Member of Group ›
A legnagyobb főnök, akinél a távirányító van
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.

A legnagyobb főnök, akinél a távirányító van

Életemben először talán akkor gondolkodtam el azon, miből is élek valójában, amikor egy csodálatos country club fogadótermében ültem Stockholm egyik külvárosában és a nemzetközi televíziózás vezető cégeinek képviseletében érkezett nagynevű mogulok körében azt néztem egy kilencven négyzetméteres vásznon, ahogy egy hipster külsejű, anyaszült meztelen svéd férfi kéjesen megdug egy mohos sziklát, majd a közösülést egy korhadt tölgyfarönkkel fejezi be.

A bejátszás egy olyan valóságshow részlete volt, amit a skandináv piacra szántak és a készítők állítása szerint arról szólt, hogy az emberben milyen természetesen szép vágyak tudnak ébredni szinte bármi iránt, de valójában azt láttuk, hogy mindent meg lehet dugni, amin van lyuk. Persze van az az életkor, amelyben az ember ezzel a kijelentéssel nem vitatkozik, de nálam ez gyakorlatilag egy időben múlt el azzal az időszakkal, amikor még a Duna Tévében adásszünetben halakat mutattak és ha az ember kapatos társaságban választott magának egyet és pont az a hal úszott fel először a gömbölyű képernyőre ragasztott szigszalagcsík felett, ihatott egy sört.

A fenti bevezetőből talán kiderül, hogy televíziózással foglalkozom és egészen furcsa volt a fiatalkorom, már ami a társasági szórakozást illeti.

Kutvölgyi Pali egy szenteste küldött messenger üzenetben kért meg, hogy csatlakozzam a blogjához, amit örömmel tettem meg, főleg annak okán, hogy nem töröltem ki azokkal a vicces és Jézuskás GIF-ekkel együtt, amiket az ember ilyenkor kap azoktól, akiknek a nevét az élete során megtörtént egyetlen egy eseményhez sem tudja kötni. Arra a kérdésemre, hogy miről írjak, a megfelelően tömör, de sok kérdést maga után hagyó brief jött: amiről akarsz.

Mondtam, hogy okés, de nem vetettem fel, hogy mennyire széles a mezsgye az alkotói szabadság messzemenő tisztelete és a tökéletes talajvesztettség között. Végül úgy döntöttem, a televíziózásról fogok írni. Biztos vannak, akik sokkal jobban értenek hozzá nálam, ők is el vannak foglalva azzal, hogy a hazai televíziókat vezetik és nincs idejük arra, hogy blogot írjanak. Rajtuk kívül persze mindenki más is ért a tévézéshez. Olyan ez, mint a főzés meg a gyereknevelés. Akinek van konyhája, ért a főzéshez, akinek meg gyereke, az a neveléshez.

Lehet, ez utóbbit árnyalnám, mert úgy tűnik, a gyerekneveléshez igazán azok értenek, akiknek nincs. De akinek van tévéje, az biztosan ért hozzá még akkor is, ha a hazai médiablogok kommentelőinek szinte minden bejegyzése úgy kezdődik, hogy nincs tévém és nem is nézem. Én sem velük, sem a többi szakemberrel nem kívánom felvenni a versenyt, a kesztyűt meg főleg nem, de húsz évet töltöttem ebben a szakmában, az elmúlt tizet a régió egyik legnagyobb nemzetközi produkciós cégének kreatívigazgatójaként és láttam pár olyan dolgot, amit szívesen megosztanék, hogy szélesítsem a képet a nemzetközi televíziózással kapcsolatban, és talán hogy egy kicsit röhögni is lehessen.

A gyártócég, amelyet az elmúlt években építettünk, négy földrészen, tíz országban készített eddig több mint 70 különböző típusú tévéműsort számos csatornának.

