Member of Group ›
A mutyi és a következetlenség
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

A mutyi és a következetlenség

 

Hofi Géza egyik műsorában a következő módon definiálta a korrupció fogalmát.

„Korrupció az, amiből kihagynak.“

Hofi, mint oly sokszor, ezúttal is bizony fején találta a szöget. Ez a tömör és fanyar mondat jól kifejezi sokunk kettős mércéjét. Ha valamilyen „mutyiból“ előnyünk származik és még magunkat is meggyőzzük, hogy tulajdonképpen nem is éltünk vissza az adott helyzettel, máris átlényegül a „dolog“ és felmenthetjük magunkat erkölcsileg (is). Ha más jut előnyhöz velünk szemben egy „mutyiügy“ által és rajtunk csattan az ostor, egyből átlényegül a „szövevényes korrupciós ügy“ és mélyen elítéljük a „mai borzalmas állapotokat“Réz András esztéta írta (kb. 30 éve!), hogy:

„Magyarországon szeretik a lángost, de nem szeretik a lángossütőket.”

Azóta a helyzet nem sokat változott. Továbbra is „közellenség“ a vállalkozó. Még a szó is pejoratív az emberek egy csoportjának körében. (Mennyivel jobban cseng a nemzetközi „entrepreneur“ kifejezés…) Ahogyan egy 12 évvel ezelőtt született bejegyzésemben írtam, ez a furcsa és álszent következetlenség jellemzi a versenyhez való hozzáállásunkkal is. Amennyiben a Volkswagen és az Opel márka küzd meg nemzetközileg egymással (is), hogy megbízhatóbb és jobb autókat adjon el nekünk, akkor lelkesen üdvözöljük az (ár)versenyt. Ha mi személyesen vagy cégünk kerül (valódi) versenyhelyzetbe, akkor már agresszív emberről vagy üzletpolitikáról papolunk. Persze valódi versenyről beszélek, nem olyan meccsről, ahol erősen „lejt a pálya”, esetleg csak egy csapat versenyez, vagy előre lehet tudni, hogy ki fog nyerni… Sokan utálják ha reklámokkal bombázzák őket egy online magazin felületén vagy egy híroldalon, de nehezen állnak rá, hogy fizessenek az adott csatorna használatáért. Szabadságra vágyik mindenki minden szinten, de a nyugdíjunkról, vagy gyermekeink tanulmányainak finanszírozásáról gondoskodjon az állam! (Továbbra is.)

Öngondoskodjanak rólunk!

Bár nem szeretjük a vállalkozókat, de szívesen kezdenénk vállalkozásba, csak garantálja valaki (és az állam is sok „hiteles” pecséttel), hogy roppant sikeres és kockázatmentesen busásan jövedelmező lesz az ügy. Mi tehát a „fájdalmasan őszinte“ végkövetkeztetés mindezekből, ha nem akarunk a saját zsebünkbe hazudni? Országunk pénzügyi-, közlekedési-, politikai-, kulináris és komment-kultúrájáról MI tehetünk, ráadásul ezek össze is függnek.

Sokkal nagyobb a saját szerepünk (és ezért felelősségünk) a saját jövőnk alakításában, mint hinnénk.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art