Ma egy újabb állomáshoz érkeztünk a filterkávé készítő eszközök világában, ez pedig a sokak által már ismert French Press.
E sorozat előző négy tagja itt érhető el: Syphon, V-60, AeroPress, Chemex.
Nyugodtan kijelenthetem, hogy a French Press az egyik legelterjedtebb eszköz a háztartásokban, mivel eléggé könnyű és költségkímélő módja a minőségi kávékészítésnek. Kialakítását tekintve is ez az egyik legsokoldalúbb kávékészítő, mivel különböző alakú, méretű és színű modellek is találhatóak a piacon. Mondhatni mindenki megtalálja a stílusához illő darabot. Sokan előszeretettel viszik magukkal túrázásra, kempingezésre, mivel nem igényel elektromos áramot, csak forró vízre és a kávénkra van szükség. Emellett mindenképpen meg kell említenünk, hogy a French Press nem csak kávé, hanem tea készítésére is kiválóan alkalmas.
Egyébként Magyarországon még dugattyús kávéfőzőnek is szokták hívni. Ezt a nevet onnan kapta, hogy amikor az italunk elkészült, egy dugattyú segítségével nyomjuk le a kávét az eszközünk aljára. Ez a folyamat egy eléggé egyedi aspektusa a French Press-nek.
Népszerűségét az is elősegítette, hogy Európában is több konyhai eszközöket forgalmazó cégnek is megtalálható a kínálatában. (Ilyen például a brit Household Articles Ltd., vagy a dán Bodum.)
A nevéből kiindulva azt hihetnénk, hogy a franciákhoz köthető, pedig feltalálása az olasz Attilio Calimani nevéhez fűződik, 1929-ből. Bár azt hozzá kell tennünk, hogy 1852-ben két francia, nevezetesen Mayer és Delforge egy nagyon hasonló eszközt szabadalmaztatott.
Most pedig lássuk, hogy hogyan is működik:
Összegezve tehát, a French Press-szel egy karakteresebb, ízekben gazdag kávét készíthetünk költséghatékonyan, akár „nomád” körülmények között is. Emellett szerintem elengedhetetlen útitárs, ha kirándulásaink során minőségi kávéra vágyunk, de mindemellett a konyhánkban is megállja a helyét.
Szerző: Nagy Ádám, a 2016-os Magyar Brewers Bajnokság 3. helyezettje.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.