Member of Group ›
Buzik. Akarom mondani muzik.
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Buzik. Akarom mondani muzik.

 

A saját kámingáutomról már írtam korábban. Ezúttal azonban Orosz Dénes (Poligamy) Coming Out című filmje miatt ragadtam klaviatúrát. A film sikeres. (Az év legnézettebb magyar filmje, már az első 4 nap után.) A mozi tapinthatóan „közönségfilm” akar lenni. Naná. Mindemellett, minden jóakarata ellenére, saját magát és a rendező által (valszeg) fontosnak tartott üzenetet rúgja tökön. Csúnyán.

Ugyan nem szöges bakancsban, csak puha Armani beige mokaszinban, de nagy lendülettel és hosszú nekifutásból. Nem edukál, nem próbálja felszámolni az előítéleteket (mindkettő erősen „ráférne” a magyar társadalomra), hanem talán még kissé erősíti is egyes rétegek homofóbiáját. Tudom nem fair kijelentés a filmmel és az un. társadalommal szemben sem, de simán el tudom képzelni, hogy (a filmhez hasonlóan) a való életben is valaki veréssel próbálja „kigyógyítani” „elferdült hajlamú” gyermekét. (Amerikai szépség megvan?)

Coming Out

Coming Out

Tabu döntögetés helyett sajnos klissé (nem elírás) éretlen és prűd (gyáva? konformista?) lett ez az alkotás. A férfipár kapcsolatát (hiteltelen konfliktusát) éppúgy műanyagból építi fel a rendező, mint a hollywoodi filmek hetero párjainak viszonyát az álomgyár az óceán túloldalán, melyben mintha IKEA katalógusból olvasnák fel egymásnak a végtelen szerelmet a szereplők. A Kontrollban remeklő, egyre népszerűbb Csányit ezúttal csúnyán lejátssza a vászonról filmbéli partnere, a finom eszközökkel operáló „Moszkva teres” Karalyos Gábor.

Czeizel Endre rádió interjús kameó megjelenése bár rövid, de a genetikus talán az egyik legfontosabb dologról beszél a film során. (A homoszexualitásért egy génelváltozás a „felelős”, mely nem öröklődik tovább.) Főhősünk ehhez képest kb. annyira figyel rá, mint majd a közönség. Semennyire. A filmnek két igazi erénye viszont kétségtelenül van. Az egyik, hogy sok Bang & Olufsen készüléket láthatunk benne, a másik pedig Fillenz Ádám operatőr.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art