Member of Group ›
Ajtóstul a házba
Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.

Ajtóstul a házba

Tisztelt Publikum! Sok szeretettel köszöntöm az egybegyűlteteket, hivatalba lépésem során első alkalommal a felületen. Nagy nap ez a mai, egy teljesen új élethelyzet.

Néhány éve ugyan írok itt, és ott, viszont a Blogger42, és elődjei felületén hivatalosan sosem tettem, legfeljebb néha beugrottam, ennek ellenére a T. Beruházók úgy döntöttek, szabad kezet adnak, és tulajdonképpen azt csinálok kéthetente kedden, amit csak akarok. Bár ők talán nem egészen így képzelték, de majd legfeljebb szólnak. Eleinte azt hittem, aligha létezik klasszabb dolog a világon, mint megkötések nélkül írni. Manapság azért már átalakult az erről alkotott véleményem.

Végső soron ez egy elég nehéz feladat, és gyakran kudarcok kísérik a hasonló tematikájú tartalmakat, ennek ellenére mégis végtelenül hálás vagyok. Keddenként e felületen egyébként motorokról, valamint a köréjük kerített felhajtásról és „cseresznyevirágzásról” kívánunk megnyilatkozni időről-időre, viszont a rugóút hossza, és a nyomatékgörbe elnevezésű szavak adott esetben háttérbe szorulnak, mert főként szórakoztatni akarunk.

JL 2

Bár nem tagadom, ha valakiben égető kérdések merülnek fel villaszög, vagy szelephézagállítás témakörben, nyugodtan tegye fel nekünk, és igyekszünk válaszolni. Mondom „nagy pofával” mindezt úgy, hogy a világ egyik legjobb motorépítőjére (Sapkára – a szerkesztő) bármikor számíthatunk.

Egy valamit viszont semmiképp sem szeretnénk: megmondani a tutit. Nem akarunk önökkel sem sisakot, sem bőrdzsekit vásároltatni, mert egy viszonylag elfogult, keménykalapos elmélet rabjai vagyunk, és hiszünk egy irányzatban, mely világszerte bevált, és más platformra emelte a motoros kultúrát. Ennek ellenére nem állítjuk, hogy önnek is kizárólag így, ebben a formában kell motorra ülnie, és a motorozáshoz viszonyulnia, mert a célunk elsősorban az, hogy minél több embert ismerjünk meg, és minél többen ismerjenek meg bennünket, legyenek ők akár kerékpárral, BKV-val, vagy motorkerékpárral közlekedők. Sokkal inkább igyekszünk társadalmilag átadni azt, hogy motorozni eszméletlenül jó dolog.

És azt hiszem nem túlzás, ha ebben komolyan hiszünk, mindannyian, aki ennek a felületnek részese, vagy szereplője. Néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy Budapesten egyszer majd Michelin-csillagos éttermek sokasodjanak, mégis így lett. Ebből kiindulva úgy érzem, joggal bízhatunk abban, hogy egy gasztroforradalomhoz hasonló folyamat a motoros kultúra terén is végbe menjen. Bár senki nem állította, hogy könnyű lesz, és azt sem, hogy egyedül sikerülhet. Tudjuk azt is, hogy főzni még mindig többen főznek mint motoroznak, és Jamie Olivert előbb megismeri a nagyanyám, mint Roland Sands-ot, ezért rengeteg hasonló gondolkodású társra, cimborára, követőre, és nem utolsó sorban konkurenciára lesz szükségünk a jövőben, hogy a siker bekopogtasson, de sebaj, nem két hónapra tervezünk.

Az alábbi videó alapján – elvonatkoztatva az arisztokratikus elemektől – a lehető legtökéletesebb módon tudjuk érzékeltetni a fenti, jelenleg még üres szavakat. Egyáltalán nem számít a ruha, sőt a Delahaye 135 S sem. Kizárólag egyetlen, kézzel foghatatlan jelenségre érdemes összpontosítani, amely nem más, mint a harmónia.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni, vagy ide kattintva.

Csapat

 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
Regős Dániel
The Dealer
A zene az se rossz, a zene az nagyon jó! Ezért csináljuk!
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
+36 30 920 920 1
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás