A Blogger42 hűséges olvasói nem most találkoznak először a mïus zenekar nevével, a tavalyi év végén szó esett már a tehetséges hazai zenekar közeljövőben megjelenő új nagylemezéről. Mostani cikkünk apropója, hogy a héten jelent meg mind fizikai, mind digitális formában a zenekar Tessellation című albuma, mely a hét végéig ingyenesen letölthető a zenekar Facebook oldaláról.
Az új album az előzőhöz képest jóval inkább az elektronikus zene vizén evezget, az új irány egyszerre szárnypróbálgatás, egyszerre pedig a zenekar tagjainak – Horányi Júlia és Álmos Gergely – aktuális hangulatjelzője. Mindketten kreatív területen tevékenykednek „civilben” is, Juli jelmeztervező, Gergő pedig építész, a kreatív alkotókra jellemző, átfogó konceptuális vezérelv mentén születik meg minden produkció házuk táján, legyen szó zenéről, lemezborítóról, videoklipekről, vagy fellépőruhákról. Minden klappol, minden egy irányba mutat, és ez a fajta igényes harmónia azonnal az ember szívébe lopja a zenekart.
Március 14-én élőben is meghallgathatjuk a Tessellation új dalait a Toldi moziban – a helyválasztást a produkció igényes vizualitása indokolja – Visnyovszky János VJ szettje varázsolja majd feledhetetlen élménnyé a mïus zenekar idei első koncertjét. Addig pedig ajánlom még most a hétvégén letölteni az új lemezt, márciusra garantáltan fejből mennek majd a számok, de szerintem már a jövő hét közepére is!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.