Bár az amerikai énekesnő az év elején már adott hírt magáról egy bizarr, Black Mirror-ihlette videóban, amit az orosz származású német DJ-vel, Zeddel közösen vett fel, most egy teljesen új saját dallal, a Never Really Overrel, és annak retrós hippi álomvilágával rúgja be a nyár motorját, méghozzá rögtön maximális sebességre.
A Zeddel való kollaboráció úgy tűnik, jól sikerült a már emlegetett 365 esetében, a Never Really Overnél ugyanis már a kaiserslauterni lemezlovas ült a produceri székben. A dal maga valódi nyári sláger édesbús, viszont annál humorosabb szöveggel, himnikus nyelvtörő refrénnel, és egy olyan videoklippel, aminek a vizuálja legalább annyit vesz kölcsön a fiatal (értsd: kedvesen kattant) Kate Bush-tól, mint a Szerelem Nyarától. Ja, és amit amúgy a Savage x Fenty kreatívja (ez Rihanna bugyimárkája), Philippa Price rendezett, aki BANKS és St. Vincent klipjeit is dirigálta már.
Valamennyi kapcsolatunk – az első szerelemtől kezdve az elbaltázott szerelmeken át a nagy szerelemig – a részünkké válik idővel, és emiatt egyiknek sincs igazán vége, és amikor az ember elfogadja a fényes és a sötét oldalát is ennek, rájöhet, hogy a végén talán a sötétség juttatta el a fénybe – nyilatkozta az énekesnő új daláról.
Ami biztos, hogy a jó idővel együtt megérkezett tehát a nyár első igazi popslágere is, amit tűző napsütésben legalább olyan jól eshet bömböltetni a teraszról, mint részeg hajnalokon bekérni a Beatben Janesztől (bár úgyse teszi be).
Szóval köszi Katy, és köszi Pitchfork!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.