Member of Group ›
Megjelent Antonia Vai új albuma
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
Phenom' enon
Phenom'enon
A Phenom’enon magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független online kulturális portál.

Megjelent Antonia Vai új albuma

 

Az egzotikus kisugárzású, svéd-magyar származású Antonia Vai tovább folytatta útkeresését a soul, a folk és a világzene határterületein, melynek pillanatfelvételét a Ritual című lemezének dalaiban hallhatjuk.

A számokat a világ különböző tájain rögzítette, olykor bevonva számára addig teljesen ismeretlen zenészeket is a közös munkába, például a tavasszal bemutatott Warrior Soul című klipes dal intróját felzenélő marokkói flamenco gitárost.

A dalok témáját tekintve legmarkánsabban az ősi női aura sejlik át mindegyiken, ami egyszerre tesz titokzatossá, mégis erőssé. A továbblépés, újrakezdés motívumai és az ehhez szükséges erő lengik körül az egész albumot.

Éreztem már egy ideje, hogy nem találom annyira a helyem, így egyszerűen elhagytam Budapestet, és visszatértem az útra. Fontos volt, hogy újra visszataláljak önmagamhoz és azokhoz a gyökerekhez, ahonnan a hangom, a zeném ered, és a legtöbbször ezt utazva, út közben tudom csak meghallani. Eléggé eklektikus lett az album, de ugyanakkor nagyon személyes is, így abban az összes dal hasonlít, hogy mindegyikben teljes mértékben én vagyok ott. Igyekeztem nem visszafogni magam, nem „cenzúrázni” azt, ami ösztönösen jött belülről” – mesélt Antonia a koncepcióról és a Ritual hangvételéről.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni, vagy ide kattintva.

A lemez egyik dalához, a Mad Hearthoz hamarosan új klip is érkezik, amiben Antonia több női karaktert is megjelenít majd. Olyan híres magyar asszonyok bőrébe bújik, akik viharos életük során nem a hagyományos utat követték.

A lemezbemutató koncert október 7-én lesz az A38-on a CAFe Budapest keretében, ahol vendégül látják a cseh popzenei élet egyik kiemelkedő képviselőjét, a Klara & the Pop zenekart, akik nyitják majd az estét. És akikhez később Antonia csatlakozik majd egy csehországi koncert erejéig.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni, vagy ide kattintva.

Csapat

 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
Regős Dániel
The Dealer
A zene az se rossz, a zene az nagyon jó! Ezért csináljuk!
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
+36 30 920 920 1
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás