Az apáról, aki egyidős a lányával!

A jó sci-fi „sci” is, nem csak „fi”. Én még a biokémikus Asimovon (leánykori nevén: Исаак Юдович Озимов), a matekból és fizikából doktorált ACC-n (Sir Arthur Charles Clark), a Galaktika Magazinon, a 2001: Űrodesszeián (hamar előkerült ugye-ugye?) és a Szárnyas fejvadászon nőttem fel, nem a Tűzgyűrűn és a Transformersen, vagyis a napjainkban megszokott hollywoodi CGI akció-pornón. Talán ezért is van igényem arra, hogy egy tudományos-fantasztikus filmben több „tudomány” (és hihető emberi dráma) legyen a ma megszokott arányoknál. Ilyen értelemben azt kaptam az Interstellar (Csillagok között) című alkotástól, amit Nolantől vártam. Magyarán több tudományosságot és erkölcsi (pl. „ön-vagy-közérdek”) dilemma feszegetést. Persze kaptunk klasszikus, papírt-tollal-átdöfve magyarázó féregjáratot és baljósan gomolygó fekete lyukat is, de nem öncélúan. Nolan valószínűleg nem véletlenül bánt csínján a green boxszal és a CGI-vel. (Egyébként sem szokatlan tőle a „valódi” forgatás.) Ezt a visszafogottságot erősíti az a tény is, hogy a filmet, napjaink digitális hegemóniájának ellenére, részben „sima” 35-ös filmre rögzítették. Persze IMAX felvételek is vannak az anyagban, ezért ha tehetitek, irány az Aréna IMAX terme és lehet csodálni a csöndes (űrben hanghullám sem terjed) végtelen űrfelvételeket óriásvásznon! Amikor pedig éppen nincs csönd, Hans Zimmer zeneszerző darabjai erősítik tovább a film sajátos atmoszféráját. Kip Thorne (executive producer és elméleti fizikus) pedig pont annyi tudományt tol(hatot)t a filmbe, amennyitől hitelesebb lett, de még „emészthető” maradt. (Ha nem is minden asztrofizikai magyarázat érthető benne.)

https://www.youtube.com/watch?v=7KUMgRrE_C0

A film közel három óra. Az első felében nem is látunk űrt. (Lézerpisztoly pedig a film végéig sem „dörren” benne.) Az első egy órában a szülő-gyerek-társadalom kötélhúzás jeleneteit látjuk egy haldokló bolygón, kevés étellel és sok porral. Közben az alkotást végigkíséri az önző Homo sapiens sapiens őszinte és (nyilván) kritikus bemutatása. A Brand prof. lányát alakító Anne Hathaway ugyan kevesebbet énekel, de többet sír, mint A nyomorultakban (tényleg), de (szerelme érdekében) azért simán sutba dobná az emberiséget szolgáló magasztos tudományos érveket, amikor arról kell dönteni, hogy melyik bolygót látogassák meg abból a háromból, amely alkalmas lehet az életre. Nyilván azt, amelyiken kedvese várja a szabadulást. (Mellesleg nemigen lehet ezért megvetni.) A filmben (nyilván szándékosan) későn feltűnő Matt Damon pedig kiszámítható választ ad, az „én, vagy 7,42 milliárd ember a fontosabb” örök kérdésre. (Nem akarok spoilerezni, nézzétek meg a filmben hogyan döntött.) Nolanről már korábban kiderült, hogy mer bonyolultabban mesélni (pl. Inception) a hollywoodi álomgyár rendezőinek nagy részénél és ez jót tesz ennek a filmjének is. Még a Batman daraboknak is. Hármat is rendezett. Nekem A sötét lovag tetszett a legjobban. Persze lehet, hogy a remek Heath Ledger miatt, aki szerintem Nickolson híres Joker alakítását is felülmúlta főgonoszként. Visszatérve az Interstellar című filmre, nekem is van lányom, tehát nem volt nehéz elképzelnem az alapkonfliktust. (Elhagyhatom-e őt, hogy megmentsem az emberiséget? Megmondjam-e neki előre? Jól döntöttem-e?) McConaughey (mint színész) döntését is nagyra becsülöm. Mármint azt, hogy kb. öt éve tök tudatosan meghozta azt a nehéz döntést, hogy nehezebb, kockázatosabb, és valószínűleg kevésbé jövedelmező (akár független stúdiók által gyártott) szerepekre vált, a korábbi hálás, szálkás-izmos sármőr karakterek után. Összességében azt mondanám úgy általában a filmről, hogy Cuarón Gravityjéhez hasonlóan, biztosan nem ez (lesz) a Nolan fivérek legjobb alkotása, de üdítően újszerű űr operát láttam és biztos, hogy még egyszer megnézem. Tegyétek Ti is. Én szóltam!

Interstellar

Interstellar

Interstellar

Interstellar

Interstellar