Mitől nő a nő?

E cikk „párját” itt találjátok (A szerk.):  Mitől férfi a férfi?

Nos, ez a vicc már önmagában sokat elmond a férfiakról – a nők azért szerencsére ennél sokkal komplexebb lények. A női testben a nemi szervek sosem élnek önálló életet, és sosem veszik át az irányítást. A nők testi-lelki harmóniája egységesebb, zártabb (de nem kiegyensúlyozottabb). Egy tudományos nézet szerint az XX kromoszómapáros az őstípus, az XY az ivaros szaporodás szükségszerű kellékeként jött létre, s ilyen értelemben a férfi csupán egy „elfajzott“ nő. Ezt hivatott igazolni a tény is, hogy a férfiak kevesebb ideig élnek, nagyobb köztük a halandóság, mert a nőkét jóval meghaladóbb testi erejük ellenére is érzékenyebbek, instabilabbak, mint a másik nem. A férfiak nagyobb testméretével és testi erejével a nők szívóssága áll szemben.

Mi azonban egy macsó világban élünk, s ezt részben a katolikus egyháztól örököltük, melynek vélekedése szerint: teremté Isten az embert, meg a nőt.

Tehát a nő, aki mellékesen Ádám bordájából jött létre, nem ember, csak nő és nagyjából olyan szerepet játszik az életben, mint a kígyó – a kísértés és romlásba döntés eszköze. Hál‘ Istennek ma már nem így vélekedünk, de legyünk őszinték férfiak, felsőbbrendűségünkről valahol mélyen azért még ma is meg vagyunk győződve.

Jóllehet ennek ma már nem vallási oka van. Olyan világban élünk, mely a tipikus férfi adottságokat tűnik pozitívan visszaigazolni. A vizionáló, absztraháló és logikai képességek egy technológiai társadalomban elengedhetetlenek. A nők profánabb, az élet lényegét tekintve azonban megkerülhetetlen képességei valahogy korunkban háttérbe szorulnak. Ezért – egészséges életakarásból – küzdenek ma a nők több elismerésért, szükségszerűen a férfi domíniumok megszerzését tűzve ki célul, ami azonban törvényszerűen szerepkonfliktusokhoz és korunk anomáliáihoz vezet. Ezért kezdenek a nemek olyan végletesen hasonlítani egymásra.

Úgy tartja az egyszeri bölcselet, a nő legyen szakács a konyhában, dáma a társaságban és kurva az ágyban.

Azt hiszem – bár ez a vélekedés többnyire férfi észjárásról vall – ezzel nagyjából a nők is tudnak azonosulni, mert minden becsvágyuk és önértékelésük mellett életüket és küldetésüket egy társkapcsolat keretei közt érzik beteljesülni. Noha a nők a magánytól kevésbé szenvednek, mint férfitársaik egy bizonyos koron túl, a társkapcsolatot  mégis többre értékelik a férfiaknál. Hát hogy is ne! A nő minden ösztönével a fészekrakásra koncentrál, hiszen alapvető küldetésére készül fel.

Mitől is nő a nő?

Attól, hogy nőiességének teljes repertoárjával, szexuális vonzerejével a férfi szelídítésére összpontosít. Hogy mit jelent ez a szelídítés? Azt, hogy a „bestiából“, a vad és zabolátlan fiukból férfiakat, majd felelősségteljes, szerető apákat farag pusztán szelídséggel, női vonzerővel, otthonteremtő képességgel. Az igazi nő a férfiaknak még csak a mindennél fontosabb szabadságát sem kívánja elvenni, de eléri, hogy a férfi önként mondjon le róla.

A nők pragmatikus, gyakorlatias lények, nem pazarolják az időt felesleges elvekre, s ha van is nekik, azt a mindenkori céljaiknak rendelik alá. Gyakorlatias lényüknek ugyanakkor ellentmondani látszik, hogy sokszor nem tudják mit akarnak, de ha nem kapják meg azonnal, nagyon haragszanak. Az is elgondolkodtató, hogy a nők, bár utálják az absztrakciót és képtelenek a nagyon is valós és aktuális témákra szánt időt elvont fecsegésre fecsérelni, kerülik az egyenes beszédet. Tehát női nyelven az „éhes vagyok“ kijelentésnek a „te nem vagy éhes?“ kérdés a megfelelője.

A nők és férfiak eltérő kommunikációja nem egyszer konfliktusok forrása.

Míg egy jó adag spermával elvileg az egész emberiséget lehetne reprodukálni, a nők születésük pillanatától kezdve behatárolt számú petesejttel rendelkeznek és életük során huszonöt, harminc gyermeknél többnek elvileg sem tudnának életet adni. Az emberiség túlélése szempontjából tehát a nők jelentik a szűk keresztmetszetet, nem a férfiak. A férfiak előzékenysége és udvariassága a nőkkel szemben részben ösztönszintű – az élet védelmének szól. Tehát, hogy a süllyedő hajóról a mentőcsónakban legelsősorban a fiatal, nemzőképes lányok kapnak helyet, annak oka nem csupán udvariasság, ösztönszinten is így döntenénk, mert az élet logikája ezt így parancsolja meg. (Egy korábbi bejegyzésemből ez szemléletesen kiderül.)

A nők attól nők, hogy az életben minden megtett lépésüket az anyaságra törekvés irányítja. Mert ebben és az ehhez kapcsolódó tevékenységekben találják meg önmagukat és életük értelmét. Erre a szerepre készülnek gyerekkoruk kezdetétől, s még nagymama korban is ez a szerep számukra legkedvesebb. A férfiak iránti vonzalmuk, a társkapcsolat és otthon teremtés, minden, minden ezen szempontoknak van alárendelve. A nő anya. S anyasága több, mint önmaga. Gyermekeiért – akikkel egy férfi sose keresse a megmérettetést, mert mindenkor alul marad – még ölni is képes. Ha valamitől, hát ettől hiteles a nő.