Nagyszabású lemezbemutató ünnepséggel várja a rajongókat a kiváló Bootsie négyes április 9-én az A38-on! A koncertet a bécsi elektro-pop duó, az Ant Antic vezeti majd fel.
DJ Bootsie a magyar hip-hop színtér egyik alakítója és aktív szereplője. 1996-ban DMC-t nyert, rap együttese volt (Az Árral szemben), melyben kezdetek óta a zenei alapokat készítette, emellett felkérésre film- és színházi zenéket is alkotott.
Első önálló lemeze „The Silent Partner” címmel az Ugar Kiadó gondozásában 2004-ben jelent meg. DJ Bootsie zenéjének vázát az urbánus hip-hop, annak ütemvilága adja, emellett sokat merít a magyar kultúrkörből. A túlnyomórészt instrumentális számokban – melyek epikus szerkezetűek -, az elektronika, a jazz, a kortárs zene és a népzene erős filmzenei hatásokkal jelenik meg. A műfaj kedvelői már bemutatkozó lemezének európai megjelenése idején azonnal felfigyeltek rá, számait több jelentős fórumon felhasználták, így a Buddha Bar sorozat VII. részén, a CSI helyszínelők egyik epizódjában, DJ Cam mixlemezén és a Mercedes Mix Tap-en.
Második szólólemeze immár a nagynevű angol BBE Kiadónál 2009 decemberében jelent meg, ezen közreműködött két new york-i MC (Vast Aire és O.C.) is. A „Holidays In The Shade” c. album is kitűnő kritikákat kapott világszerte és újabb CSI szinkronfelhasználást hozott.
Élőben a DJ Bootsie Quartettel adja elő szerzeményeit, hip-hop és jazz attitűddel, nagy hangsúlyt fektetve a lemezjátszó nem csupán effekteszközként, hanem önálló hangszerként való megjelenítésére. Egy szaxofonos (Vázsonyi János), egy gitáros-billentyűs (Kovács Gergely), dobos (Lázár Tibor) és a DJ alkotja a Quartetet, ahol az elektronika és az akusztikus hangszerek egymást kiegészítve organikus, egységes hangképpé olvadnak össze. Bootsie Quartet-jével játszott már Európa számos klubjában és fesztiválján – első koncertje a kölni Filmharmóniában volt, s azóta többek között Szlovákiában, Hollandiában, Dániában, Belgiumban, Franciaországban, Németországban és Angliában is fellépett.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.