Egy újabb dán produkcióra hódítja meg éppen Európát – megjelent Karen Marie Ørsted, művésznevén MØ bemutatkozó albuma No Mythologies to Follow címmel, melyet első hallásra megkedvel az ember!
Karen Marie Ørstedről 2013-ban hallhattunk először, Avicii svéd producer True elnevezésű albumának „Dear Boy” című dalában, és a bemutatkozás olyan jól sikerült, hogy az idén megjelenő nagylemezt már alapos várakozás előzte meg egész Európában.
Az odensei születésű Ørsted életében a zene meghatározó fontosságú szereplő attól fogva, hogy megkapta első Spice Girls cd-jét tíz éves korában. Fejlődésével párhuzamosan természetesen zenei ízlése is fejlődött, mai elektro-indie pop hangzása a Yeah Yeah Yeahs, a Sonic Youth és a Smashing Pumpkins zenei világának hatásai mentén bontakozott ki.
Hamar elkezdett saját szerzeményeken dolgozni és 2012-ben már több meghatározó nemzetközi fellépésen bizonyíthatta tehetségét, mely számos elismerést kapott. A következő évben jelent meg első kislemeze a ‘Pilgrim’, megismertetve a közönséget beat-alapú, elektronikus zenei világával és varázslatos énekhangjával.
Ezt követte megjelenése Avicii albumán, majd az idén megjelenő nagylemez, és az európai turné, melynek Budapesti állomása május 1-én lesz az A38-on, amit igazán kár lenne kihagyni!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.