Tegnap jelent meg a Chairlift zenekar Moth című új nagylemeze a Columbia Records gondozásában. A Moth a harmadik stúdióalbum a 4 évente új lemezzel előrukkoló space rock és popos indie hangzásokat vegyítő zenekar történetében. Az előző albumokkal összehasonlításban elmondható, hogy a már jól megszokott charilift-es hangzást a nyolcvanas évek stílusával vegyítve sikerült megőrizni, a lendületes karakterrel és az egyediséggel együtt.
Caroline Polachek Patrick Wimberly és Aaron Pfenning zenekara 2006-ban állt össze a Colorado állam beli Boulder-ben, ahol eleinte csak sajátmaguk számára zenéltek. Aztán mikor ebből elegük lett, irányt váltottak, New York-ba költöztek és rövid két év koncertezés és állandó jelenlét elég volt nekik ahhoz, hogy az egész világon megismerjék a nevüket. 2008-ban az MGMT-vel és a Yeasayer zenekarral egyidőben mutatkoztak be, ugyanazt az indie hullámot ugyanolyan sikerrel lovagolva meg. 2008-as Does You Inspire You című lemezük legnépszerúbb száma, a Bruises megjelent egy iPod reklám betétdalaként is. 2009 elején kereste meg a zenekart a Columbia Records, az együttműködés keretében a bemutatkozó lemez megért egy új kiadást és a következő albumok már mind a kiadóóriásnál jelentek meg.
A Something című 2012-es albumot már duóként rögzítette Polachek és Wimberly, ez a felállás egészen a mai napig a Chairlift zenekarban. Caroline Polachek így nyilatkozik az új albumról: „New York-ban nem gyakran találkozik az ember molylepkével (Moths, az album címe molylepkét jelent). Alig látni itt molyokat, éppen ezért tetszett meg az ötlet, hogy a molyt a sebezhetőség, ugyanakkor a kitartó törékenység szimbólumaként használjuk. Ahogy a fény felé törekszik egész addig csapkodja a szárnyait, míg elpusztul. Az élete minden területén veszélyekbe ütközik, de ez nem tántorítja el. És ez nagyon hasonlít ahhoz, ahogy a zenéről gondolkodunk: gyönyörű, sebezhető és őszinte.”
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.