Fábri Péter – Jolsvai András: Mire megszülettünk

Vannak valószínűtlen barátságok, és most ország-világ betekinthet egy ilyenbe, mert résztvevői közös memoárféleséget jelentettek meg.

Egyikük a Liszt Ferenc téren született, ahol könyvtár is van a házban, egy elithez tartozó szülőpártól, a másik Újpesten, a nagyszülei nevelték, meg az utca. Az egyikük mamája országosan ismert, sokat kereső előadóművész, a másikuké belehalt a szülésbe. Az egyikük papája hegedűművész végzettségű MNB-s közgazdász, a másikuké Hollandiába emigrált.

Fábri Pétert tenyerén hordozta a puhuló Kádár-rendszer, tizennyolc éves korában kötete jelent meg. Jolsvai András igazi self-made man, akinek már húszéves kora előtt gyereke született, és a pénzkereseti lehetőség határozta meg a karrierirányát, így tudós helyett újságíró lett, csak mellékesen szépíró.

Tökéletesen ellentétes pályát futottak be.

Fábrinak már fiatalon kijutott a hírnév és a csillogás (sőt, már a családi vacsoraasztalnál is Latinovits-kaliberű művészek üldögéltek!), és később jött a küzdés, eközben Juhász-Jolsvai élete kezdettől maga volt a küzdés, a TIT előadásokkal, a szerkesztőségi intrikákkal. Fábri hamar elért egy fennsíkra, ahol vergődni kezdett, Jolsvainak az ellenszélben való helytállás volt a fő versenyszáma. Ahol az érték és a teljesítmény számított, ott mindig feljebb jutott, amíg vissza nem kellett mennie a társasjáték start mezőjére.

A könyv formája nem olyan, mint a néhány éve megjelent Alexander Brody – Nagy József interjúkönyv, ők nem kérdezgették egymást, hanem csak felváltva írták tovább a szöveget. Fábri részei informatívak, csillogóak, szellemesek, míg Jolsvai megszólalásai drámaibbak, viccesebben önironikusak, szervesebben épülőek. Fábri részeiből a kort ismerjük meg jobban (meg a nemzetközi civil életet, a szerzői jogi csúcsszervezet belügyei révén), Jolsvai részeiben őt magát.

A két ember élete pont ellentétes pályát írt le: Fábri fiatalon üstökös volt, aztán ahogy maga is írja, amikortól nem volt már „új hús”, be kellett állnia az irodalmi gladiátorok közé, és nem biztos, hogy a sokféle kiemelkedő képességével jól sáfárkodott. Ő színigazgatásra termett, és ilyen feladatot sose engedett neki a Gondviselés (vagy a politikai intrikával fűszerezett kontraszelekció).

Fábri Péter (fotó: HVG)

Jolsvai viszont vakon tapogatózott sorsa ösvényein: a szépírás akkora örömet okozott neki, hogy végül akkor teljesedett ki, amikor a végig gürcölt élet után nyugdíjasként ontani kezdte magából a regényeket. Érdekes módon Jolsvainak kétszer is alkalma lett volna a kalandmentes emigrálásra. Serdülőként Hollandiában élő apjánál töltött néhány hónapot, aki maradásra akarta bírni – tizennyolc éves korig alanyi jogon kapta volna az állampolgárságot. Két évtized múlva gyerekei anyja kapott vonzó, kétéves, családos ösztöndíj lehetőséget, amelyet a felesége arra használt volna, hogy ott folytassák közös életüket. Ezt Jolsvai visszautasította, így lefújták az egészet. Ezután nagyon költői és emlékezetes módon meg is indokolja a dolgot. Felsorolja, mi az, amit nem tudott volna hátra hagyni. A lista az újpesti temetőtől és a Kádár étkezdétől a parlamenti könyvtárig és a mákos gubáig terjed. És elvi indoklást is ad:

„Azóta is azt gondolom, hogy az emigráció egy lassú, erkölcsileg magasrendű halál, tulajdonképpen fehér kesztyűs öngyilkosság, amire csak akkor kerít sort az ember, ha nincs más választása.”