Ennek a munkának a kapcsán bejártuk a fél világot televíziós fesztiválok résztvevőjeként Franciaországtól Izraelen át egészen Dél-Koreáig. Az utazások során két listát készítettünk a barátaimmal. Az egyik a „Worst View Competition”, amely a világ szállodáinak legrosszabb kilátású szobáit listázza – volt egy opció, hogy erről írok (én vezetek egy Tel Aviv-i ablakkal, ami egy olyan kukára nézett, amiben az egyik macska ette a másikat) – illetve a másik, amely az általunk fellelt legbizarrabb tévéműsorokat tartalmazza.

Ez a saját szórakoztatásunkra készült, amelyet eddig főleg csak magunk közt osztottunk meg, de talán másoknak is okulására szolgál. Ezt olyan természetes volt leírni, mint bevett szófordulatot, de végiggondolva okulás itt nem nagyon lesz.  (Miközben ezt írom, kaptam egy Japán rajzfilmepizódot, Onara Goro a címe, amelyben a főszereplő fingik egyet, a szellentés életre kel, majd mélyenszántó eszmecserét folytatnak egymással arról, hogy mi zajlik az ember szervezetében.)

Ja! Fontos! A blogban nem lesz szó a hazai televíziózásról.

Ennek több oka van. Egyrészt, aki szeretné tudni, mi történik, nyomja meg a gombot, vagy vegye elő a színes RTV részletest, vagy olvasgasson a számtalan létező blog között. Vannak elég jók is! Másrészt az itthoni képernyőkre még nem jutottak el, és szerintem soha nem is fognak azok a műsorok, amelyeket minden bizonnyal súlyos mennyiségű tudatmódosító szer elfogyasztása közben ötlöttek ki, majd valósítottak meg az alkotóik és amiket szeretnék megosztani azokkal, akik itt olvasgatnak.

Nincs értékelés, nincs elemzés. Mint a választott szakmámban, egyetlen cél van: szórakoztatni.

És a szórakozásnak számtalan válfaja lehet a borzongástól a rémületen át egészen a meglepődésig. Ha meg valaki még röhög is közben az már csak a hal a tortán. Az első bejegyzésben pár olyan műsort szeretnék bemutatni, ami már régebben a listán van, ha bejön, lesznek olyanok, amik az elmúlt pár hónapban jelentek meg és néhány saját fejlesztés is. És aki ezt olvassa, annak azt ajánlom, képzeljen el egy csatornát, ahol ezek egymás után mennek. És ha ez valaha megvalósul… hát akkor a jóisten legyen irgalmas hozzánk!

SILENT LIBRARY – Japán

Nem egy mai darab, de annyira jellemzően japán, hogy már csak emiatt is a listára kívánkozik, arról nem is beszélve, hogy nem egy manapság is népszerű Youtuber, ezeknek a hülyegyerekeknek a köpenyéből esett ki. Pár srác ül egy könyvtárban és különösen kreatív módon kínozzák egymást, ahhoz képest, hogy ki húzza a pakliból a halálfejes kártyát. A kiválasztottnak néma csendben kell tűrnie, hogy csipesszel csomóban tépjék ki az orrszőrét, vagy egérfogót csapjanak a nyelvére. Aki felszisszen, arra rámordul a morcos könyvtárosnő, akit mindannyian ismerünk a Szabó Ervin könyvtárban végigkínlódott vizsgaidőszakról, csak neki már eleve össze van húzva a szeme.

A japánokról még szó fog esni, főleg annak kapcsán, hogy ők használják a legtöbb hordós vazelint a showműsoraikban, amelyek attól szórakoztatóak, hogy mindenki elesik. Ugyanakkor a szolid obszcenitás sem áll tőlük távol. Az egyik gameshow-ban abban versenyeznek a férfiak, hogy ki tudja hamarabb leolvasztani a körbetekert modellekről a fóliát egy hajszárítóval. Tessék rákeresni a Takeshi’s Castle című műsor régebbi változataira! És ne felejtsem el majd legközelebb megmutatni azt is, amelyben egy üres tornaterembe zárnak be 24 órára néhány rettegő játékost, akik nem tudhatják, mikor tör rájuk egy csapat nindzsa, hogy jól megverjék őket. Nagyjából ennyi. Nem akarok előre spioilerezni, de az egyiket a budiban verik meg, aki ettől sokkot kap és zokog. A műsor nagyjából erről szól majd.

