A CÓKMÓK Kovács Bori formatervező társadalmilag elkötelezett szellemiségben létrejött diplomaprojektje, mely egy évnyi tervezés-szervezést, tökéletesítést követően idén ősszel indul útjára közösségi támogatás formájában.
Kovács Bori tavaly diplomázott a MOME formatervező szakán, munkái jellemzően fontos társadalmi kérdésekre, problémákra igyekeznek választ adni, olyan területeken tevékenykedik, ahol tervezőként a design eszközeivel hatékonyan segíthet. Egyfajta megszállott, a szó jó értelemben vett formájában.
A CÓKMÓK projekt keretében Bori kisiskolások számára tervezett hátizsákot, ami egyszerre székre, falra akasztható tároló is, kincsesláda, szerethető társ a gyerekek számára, melyben minden elképzelhető fontos tárgy megtalálja a helyét. Az egy táska pedig valójában kettő, hiszen aki CÓKMÓKot vesz, egyszerre segít is, minden megvásárolt táska párja a Területi Gyermekvédelmi Szolgálat gondozásában élő gyerekekhez kerül.
Az ideiglenes otthonban élő gyerekek számára fontos és sokszor hiányzó érték a biztonság, az állandóság. A környezetváltozás és a bizonytalanság erősen megviseli a gyerekeket, épp ezért szükségük van olyan tárgyakra, mikrokörnyezetre, melyek állandóak, biztosak, kiszámíthatóak. A CÓKMÓK székre, vagy ágyra akasztva saját tárolószekrényként is funkcionál, így segítségével a gyerekek megszokott, otthonos környezetet tudnak kialakítani akár átmeneti otthonukban is. A CÓKMÓKhoz jár egy meleg takaró is, ami a tapasztalatok alapján a gyerekek nagy kedvence.
A CÓKMÓK ötlete hamar felkeltette a szakma és a média érdeklődését, Bori a TEDx Youth előadójaként számos támogatót és lelkes elkötelezett rajongót szerzett, olyannyira, hogy a TEDx Youth együttműködő webes csapata beállt támogatóként a Cókmók megvalósítása mögé, és egy 24 órás házi bajnokság keretében tervezték és programozták meg a CÓKMÓK hamarosan induló weboldalát, melyben részt kap egy webshop is.
És ez itt még csak a történet kezdete – néhány napon belül indul a CÓKMÓK weboldala, ahol bárki vásárolhat a család legkisebb tagja számára egy saját CÓKMÓKot, és ezzel segíthet egy kisgyereken, akinek nagyon-nagyon sokat jelent a támogatás. A projekt híreivel, sikereivel kapcsolatban Facebook oldalukon tájékozódhatunk. Sok sikert és sok-sok CÓKMÓKot kívánunk!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.