Member of Group ›
David Lynch
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

David Lynch

Vajon tetszik Lynchnek Villeneuve filmje?

Lynch Mester érdemel annyit (sőtsőt), hogy újra megemlékezzünk a „munkásságáról” az új Dűne film kapcsán is. (Még akkor is, ha bizonyára tiltakozna ennek a szónak a használatától.) Tömegízléstől meglehetősen távol eső, rendkívüli atmoszférájú filmjei, állig begombolt ingviselete, szofisztikált hajzselé használata, „képregénye” (The Angriest Dog in the World), festményei, könyvei és fotóalbumai mellé, a korábban kiadott single dalok után 2011-ben és 2013-ban is önálló zenei albumokkal rukkolt elő a művész. (Itt írtam róluk: Crazy Clown Times, The Big Dream) A Polish Night Music videóját pedig itt találjátok. (Ezen az albumon csak négy track található. Igaz, a legrövidebb 13, a leghosszabb közel 27 perces.) Ma azonban péntek (filmes nap) van, ezért jöjjenek inkább az általa rendezett mozik!

Egyébként is érdemesebb azokkal foglalkozni. Szerintem.

R A D Í R F E J

  
(Eraserhead, 1977)

Eraserhead

Lynchnek a szürrealitás, a morbiditás és az abszurd iránti fogékonysága már az első filmjében is markánsan megmutatkozott. A cím arra a bizarr látomásbéli jelenetre utal, amikor (SPOILER!) a nyomdász anti(fő)hős, Henry Spencer feje „leválik a törzséről” (a csecsemő győzött), majd elgurul és miután egy arra járó kölyök az utcán (!) felveszi és eladja egy gyárnak, ott praktikusan radíros ceruzákat gyártanak belőle.

Lynch öt évig (!) reszelgette a filmet. 

Persze a pénzhiány is bejátszott.) Ő rendezte, saját maga írta a forgatókönyvet és két dolgos kezével vágta meg. (BTW, Kubrick és Lucas is imádta.) Fekete-fehér mozi, de inkább fekete. Midnight movie. Gimnazistaként egy filmklubban láttam. Bang! Letaglózott. Álomszerű film. Rémálomszerű. A kérdés csak az, hogy ki álmodik kit? A brutál görbe tükörben és az indusztriális környezetben egy „middle class” amerikai család karikatúráját látjuk. Iszony viszony. Mary monster X családjával, a szörnybaby-vel és egy „képzelt baráttal”, a hidrogén szőke Radiátor-Ladyvel tengeti életét. A leírhatatlan-frizurájú főszereplőhöz (Jack Nance játssza) később Lynch ugyanazzal a “casting-hűséggel” ragaszkodott, mint Kyle MacLachlanhez. (vagy mint Tim Burton az ő „dédelgetett” Johnny Deppjéhez. Stb.) A film trailere itt található, itt pedig Lynch maga beszél a filmről.

Lynchre egyébként is jellemző ez a fajta hűség. (Eddigi utolsó) ex-felesége, Mary Sweeney vágja a filmjeit a Kék bársony óta. Azért „ex” ő is, mert ugyan a fiuk 1992-ben született, de csak (micsoda álszent és indokolatlan szemforgatás ez e helyütt) 2006-ban házasodtak össze. Egy hónap múlva beadták a válókeresetet. „Lincses” fordulat. Muhaha!

E L E F Á N T E M B E R

  
(The Elephant Man, 1980)

Elephant Man

Az igazi áttörést azonban, paradox módon (?), egy olyan (a többihez képest) „mainstream” film hozta meg, amely Lynch-hez képest szokatlanul konvencionális mesélési móddal görgeti előre drámai cselekményét. Az Elefántember megindító, viktoriánus korban játszódó történetét nyolc Oscar-díjra jelölték. A film a torzszülött John Merrick igaz történetét írja le a megalázó vásári mutogatásától, a londoni szalonok felvilágosult közönségének álszent elismerésén keresztül, a rituális öngyilkosságig. Néhány évvel ezelőtt “újranéztem” ezt a mozit is. Elsöprő erejű film!

A „lírai mozi” végül egyetlen Oscart sem kapott meg a nyolcból, melyre jelölték. Redford ekkor debütált, mint rendező és az ő alkotása (Átlagemberek) aratta le az akadémia babérjait. A sors (?) furcsa fintora, hogy míg Redford filmje szinte a homályba veszett azóta, addig az Elefántember az egyetemes filmtörténet meghatározó, kultikus mozijává vált.

„I am not an Animal! I am a human being! I … am … a Man!”

Bármennyire is közhelyes a „zord külső érző szívet/gondolkodó szellemet takar” kontraszt, a film képes új szemszögből vizsgálni az érzékeny „szörny” vívódásait és tusáit. Talán ebben rejlik Lynch igazi zsenije ebben a filmben. Úgy forgatta le ezt a drámát, hogy végig elkerülte a giccs vagy a túlzott pátosz olcsó kliséit. (Persze ehhez Anthony Hopkins és John „8. utas a halál” Hurt is „kellett”.) Well done! Köszönjük!