RESURRECTION MAKEOVER – Japán

Ez a valóságshow arról szól, hogy egy nőnek húsz évvel ezelőtt meghalt a férje és annyira hiányzik neki, hogy megpróbálják megvigasztalni egy színésszel, akit tökéletesen azonos külsejűre formálnak az évtizedek óta halott férjjel. El lehet képzelni szerencsétlen asszony megdöbbenését, amikor bekopog a halott férj és pont úgy néz ki, mint amikor elvitte a rák. A riadalom után együtt teáznak, elmennek a parkba, ahol a kedvenc padjukon üldögéltek, majd eléneklik a kedvenc dalukat, táncolnak az esküvői zenéjükre és sírnak. A végén a halott férfit játszó színész megöleli az unokákat, akiket ő már soha nem láthatott, amíg az volt, akit a színész játszik. Ezzel a lélekemelő pillanattal búcsúzik a műsor a nézőktől.

GAY MOVERS – Hollandia

A hollandok üdítően frissek és merészek, már ami a televízió műsorok kifundálása terén jelentkező kreativitást illeti. Egyik legújabb darabban meleg költöztető srácok visznek zongorákat és elemes konyhabútorokat egyik lakásból a másikba, közben cukin elcsevegve a tulajokkal. Ezt a műsort egy vásáron ajánlották nekem azzal, hogy olcsón meg lehet szerezni a jogokat Kelet-Európára. Mondtam nekik, hogy én ugyan meglehetősen nyitott személyiség vagyok, de azért képzeljék már el, hogy a nálam szolidan kifejezve is picit zárkózottabb Délszláv országokban prezentálom ezt a koncepciót. Jó, mondták, akkor itt van a Gay Army, ami ugyanez, csak katonásdival.

A szerbek köztudottan harcias nép. Nekik biztosan tetszene, hogy borotvált lábú, erőszakosan rózsaszín terepmintás cuccba öltöztetett srácok veszik fel a harcot a helyi hadsereg zöldsapkásaival. Esetleg a horvátokkal. Némi sikongatással aláfestett kiképzés után. Ugyebár. Magyaráztam volna én szívesen a kulturális különbségekről, meg a társadalmi elfogadás bizonyos formáiról a régióban, de mit kezdjek azzal a céggel, aki az egyik producerét korábban Pozsonyba küldte, miközben én Ljubljanában vártam rá… akiknek Slovakia és Slovénia közti különbség csak egy szintax hibát jelent.

GET THE FUCK OUT OF MY HOUSE – Hollandia

Nem kisebb fejlesztő cég hozta ki a piacra, mint az Endemol, akiknek a Big Brothert is köszönhetjük. Már aki köszönheti. Mi köszönjük! Nem egy országban volt szerencsénk gyártani. A dolog gyakorlatilag egy átlagos bangladesi család életéről szól, csak a fejlesztők  ezt nem tudták, amikor kitalálták. Adott egy közepes méretű ház, amiben mondjuk egy hattagú, kétgenereciós család kényelmesen megfér. No, erre a térre eresztenek rá 100 embert. Költözzetek be, éljetek egymás hegyén-hátán! Oldjátok meg! Akit kitúrnak, vagy feladja, megy haza. Ahol simán lehet, hogy ugyanígy él. Mondjuk ez Hollandia, úgyhogy talán nem…

