokat találnunk, ha nehézségekkel kerülünk szembe a jövőben és megfutamodunk. Ha valakinek mégis sikerülne ügyes retorikával/ideológiával önmagát is meggyőznie/becsapnia, hogy a körülmények lehetetlenné teszik, hogy legyőzze az akadályokat, gondoljon a büszke Hópárducra, aki talán épp most mondja kissé gondterhelten Hildájának:

„Már csak három nyolcezres csúcs maradt a tizennégyből…”

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art