Ahogyan a Kék bársony című filmben, úgy itt sem válnak el vegytisztán a jó fiú (Treves) és a rossz fiú (Bytes) tulajdonságai. Rendelkeznek közös vonásokkal és erre a jóságos doktor úr rá is eszmél az egyik drámai pillanatban. (A gonosz mutatványos, Bytes ezt már sokkal korábban tudja…) A zajos siker után Lynch érdekes, és mint később kiderült, rossz irányba vezető válaszútak elé érkezett. Furcsa módon mindkét felkérés egy sci-fire szólt. Egyrészt Lucas szerette volna, ha ő rendezi meg a Jedi visszatér című filmjét, másrészt Dino De Laurentiis producer adjusztálta, hogy legyen Lynch a direktora az egyik legnagyobb sci-fi regény (sorozat), a Dűne megfilmesítésének.

D Ű N E

  
(Dune, 1984)

Dune

Lynch jól érezte meg, hogy Lucas valószínűleg nem hagyná kellőképpen érvényesülni az ő ötleteit, ezért a grandiózus Dűne regény filmre vitelének megrendezése mellett döntött. (Lucas pedig figyelmeztette, hogy a Dűnét nem lehet megfilmesíteni. Persze Lynch gondolhatta azt is, hogy ezzel csak a Jedi felé akarja terelni őt az ismert rendező.) Egy interjúban Lynch maga beszél arról, amikor Lucas meghívta magához, hogy meggyőzze (Ferrarival mentek salátázni), rendezze ő a 3. Star Wars epizódot. Az interjú következő sora tökéletesen kifejezi, mennyire volt kedve az Elefántember rendezőjének ehhez:

I had next door to ZERO interest.”

Végül Lynch paradox módon pontosan abba a csapdába lépett óvatlanul bele, mint amit el akart kerülni a Lucassal való együttműködésben. (Ezt ismerjük az ún. Való Életből mindannyian…) Magyarán egy öt órás eposz helyett csináltattak vele egy két és félórás kalandfilmet. A monumentális és nagy ívű alkotást ezzel gyakorlatilag kikasztrálták.

Az utolsó vágás joga nem illette meg a különc rendezőt, így a klasszikus Lynch-hangulatú álombéli jelenetek tömeges kivágásával egy olyan „paródia” született meg, amelyet jogosan pellengérezett ki a közönség és a kritikusok. Nagy bukta volt, különösen az Elefántember hatalmas és osztatlan sikere után. A Dune/Star Wars döntés pikantériája még az lehetett, hogy Frank Herbert, a Dűne könyvek (1965-től) írója a ’77-ben megjelent Csillagok háborúját saját ötlete koppintásának tartotta. Herbert egyébként 16 pontban világít rá a két történet közötti párhuzamokra és végül így fogalmaz: „Az esély, hogy mindez nem véletlen, nagyobb, mint amennyi csillag van az univerzumban.”

K É K   B Á R S O N Y

  
(Blue Velvet, 1986)

blue-velvet

A Dűne sikertelensége után Dino De Laurentiis új, „testhezállóbb” feladattal bízta meg Lynchet, jelesül a Kék bársony című film megrendezésével, amely feladat már remek lehetőséget adott a szabadgondolkodású rendezőnek, aki mint tudjuk ki is használta az adódó lehetőséget. Ismét egy sajátos és izgalmas remekmű született! Ahogy Tarantinó filmjeiben sem öncélú és olcsó a brutalitás részletes megjelenítése, úgy Lynch esetében sem az. A Kék bársony kéjgáz szippantós kisvárosi bűnöző Frankje (Dennis Hopper játssza a „szokott” zsenialitással) is valahogy több síkon és misztikusabban pszichopata, mint amit megszoktunk az átlag mozikban.

A fekete humortól (persze) nem mentes film egyszerre krimi és vígjáték (nyilván nem a klasszikus értelemben), illetve a film noir elemeiből is építkező művészfilm (jelentsen bármit is ez a szó) jellege ellenére a nagyközönség (kisebbik része) számára is érdekes, követhető. A fülbemászó címadó dal pedig konkrétan elfejthetetlen.  (Állítólag e Bob Vinton dal ihlette meg Lynchet is.) Új momentum, hogy az alkotás a „nyilvánvaló jelenben” (’50-es évek jegyei keverednek a ’60-as évek autóival?) játszódik, Lynch korábbi filmjeitől eltérően.

Konkrétan egy Lumberton nevű tipikus (nyitójelenet „megvan”?) amerikai kisvárosban. Kényelem, tompulás, henyélés és az ebből fakadó elfojtások, voyeur kémlelések minden szinten. Ezek a jelzők azonban ne vezessenek félre Titeket. Ez a mozi is tele van bizarrabbnál bizarrabb „Lynch-es” alakokkal és morbid fordulatokkal. (Persze az is kiderül végül, hogy kié a levágott fül és miért fosztották meg e fontos szervet jogos tulajdonosától.)

