Member of Group ›
A nagy(obb) kép
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

A nagy(obb) kép

Az Aptitude egy digitális ügynökség. Két éve „csavartak” egyet néhány híres albumborítón és „publikálták” azokat a (persze fiktív) képeket, melyekből (szerintük) a tervezők annak idején kivágták az albumra kerülő végleges fotót. A csapat így vélekedik a frappáns sorozatról, mely általuk a ’The Bigger Picture’ nevet kapta.

„Mindannyiunknak van kedvenc albumunk. Egy olyan, amely többet jelent számunkra, mint a többi. A borítója valamilyen aprólékos üzenetet ábrázol, amelyet az adott banda vagy a művész próbált közvetíteni számunkra. A digitális korban azonban az album vásárlás már nem egy kézzelfogható csomag megszerzéséről, hanem a digitális verzió kényelmes letöltéséről szól. Szóval az egykor áhított iparági szabvány tiszteletére, vetettünk néhány pillantást az elmúlt évek legikonikusabb borítóira és saját szájízünk szerint csavarva egyet rajtuk, feltártuk a »nagyobb képet«.”

Valljuk be, más lenne a világ, ha az ún. többség képben lenne a nagy(obb) képet illetően is. Egyébként csodálkoznék, ha az ügynökség inspiratív sorozata nem indítana el egy ilyenkor szokásos mém cunamit. Hálás téma. Talán ez a „Nagyobb Kép” lebegett az Aptitude csapatának szeme előtt, amikor elkezdték tologatni a pixeleket…

The Beatles - Abbey Road

The Beatles – Abbey Road

Michael Jackson - Off The Wall

Michael Jackson – Off The Wall

Nirvana - Nevermind

Nirvana – Nevermind

Fat Boy Slim - Greatest-Hits

Fat Boy Slim – Greatest-Hits

Blur - Park Life

Blur – Park Life

Bieber - My World

Bieber – My World

Bruce Springsteen - Born in the USA

Bruce Springsteen – Born in the USA

Csapat

 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
Regős Dániel
The Dealer
A zene az se rossz, a zene az nagyon jó! Ezért csináljuk!
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
+36 30 920 920 1
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art