THE REAL SWEEDISH FARMER – Svédország

Adott egy svéd farmer és a felesége egy hatalmas birtokkal, de gyermekek nélkül, így nincs kire hagyni a gazdaságot. Annak érdekében, hogy mégis legyen, aki tovább viszi a vállalkozást, beköltöztetnek hozzájuk egy csapat menekültet. Többek közt szíreket, pakisztániakat, afgánokat. A csapat együtt él és dolgozik, és aki a végén a legjobban teljesít, megkapja az egész gazdaságot, hogy ott folytassa és élje az életét. A svéd testvércégünk nagyon büszke erre a műsorra és látva a végeredményt, azt is mondhatjuk, joggal. Pár hete kérdezték tőlem, hogy látok-e lehetőséget arra, hogy ezt a műsort ebben a formában Kelet-Európában is megvalósítsuk. Mondjuk Magyarországon. Utánanéztek és látják, hogy van egy csomó tanya az Alföldön. És hogy látok e benne tartalmi és üzleti potenciált? Mondtam aha… Csak adjanak egy kis időt, hogy körbeszimatoljak a piacon…

WHO THE FUCK DO YOU THINK YOU ARE? – Norvégia

Csak pilot valósult meg belőle, pedig az ötlet remek. Adott egy kétméteres hófehér bőrű, fehér hajú norvég, akit úgy kell elképzelni, mint Gandalfot úgy ezerkilenszázkilencven évvel ezelőtt. Persze szigorúan Középföldei időszámítás szerint. A srác standup komikus és az utóbbi idők píszi hullámai miatt már egyetlen poént sem süthet el más testalkatúak, bőrszínűek, vallási identitásúak, vagy faji hovatartozásúak rovására. És valljuk be, ha az ember megélhetési norvég standupos, akkor hamar kifogy a viccekből, ha csak a saját körén belüli sovány, fehér szőkéken köszörülheti a nyelvét.

Ez kábé olyan, mintha egy tünde standupos nem tolhatna le egy hobbit, vagy törp poént. Pedig valljuk be azok voltak a legjobb dialógok a Gyűrűk Urában. Ugyanakkor széles körben elfogadott, hogy magadat kiröhögheted. Nyílván. Ergó ha zsidó vagy, vagy arab, akkor semmi gond azzal, ha magadon poénkodsz. Fordítva nem oké. Illetve van ahol igen, de azok megint nem mi vagyunk sajnos és itt most egész Európára gondolok.

A figura kifogyott a sztorikból, ezért potom 100 dollárért csináltatott egy beküldős DNS tesztet, ami nagyjából annyiból állt, hogy kapott egy fülpucoló pálcika szerű cuccot, amit meg kellett nyalni, majd egy zacskóban visszaküldeni a laborba. Innentől fogva pár héten belül kiderült, hogy zsidó, arab és fekete vér is csörgedezik az ereiben, igaz csak tized százalékokban mérve, de bizonyítottan ott van. Ettől vérszemet kapott és csinált egy arab estet. Csak araboknak. Sajnos a végkifejletnek lett némi köze ahhoz a tényhez, hogy a projekt még mindig csak tervezési fázisban van.

ROCKSTAR HOME INVASION – Norvégia

A terápiás műsoroknak ma is nagy keletjük van, habár korántsem akkora, mint pár évvel ezelőtt. A válság legkeményebb időszakában érdekes tendenciát lehetett megfigyelni. A főzőműsorok népszerűsége átvitte a tetőt, mert valahogy az emberek az evésről, vagy arról, hogy másokat nézzenek főzni és enni, nem tudtak lemondani. Sok fejlesztő és forgalmazó cég pedig a problémamegoldó műsorokat kezdte el tolni, amiben öltönyös emberek elmagyarázták a nyomorgó családok kockásinget viselő, zokogó tagjainak, hogy milyen mosóport vegyenek ahelyett, amit eddig használtak, hogy a maradékból kijöjjön még egy fánk.