T W I N   P E A K S

  sorozat,
1990-1991

Twin Peaks

A következő nagy áttörést a most futó sorozat „elődje” :), a Twin Peaks hozta meg Lynchnek. A több Golden Globe díjjal kitüntetett alkotás kis hazánkban is futott és sajátos misztikumával, „természetfelettiségével”, rejtélyes vörös szobájával, valamint okkult sejtelmességével hamar népszerű lett Magyarországon is. (Én is ott ültem előtte huszonévesen minden alkalommal.) Ha minden alkotó a Lynch/Frost pároshoz hasonló igényességgel és artisztikus módon közelítene a sorozatokhoz ma is, magasabb minőségű mozgóképes világ lenne, a jobb esetben több évadot megélő sorozatok hangulata. Egyébként a „Tűzz jöjj velem” (Fire walk with me) című mozifilmet már csak Lynch jegyezte 1992-ben.

V E S Z E T T   A   V I L Á G

  
(Wild at Heart, 1990)

wild-at-heart

Sokan mondták, hogy a második évad közepétől azért esett a Twin Peaks részek színvonala, mert Lynch akkor forgatta (rendezte és írta) a Veszett a világ című filmjét. (Valóban a Twin Peaks két évadjának szünetében látott neki a filmnek.) Nicolas „Elvis” Cage (Sailor, a gaz kígyóbőrzakós csábító) ebben a filmben még kevésbé (?) ciki frizivel nyomta, de nem ez a fő erénye ennek a sajátos posztmodern road movie-nak, hanem talán az a mód, ahogy megosztotta a közönségét. (Miért nevezik álszenten és szervilisen nagyérdeműnek? Soha nem volt az.)

Ez a mozi is az olcsó és erősen leegyszerűsített szimbólumrendszerrel dolgozó filmekkel szemben mutatott egy új és kreatív utat. Cannes Arany Pálmával, az értő közönség (és persze kisebbség) pedig lelkesen fogadta ezt a markáns mozgóképes iránymutatást. Példakánt álljon itt a gyakran fekete humorral átszőtt, groteszk párbeszédek egyike:

Lula:

„Mikor kezdtél el cigizni, Sail?
”

Sailor:

„Azt hiszem, akkor szoktam rá a cigire, amikor úgy négyéves lehettem. Akkoriban halt meg az anyám tüdőrákban.”

Ugyanakkor emlékezzünk meg e kult mozi eklektikus filmzenéjéről is, hiszen Angelo Badalementi „aláfestésein” túl, Strausstól Elvisen át egészen Chris Isaakig terjedt az előadók sora. (Mellesleg a „Wicked Game” sláger hatalmas karriert futott be a film után.) Az erőszak naturális bemutatásától szintén nem rettegő, „Gunsmoke Q.” J. Tarantino valószínűleg végignézte az összes Lynch alkotást. Egy részét még abban a vidám és felhőtlen korszakában, amikor egy kaliforniai videotéka kölcsönző alkalmazottjaként naphosszat csak filmeken élt. Százával. (és még fizettek is érte.)

Ahogy Réz András mondta, „Eisenstein babakocsija sok filmen végiggurult már.” Számtalan mozi alaptörténete, hogy egy pár „végigmeneküli” a filmet, ahogyan a Veszett a világban. (Tarantinónál pl. a Született gyilkosok című film ilyen, még ha nem is tekinthető Quentin legjobb munkáinak. Szerintem.) Lynch monomániás. Kétségkívül. Megosztó (különösen igaz ez a jelző az elmúlt évtized műveire) alkotásokból álló életművét tehát a maga teljességében „összenézve” azt kell, hogy mondjam, tulajdonképpen már a Twin Peaksben vagy a Radírfejben következetesen ott volt majdnem minden, amit az elmúlt kb. három évtizedben kaptunk ettől a sajátos látásmódú rendezőtől.

Végezetül záruljék e bejegyzés két idézettel a Hamletből, mindkettő Polonius szájából:

Laertesnek: „Mindenek fölött: légy hű magadhoz!”

„This above all: to thine ownself be true.”

Hamletnek: „Őrült beszéd, őrült beszéd, de van benne rendszer.”

„Though this be madness, yet there is method in it.”

p.s. I. Ne erőszakoljunk bele kacifántosabbnál kacifántosabb értelmezéseket a Lynch filmekbe. Haszontalan tevékenység. Valószínűleg a Mester szerint is, aki a füst kifújása után csak röhögne rajtunk…
p.s. II. Lynch egyszer azt mondta: „A Radírfej óta minden munkám tökéletlen. Semmi sem sikerül igazán.”
p.s. III.  Radiátor Lady: „In heaven, everything is fine.”
p.s. IV. A szörnyek mi magunk vagyunk.
p.s. V. A Lost Highway (Útvesztőben, 1997), a Mullholland Drive (A sötétség útja, 2001) és az Inland Empire (2006) mozikról majd egyszer írok még, ha nagy leszek… A Ronnie Rocket megszületésének pedig drukkoljunk közösen. Hátha segít…

Hasznos linkek

Lynch alapítványának honlapja.
Lynch Facebook oldala.
Lynch Twitter oldala.
IMDB link.

David Lynch

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art