Marvin disco szolid vokóderrel és gitárriffekkel

Random Access Memories

Figyelem! Minden kétséget kizáróan rossz, szakállas, de idevágó szóvicc (?) következik: „Ki volt az első punk? Hát Lenin apánk!” (Én szóltam!) A rákendrollaznemegytánc és a pánkaznemegyhajviselet témakörbe most ne menjünk bele. Maradjunk annyiban, hogy ha két tizenéves párizsi srác zenekart alapít, nem csoda, ha olyan ironikus nevet választanak, hogyaszongya: Daft Punk.

Ugyan közel két hete már meghallgatható (free stream) az ájtyúnszon az ikonikus duó Random Access Memories című, régen várt korongja, de csak e hét hétfőn váltott az anyag pre-ordered státusza végre letölthetőre. Akkora média hype előzte meg a lemezt, akkora lufit fújtak az arra felkent marketingarcok, hogy már a megjelenés előtt nyilvánvaló volt, hogy nehéz lesz megfelelni az űrbe katapultált elvárásoknak. Hogy sikerült-e, megtudjátok e cikk végén. Mindenesetre, ahogy egy korábbi bejegyzésemből már kiderülhetett számotokra, én vállaltan elfogódottan vártam az új lemezt.

A Ruby atyjához, Jerome Costehoz hasonlóan a két emblematikus robotmaszk mögötti arc is „nagyon francia”. (Bizonyos Thomas Bangalter és Guy-Manuel de Homem-Christo.) Roppant tudatosan anti-celeb popsztárok. A Donatellácskával súlyosbított Kiszel Tünde edemszfemili rém kombóról még egy nézetlen tévécsatorna hajnali időjáráselőrejelzésből is többet tudhattunk meg a múltban, mint a Daft Punk tagjainak Wertheimőrzött magánéletéről az elmúlt másfél évtizedben. Anonimitásuk őrzésében még a legendásan szétmaszkírozott Kiss együttes első időszakán is túltesznek a legények. (Marvin azért egy indulatos vogon közelharc során megszerzett két maszk nélküli fotót a srácokról, melyet a bejegyzés végén található galériában leltek meg.)

Bolygónk nagyközönsége először, a toronymagas nemzetközi elvárásoknak és érdeklődésnek megfelelően, a beszédes névvel rendelkező, kétezres lélekszámú Wee Waa ausztrál kisvároska mezőgazdasági fesztiváljának izgalmasnak mutatkozó traktorkiállítása és egyéb szofisztikált látványosságai (gondolom legnehezebb szarvasmarha, legnagyobb tök stb.) mellékzöngéjeként ismerhette meg a titokzatos zenész páros nyolc éve várva várt anyagát, egy az erre a célra épített színpadon. Az e jeles eseményre készült speciális Daft Punk kolbászok nagy örömére szolgáltak a (zenére is) éhes közönségnek. A srácok nem voltak jelen, csak a zenéjük és decensen brendelt kolbászuk (khm) töltötte meg a diszkó gömb alatti teret.

Bár az új lemez nagyon más mint az összes eddigi, a házi feladat (ismét) teljesítve (Homework 1997, ééérted!) és dobgép is csak elvétve kellett hozzá. Ötös alá! A stílusbéli kb. 42 fokos, bátor elfordulás is érthető, hiszen napjaink sablonokból-konzumtuti elektro-terébe érkezett meg az új korong. A párizsi fiúk úgy osztottak ki loppon néhány kemény kokit és fricskát, hogy azt valószínűleg sem a szép új template-kor wannabe gimis-iPadDJ-jei, sem rave-eteg közönségük nem fogta fel. (Túl “magasan” voltak ahhoz.) Ügyes!

Az összeesküvés elmélet tobzódóknak innen üzenem, hogy a Terminatorban elvesztett hatalmat ezen a lemezen vették vissza az emberek a gépek felett. Kétségkívül váratlan fordulat, hogy ez a humanoid reváns pont egy Daft Punk hanghordozón történt meg, de a meglepő végeredmény jó nekünk, higgyétek el feleim. Niel Rodgers (Chic), Giorgo Moroder (önpromó CV nagymonológ után kilenc perc ZENE izgalmas befejezéssel), Julian Casablancas (The Strokes), Noah B. “Pandamaci” Lennox (Doin’ It Right collaborator) és főleg Todd Edwards, továbbá Pharell Williams hozzátesz, nem elvesz, mondom én néktek. Daft a punk, dance a zene, közepes a tempó, élőzenés a funk, flitteres a zakó, tükörmozaikos a diszkógömb, közvetlen hozzáférésű a memória. Vegyétek, vigyétek! Mert +éri! Ennyi RAM biztosan kell a hardware-be.

p.s.

A Ruby Access Memories képeket én mixeltem bónusz gyanánt a lemezhez csak most, csak Nektek. Ezúton küldeném annak, aki szereti. Meg a többieknek.

„Please tell me who am I.”

Ruby Access Memories

Ruby Access Memories

Ruby Access Memories