Member of Group ›
Nem kap Oscart DiCaprio
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.

Nem kap Oscart DiCaprio

 

De még az sem érdekelne. A Visszatérőt nézve egészen más gondolatok kavarogtak a fejemben. Például a harmadik perctől az a vászonhoz szögező hátborzongató képsorozat, amit még bő két órán keresztül festett Emmanuel Lubezki.

Most úgy látom, hogy nincs olyan szakmai akadály, amitől a mexikói fényvirtuóz megijedne.  Két éve, több ezer virtuális kilométerre a Föld nevű bolygótól, egy olyan világba engedett betekintést Lubezki, amit ez előtt így még nem tapasztalhattunk: a moziban ülve lebeghettünk (és retteghettünk) a jéghideg és végtelen űrben. 2015-ben pedig az egysnittes (-nek tűnő) Birdman felvételeivel engedett olyan közelségbe Michael Keatonhoz, hogy az már-már zavaró volt. Mindkét filmért az Akadémia neki ítélte az Oscart, idén pedig a Visszatérővel jogosan követelhetné sorban a harmadik szobrocskát.

https://www.youtube.com/watch?v=uJEkPq1WA3g

A Chivo becenéven ismert mexikóira én Alfonso Cuaron, az Ember Gyermeke című filmje kapcsán kaptam fel a fejem, pontosabban ejtettem le az állam. Látszólag esetlenül mozgó kamera, be-becsillanó napfénnyel, a helyi tévé stábjának szenzációhajhász felvételeinek hatását kelti egy Fradi-Újpest utcai zavargásban. Na jó, a szenzációhajhász kifejezésen kívül visszavontam mindent. Alábbi videó kitűnően illusztrálja állításomat.

Lubezki látásmódja korunk egyik meghatározó operatőrévé avanzsálta a spanyol ajkú művészt. Természetes fénnyel felvett „örökmozgó” képei a Visszatérőt olyan alkotói magasságba emelik, amit egy bosszútól túlfűtött prémvadász, jégben fagyoskodó túlélőkalandjától nem is hinnénk. Bár személy szerint én előbb adnék Oscart Tom Hardynak az utálatos Fitzgerard alakításáért, mint Leonak, aki azért bebizonyította, hogy a szakáll hatványozottan növeli a medveölő képességünket (puskával párosítva).

Tegnap napvilágra kerültek az Oscar-jelölések (köztük a Saul fia!) és bizonyára mindenki DiCaprio nevét várja előbukkanni a legjobb férfi főszereplő feliratú borítékból. Szóval, aki idén is körmöt rágva remeg a DiCaprio-jelenségtől szenvedve az Oscar-gála estéjén, kérem, ne tegye. Mert oké, hogy kitűnő színész, de amennyiben Leo végre könnybe lábadt szemmel a magasba emelheti az arany szobrocskát, ennek a mondatnak el kell hagynia a száját: Thank you, Chivo!

Chivo

Chivo

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art