Jolsvai András (fotó: Ivándi-Szabó Balázs)

Fábri második felesége a világszép musical-énekesnő, így egymásba kapaszkodva élik érettebb napjaikat, lányuk Németországban és a világon fut be egyre fényesebb karriert. Fábri szavaiból egy polgárral birkózó bohém képe bontakozik ki, aki elégedetlen a sorsával, talán mert mindkét mezőnyben ő akart a legsikeresebb lenni – ez még neki se sikerülhet…

Jolsvai viszont hitelesen mutatja be, hogy ő nem akart semmi különöset, csak napról-napra megélni, a gyerekeinek enni adni és a munkáját a lehető legmagasabb színvonalon ellátni, legyen az hetilap, egyetemi katedra vagy műsorújság. És az élet meghozta magától a legnagyobb örömöt, amit a regényírás jelent neki. Férfiasan tűri, hogy ezt a későn jött virágzást teljességgel ignorálja a magyar irodalmi élet.

Egészen ledöbbentem, amikor egyszer csak a saját nevemmel találkoztam ebben a páros életrajzban, alig akartam elhinni, hogy a Vademecum volt az egyetlen fórum, ahol kritika (inkább lelkes ismertetés) jelent meg a Márton Irmáról szóló regényről. És a Nincsen számodra hely című Vörösmartyról szóló remekműgyanús könyv, meg az első magyar bankrablást felidéző, némileg könnyebb műfajú regény is hasonlóan járhatott. Jolsvai, a tőlem idézett terminus szerint „kánonon kívüli szerző” – és ebben meg is nyugodott. Egyfolytában ír, és ez napról-napra több örömöt okoz neki.

Micsoda élet!

Azért Fábri Pétert se sajnáljuk. Ma is négy nyelven olvassa világirodalmi kedvenceit, remélem ma is járja a világot – és alighanem neki van a legszínesebb társasági élete. Fantasztikusan jó, elmélyült posztokat ír a Facebookra – alighanem ő a magyar klasszikus kultúra egyik legfontosabb őrzője. Köszönjük ezt a szokatlan műfajú könyvet és kívánjuk, hogy e valószínűtlen, a szorosabbnál szorosabb barátság tartson az idők végeztéig.

(Kalligram, 2024. Szerkesztő: Tóth Ramóna Mirtill. A borítón igazi telitalálatként Vajda Lajos Barátok című szénrajza. A könyvet tervezte Hrapka Tibor. 371 o., 3990 Ft.)

Török András művelődéstörténészt 16 éve ismerem. András volt már: műfordító, tipográfus, angoltanár, kulturálisminiszter-helyettes, a Mai Manó Ház és a Summa Artium alapító igazgatója, az NKA (Nemzeti Kulturális Alap) elnöke és most (többek között) ő a Fortepan önkéntes menedzsere.

2018 és 2019 között remek könyvajánlóit ezen a felületen is publikálta, ezt a gyakorlatot elevenítjük fel blogfolyamunk csütörtöki napjain 2023/24-ben. (Tényleg páratlan Budapest útikönyvéről itt olvashattok.) A 2010-ben András által indított Vademecum Könyvklub tagjai egy kulturális ajánló hírlevél mellett havonta egy könyvet is kapnak, a hírlevélíró gondos választása szerint. E klub 2017 januártól rendszeres író-olvasó találkozókkal és más különleges művészeti eseményekkel bővült, a még több élmény érdekében. Jelentkezni a Könyvklub titkáránál, Kajta Barbaránál lehet: titkarsag@summa-artium.hu, +36 1 318 3938. A B42 kóddal 4.2% kedvezménnyel vásárolható meg a klubtagság, melynek magam is lelkes résztvevője vagyok. Mindenkinek szívből ajánlom! (Blogger42, a szerkesztő.)