A mutyi és a következetlenség

Hofi Géza egyik műsorában a következő módon definiálta a korrupció fogalmát.

„Korrupció az, amiből engem kihagynak.“

Hofi, mint oly sokszor, ezúttal is bizony fején találta a szöget. Ez a tömör és fanyar mondat jól kifejezi sokunk kettős mércéjét. Ha valamilyen „mutyiból“ előnyünk származik és még magunkat is meggyőzzük, hogy tulajdonképpen nem is éltünk vissza az adott helyzettel, máris átlényegül a „dolog“ és felmenthetjük magunkat erkölcsileg (is). Ha más jut előnyhöz velünk szemben egy „mutyiügy“ által és rajtunk csattan az ostor, egyből átlényegül a „szövevényes korrupciós ügy“ és mélyen elítéljük a „mai borzalmas állapotokat“. Réz András esztéta írta (lassan 30 éve!), hogy:

„Magyarországon szeretik a lángost, de nem szeretik a lángossütőket.”

Azóta a helyzet nem sokat változott. Továbbra is „közellenség“ a vállalkozó. Még a szó is pejoratív az emberek egy csoportjának körében. (Mennyivel jobban cseng a nemzetközi „entrepreneur“ kifejezés…) Ahogyan egy évtizeddel (!) ezelőtt született bejegyzésemben írtam, ez a furcsa és álszent következetlenség jellemzi a versenyhez való hozzáállásunkkal is. Amennyiben a Volkswagen és az Opel márka küzd meg nemzetközileg egymással (is), hogy megbízhatóbb és jobb autókat adjon el nekünk, akkor lelkesen üdvözöljük az (ár)versenyt. Ha mi személyesen vagy cégünk kerül (valódi) versenyhelyzetbe, akkor már agresszív emberről vagy üzletpolitikáról papolunk. (Persze valódi versenyről beszélek, nem olyan meccsről, ahol erősen „lejt a pálya”, esetleg csak egy csapat versenyez, vagy előre lehet tudni, hogy ki fog nyerni…)

Sokan utálják ha reklámokkal bombázzák őket egy online magazin felületén vagy egy híroldalon, de elképzelhetetlennek tartják, hogy fizessenek az adott csatorna használatáért. Szabadságra vágyik mindenki minden szinten, de a nyugdíjunkról, vagy gyermekeink tanulmányainak finanszírozásáról gondoskodjon az állam! (Továbbra is.)

Öngondoskodjanak rólunk!

Bár nem szeretjük a vállalkozókat, de szívesen kezdenénk vállalkozásba, csak garantálja valaki (és az állam is sok „hiteles” pecséttel), hogy roppant sikeres és kockázatmentesen busásan jövedelmező lesz az ügy. Mi tehát a „fájdalmasan őszinte“ végkövetkeztetés mindezekből, ha nem akarunk a saját zsebünkbe hazudni? Országunk pénzügyi-, közlekedési-, politikai-, kulináris és komment-kultúrájáról MI tehetünk, ráadásul ezek össze is függnek.

Sokkal nagyobb a saját szerepünk (és ezért felelősségünk) a saját jövőnk alakításában, mint hinnénk.