Kiemelkedik viszont a sorból a Rockstar Home Invasion, ami nagyjából arról szól, hogy adott egy bajban lévő család, ahol szívatják a gyereket a suliban, anyuka kiégett a munkahelyén, apuka beteg és kirúgták, és asszem a kutyának meg valamilyen szeparációs problémái voltak, bár az utóbbi lehet, hogy túlzás. Amikor már semmilyen terápia és semmilyen szakember nem tud segíteni, a családhoz beköltöztetnek egy rockzenekart, akik egy darabig velük élnek, felforgatják az életüket, kicsit szétverik a házat és ettől megoldódik minden. Én mondjuk bírnám, hogy ha van egy kis családi összezördülés mifelénk itt vidéken, esetleg életközépi válságba kerülök, jönne a Tankcsapda és pár nap alatt lenyomná a telekárakat a környéken.

SLOW TV 1-2-3 – Norvégia

Valójában ez nem egy műsor címe, hanem egy műfaj, amit körülbelül annyira nehéz megérteni a jelenlegi tartalomfogyasztási szokások ismeretében, mintha a McDonald’s bejelentené, hogy áttér a molekuláris konyhára.

1. A norvég NRK, azaz az állami televízió egyik legnézettebb, 168 (!) órás műsorfolyama arról szól, hogy rénszarvasok vonulnak valahova. Esküszöm én örülnék a legjobban, ha tudnám folytatni ennek a koncepciónak a leírását, de tényleg ennyi.

2. A másik egy élő adásban közvetített kandallótűz. Kandallótűz. Hm.

3. A harmadik a Slow Boat, már a címével is sokat sejtet azok számára, akik krónikus inszomniában szenvednek. Egy hajó útját mutatja be valós időben, napi 24 órában, ahogy a vízi alkalmatosság körbejárja a fjordokat, miközben a fedélzetre szerelt tucatnyi Go-Pro mutatja a környéket. Tavaly az év egyik legnézettebb műsora volt Norvégiában. Nem vágom. Van egy barátom, aki a Youtube-on együltében végignézte, ahogy a Transszibéria expressz végigmegy az útvonalán, gondoltam megkérdezem, mi ebben az élvezetes. Mondta van az a cucc. Nos, hacsak Norvégia televíziónéző népességének nagy része nem él illegális tudatmódodító szerekkel – ami tekintve a gazdaságuk szárnyalását nem valószínű – nos, akkor lehet, hogy nekem nem esett még le valami.

+1 Itt van még egy rövid ízelítő ugyanerről a csatornáról, azoknak, akik mostanra már rácsúsztak a slow TV-re. Figyelem! Emberek 13 órán át kötnek.

Akinek még nem olvadt le az agya, miután tisztességesen végignézte a 13 órás kötő műsor beharangozóját, a vonuló rénszarvasokat, a halott ember képmására maszkírozott statisztát, a sziklával háló embert, és a vidéki családok házát terápiás célból szétverő kivarrt rockereket, azoknak megígérhetem, hogy később komolyabb dolgokról is szó lesz, de előbb még mutatok majd pár baromságot wannabee Mikulások versenyéről, állatok módjára párt találni igyekvő emberekről és olyan figurákról akik meztelenül ismerkednek egymással.

Végül pedig felteszem azt a kérdést, amit egy ideig nekem is sokszor feltettek a barátaim, amíg le nem szoktattam őket erről:

Van-e a kereskedelmi televíziózásnak bármilyen felelőssége is?

Igényt kell-e teremtenünk, vagy igényt kell kiszolgálnunk? Aki hasonló okosságokon töri a fejét egy ilyen kis kitekintés után, nézze vissza a linkeket! És ha lehet egy cinikus megjegyzésem a legvégére… mindenki tartsa észben, hogy az a legnagyobb főnök, akinél a távirányító van, mert oda kapcsol, ahova akar. Vagy éppen ki.

Csapat

 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
Regős Dániel
The Dealer
A zene az se rossz, a zene az nagyon jó! Ezért csináljuk!
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge, 1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art