Member of Group ›
Frank Turner az A38-on
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.

Frank Turner az A38-on

 

Koncertbeszámolóim rendszeresen úgy kezdődnek, hogy „nem nagyon volt kedvem elindulni otthonról, de aztán…” és valóban, nehezen indul el az ember egy hosszú nap után számára még ismeretlen (jóllehet külföldön igen népszerű) előadók koncertjére, még akkor is, ha korábban a hasonló esetek tendenciózusan a legemlékezetesebb koncertélményekkel szolgáltak. Csütörtök este ilyen módon – majdnem nem – jutottunk el az A38-ra, Frank Turner koncertjére, aki pár hónapja megtöltötte egyébként a Wembley-t is, ami azért csak egy olyan lépték, ami felkelti az ember érdeklődését!

49833

A Frank Turner zenekarát jellemző folk-punk kategorizálás eléggé megtévesztő, a zenekar sokszor ugyanis úgy hangzik, mint egy igazi amerikai tínédzserrock banda, annak minden idealizmusával, naivitásával, lendületével és életkedvével – a koncert kifejezetten ebben a szellemben indult, a végére azonban sokkal inkább érvényesült a folk vonal, ami egyébként engem sokkal inkább érdekel, de lehet, hogy csak a hangulat ragadt rám egyre inkább és azért tudtam a koncert második felében maximálisan azonosulni a produckióval.

A zenekar kifejezetten művelt jófiúk bandájának hat, a főhős alkarján látható aránylag nagy számú tetoválás sem változtat jelentősen ezen a benyomáson – Turner beszéde, viselkedése, barátságos közvetlensége mélyen gyökerező kulturált közeget, és igen jó neveltetést feltételez, amit egyébként a szakirodalom is igazol, miszerint „Jól szituált gyermekkorának kezdetén még semmi sem utalt arra, hogy Frank Turner valaha is lázadó, társadalmilag elkötelezett punkrocker lesz. A módos felső-középosztálybeli családból származó Frank például az egyik legpatinásabb angol magániskolába, Etonba járt, ahol maga Vilmos herceg volt az osztálytársa. Ám a kis Frank már fiatalkorában keményen lázadt a szigorú rendszabályok ellen, és egy Kneejerk nevű rockzenekar frontembereként próbálta feszegetni a kereteket. Miközben mindenki azt hitte, hogy jól menő jogász vagy befektetési tanácsadó lesz, Turner húszévesen végleg leszámolt a családi álmokkal, és beállt a Million Dead nevű punkrock-együttes frontemberének. Maga a zenekarnév egy Refused-számból származik, ez alapján képet alkothatunk a Million Dead dühös, hardcore-ba hajló rockjáról.” 

Annak ellenére, hogy ez az amerikai rágógumirock nagyon nem a stílusom, lenyűgözött a zenekar professzionális fellépése, a közönséggel való folyamatos kommunikáció, olyan közösségi élményt varázsoltak a koncertből, amit ténlyeg ritkán tapasztal az ember. Mert ez azért szintén kultúra kérdése, hogy hogyan tekint a zenekar a közönségére, mennyire kezeli partnerként, vagy mennyire játssza az elérhetetlen rocksztárt. Hát a Frank Turner bandája semennyire, és maximálisan megható volt a következő jelenet, ami szépen példázza az odaadást és azt a plusz energiát, amit a zenekar – valószínűleg amúgy minden egyes – koncertbe fektet.

Frank Turner and the Sleeping Souls az utóbbi idők legkedvesebb koncertélményével szolgált, a koncertről 2 zenekaros pólóval és fülig érő szájjal tértünk haza. Végszónak pedig a már sokszor emlegetett tanács – járjunk el eddig nem ismert bandákat meghallgatni, csináljunk belőle rendszert, így szerezve minél több kellemes meglepetést magunknak, hiszen ha elvárások nélkül indulunk neki, úgy is csak pozitív lehet a csalódás!

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art