Member of Group ›
Elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány gondolat
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.

Elbúcsúzom, de itt marad belőlem néhány gondolat

 
Elérkeztem kétszázadik bejegyzésemhez és egyben a búcsú pillanata is elérkezett.

Elérkeztem kétszázadik bejegyzésemhez és egyben a búcsú pillanata is elérkezett.

Nem régen publikáltam itt egy írásom hasonló címmel. Akkor Cipőt búcsúztattuk, most én búcsúzom a tőle kölcsönzött majdnem megegyező dalszöveggel. Nem úgy megyek el, mint Cipő – legalábbis remélem, hogy egyenlőre még nem. Ő a földi létből távozott, én csak más vizekre evezek.

Elérkeztem kétszázadik bejegyzésemhez és egyben a búcsú pillanata is elérkezett. Két év és egynéhány hónapon keresztül igyekeztem írásaimban dolgokat új megvilágításba helyezni, gondolatokat ébreszteni, érzelmekre hatni és tabukat döntögetni. Nem tudom mennyire sikerült – én megpróbáltam. Írásaimban mindvégig az eredetiség igénye vezetett, sosem nyúltam olyan témához, amiről ne lett volna saját véleményem, amibe ne próbáltam volna valamiféle nóvumot, külön bejáratú gondolatot becsempészni.

Azzal is tisztában vagyok, hogy írásaim sokszor egy blog felület keretein túlnyúltak, s talán az olvasó figyelmét is, türelmét is a megengedett mértéken túl strapálták. De sajnos alkatomnál fogva képtelen vagyok az aktualitások árján úszni, engem a mélységek, a dolgok miértje érdekel. Így az írások napi könnyed fogyasztásra sokszor alkalmatlannak bizonyultak. Ennek ellenére számos pozitív visszajelzést kaptam. Megragadom az alkalmat, hogy ezt most itt mindenkinek megköszönjem. Köszönöm az ajánlásokat, a like-okat, a hozzászólásokat!

A Blogger42 egy átmenetet képez a tematikus, elmélkedő és a személyes blogok közt. A hét egyes napjainak témái tematizálva vannak, tehát egy adott nap bizonyos mértékben meghatározza a témát, ami persze sokszor csak az alaphang, a kiinduló gondolat, mert az átjárás a filozófia és a személyes élmények irányában mindenkor adva van. Az én írásaim azonban akarva-akaratlan legtöbbször átcsúsztak egy másik műfajba, az esszébe. Az esszé egy roppant nehezen definiálható műfaj, egy szabad gondolatfolyam – a szabadon gondolkodók kedvenc műfaja – sokszor a szépirodalom határát súrolja.

Nem szeretnék alkatom ilyetén megnyilvánulásainak útjába állni, s a jövőben inkább ezt az utat választom. Hosszabb lélegzetvételű, elmélyültebb írásokra koncentrálni azonban nehéz, ha az ember örökkön „házi feladataival“ bajlódik. Sokszor kikívánkozik az emberből egy-egy téma, de, ami úgy spontán kikívánkozott, azt már itt többnyire megírtam. Vendégíróként azonban visszajárok és bizonyára a jövőben is még sokszor találkozunk ezen a felületen.

Köszönöm most is, mint ahogy gondolatban eddig is halkan és alázattal megköszöntem a megtisztelő figyelmet, mert egy „író“ legnagyobb jutalma mégis csak az, ha elolvassák. És, hogy a szombati tematikának is eleget tegyünk, a (majdnem) címadó dallal búcsúzom el tőletek – kicsit fájó szívvel, mert minden említett nehézség dacára, a Blogger42-es szerepléseim sok szép pillanattal ajándékoztak meg, rengeteg olyan írás és gondolat született, ami a Blogger42 nélkül most nem lenne.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art