Fülig Jimmy a Honolulu-Star hajón, útban Port Szuezből Tahiti felé (5 héten keresztül) nap közben pincér, az éj beálltával pedig fűtőként tevékenykedett. Én Rétság metropoliszban állomásozva (egy éven keresztül) nappal harckocsit, éjjel zászlóalj írnokként a kiképzési terveket vezettem. Mindkettőt hasonlóan nagy kedvvel és elszántsággal.
Általában behemót T55A típusú harckocsikat terelgettem több kevesebb sikerrel, de időnként egy vékony lánctalpas fürge BMP (Боевая Машина Пехоты, gy.k. Boevájá Masína Pehoty = Gyalogos Harci Jármű) ülésében is elmerengtem a Magyar Néphadseregben betöltött központi szerepem nélkülözhetőségének csábító lehetőségén. Az e két harci járműről szóló tesztet (!) itt találjátok.
Ez volt a második alkalom, hogy szembekerültem egy BMP-vel. Az első alkalom a bittérképes file-okkal való beható ismerkedésem volt. Persze nem a seregben. (1989-et írtunk…) De nem akarok utólag cinikusan hálátlannak tűnni, hiszen leszereléskor kaptam egy hasznos jogosítványt. Konkrétan lánctalpas traktor vezetésére. Ki tudja, mikor jön majd jól? Talán valamelyik ’56-os ünnepségen…
Ahogy a harckocsim (elnézést a nagyzoló birtokos személyjelért) az volt, úgy Andrey Razumovszky (Андрей Разумовский) fotográfus is orosz. Képeit nézegetve, hamar kiderül, hogy nem veti meg a gyengébb (?) nem idomainak pontos és részlet gazdag megörökítését. Ahogy e képekből is kiderül, fotózási képességei mellett kiismeri magát a retusálás pixelbűvész mutatványiban is. A beszédes Body Milk (Молоко) Project (BMP) nevet adta a következő képsorozatnak. (Dove Product Placement?)

Body Milk Project

Body Milk Project

Body Milk Project

Body Milk Project

Body Milk Project

Body Milk Project

Body Milk Project

Body Milk Project

Body Milk Project
p.s.
Ahogy a már említett Fülig Jimmy mondta: „Nincs üszlet kockázás nélkül.”
- Body Milk Project
- Body Milk Project
- Body Milk Project
- Body Milk Project
- Body Milk Project
- Body Milk Project
- Body Milk Project










… “Ezzel bezárom soromat, amelyet alulírtam kiválójan. Kelt most lent, saját teteműleg, mintahogy Londoni kartárcsaimra mongyák: Mekhalt a kiráj, élve a kiráj! Hallgatásomra mentségül, csak most halálom után exhumálom magam.”
…”Továbá nagyon örültem hallálom fölötti szomorúságán és őszinte részvétét, melyel ondolált, vagyok bátor asz elhunyt nevében megtört szívvel hálás köszönetem nyilvánítását.”…