Member of Group ›
Neil Young inspirálta Norbert Kristof első koncertlemezét
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.

Neil Young inspirálta Norbert Kristof első koncertlemezét

Az egyik legegyedibb és legtermékenyebb magyar dalszerző-énekes, Norbert Kristof már tíz albumot tudhat maga mögött, koncertlemeze azonban a mai napig nem jelent meg. Most a Klinik gondozásában napvilágot látott az első, élő felvételeket tartalmazó albuma On the Deck címmel, amelyen az A38 Hajón tavaly ősszel adott, egyszálgitáros koncertje hallható.

Az egész koncertlemez-ötlet onnan jött, hogy egy fotós haverom rengeteget nyaggatott, hallgassam meg Neil Young Live at Massey Hall című albumát. Nem sokkal később pedig befutott Apey (a több sikeres zenei formációja mellett énekes-dalszerzőként is népszerű Áron András) felkérése, hogy játsszunk együtt az A38-on. Akkor hosszú húzódozás után végighallgattam azt a bizonyos Neil Young-lemezt, és azonnal eldöntöttem, hogy szeretnék én is egy hasonlót” – mesélt új, On the Deck című koncertlemeze inspirációiról Norbert Kristof.

Hazánk egyik legegyénibb hangú énekes-dalszerzőjének tízéves pályafutása alatt még nem jelent meg hivatalos koncertfelvétele. A Klinik gondozásában most kiadott live album Norbert Kristof 2017. október 21-i, A38-as koncertjének felvételeit tartalmazza. A lemezre felkerült az előadó hét saját dala mellett két – jellegzetesen „norbertkristofosított” – feldolgozás is: Lykke Li 2010-es évek eleji slágere, az I Follow Rivers és aFleetwood Mac Landslide című dala, amelyet Kristóf a koncert egyik fontos, ihletett pillanatának tart: 

„Ez a szám sokat jelent nekem, ez volt életem első koncertjének zárószáma gimi elsőben. Csak akkor még se énekelni, se gitározni nem tudtam.”

Az On the Deck koncertlemez maszterelése Puha Szabolcs, borítója Jakab Péter munkája. Az album már elérhető az összes ismert online zeneáruházban, valamint Norbert Kristof Bandcamp-oldalán.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art