Member of Group ›
Nem revolúció, evolúció!
Szerdánként a design „titkaiba" avatunk be Titeket. Wow!
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Nem revolúció, evolúció!

Ismét egy személyes vallomással kell kezdenem! Életem első BANG & OLUFSEN terméke, (kb. két évtizeddel ezelőtt!) az ikonikus Earset fülhallgató elődje, az Earphones A8-as volt.

BTW: Azóta is nagy becsben tartom és használom e „kegytárgyat”. Szuperstabil konstrukciója miatt kiválóan alkalmas (az inspiráló zene nélkül olykor nehezebb) sport tevékenységek támogatójaként. Sőt, a megfelelő alkalmazás segítségével (súlyosbítva?), nagyhangú és kíméletlen edzőként is remekül megállja a helyét, ahogy többször is megtapasztalhattam.

2013-ban a dán Saxo-Tinkoff kerékpáros csapata ezzel a mikrofonos fülessel kommunikált a Tour de France során és végül meg is nyerték a világ leghíresebb versenyét! Nyilván nem a füles miatt, de akkor is jó érzés, hogy még ha kis mértékben is, de a B&O is hozzájárulhatott a dán csapat óriási sikeréhez! (Később a csapatnak egy speciális Earset 3i is készült, amelyet arra optimalizáltak a dán mérnökök, hogy tökéletesen együttműködjön a sikeres kerékpáros team saját rádió rendszerével. (Erről itt és itt írtunk korábban.)

E hosszú és személyes bevezető után talán könnyebb megérteni, hogy miért vártam „tűkön ülve” a múlt héten bemutatott új Earset üdvöskét, amit a korábbi elnevezéshez képest (Earphones A8, Earset 3i) nemes egyszerűséggel csak Earset-nek neveztek el a B&O keresztségben a marketinges lányok/fiúk. Az új produktumra tényleg áll az „inkább evolúció, mintsem revolúció” fordulat.

Knud-Erik Lauridsen, aki az óriási sikert befutott első Earset hangzásáért is felelős volt még a 90-es évek végén, a következőt nyilatkozta:  

 „Ugyanazokkal a kihívásokkal szembesültünk napjainkban is, mint amilyenekkel az akusztikai iparág a 90-es években küzdött és ez nem más, mint a tökéletes ergonómia biztosítása. Az optimális hangteljesítmény érdekében alaposan meg kellett vizsgálni az ergonómia témakörét. A «fül mélyére» helyezett in-ear fülesek helyett, amelyet akkoriban általában használtak a cégek, e fülhallgatót a fül formájához akartuk illeszteni, így végül a hangsugárzó egységet a fül síkjában helyeztük el, a fülhallgatóba integrált flexibilis kis horoggal fixálva.”

Mérnöki mestermunka
A készülék formatervének eredeti vonalait a 90-es években Anders Hermansen fektette le, erősen összpontosítva a kar, a „dugattyú” és a behajtható fülhorgok alapvető alakjára. A design lényegében ipari, egy olyan termék igényeinek megfelelően, amely pontosan illeszkedik viselőjének füléhez. Ez egy jó példa arra, amikor a szakértő tervezés és kivitelezés kéz a kézben járnak egy szép és funkcionális termék megalkotása során.

Fejlett vezeték nélküli kommunikáció
Amíg az eredeti Earset még mindig csodálatosan szól, és olyan hangzással rendelkezik, amely kielégíti a legigényesebb ügyfeleket is, itt volt az ideje, hogy a megújult ikon technikai szempontból is naprakész legyen. A 90-es évektől kezdve a zenefogyasztás világában markánsan megjelentek a vezeték nélküli eszközök is, ezért az új Earset is csatlakozik ehhez a kényelmes trendhez.

A klasszikus darab újragondolásának köszönhetően a jövevény teljesen új digitális platformot kínál, amely lehetővé teszi a vezeték nélküli kommunikációt egy telefonnal, továbbá támogatja az alapvető funkciók vezérlését az integrált „in-line” távvezérlő segítségével.

Prémium anyagok
A finoman megmunkált, anodizált alumínium, valamint a puha és kényelmes gumi alkatrészek lehetővé teszik a könnyű beállítást és a rugalmasságot, anélkül, hogy azok veszélyeztetnék a kényelmet. A speciális dugattyú finom és pontos, „hidraulikus érzetű” mechanikája és a hatlapú csavarok használata hangsúlyozza az Earset mechanikai egyszerűségét. Az alumínium felületek pedig kihangsúlyozzák a termék exkluzív megjelenését, miközben a komponensek természetes tulajdonságai biztosítják a füles karcállóságát. 

Nyílt fülhallgató
A dinamikus, teljes tónusú hangszórókat a „nyitott hangsugárzó elv” alapján alakították ki, amely lehetővé teszi bizonyos környezeti hangok beszűrődését. Így a fülhallgatók tiszta hangjának élvezete során nem kell teljesen elszakadnunk a világtól. Ez a tulajdonság vonzó lehet a professzionális zenészek számára is, ha fülbe helyezhető „in-ear monitorként”szeretnék használni a fülest.  

Így tehát viselője jobban hallhatja környezetének hangjait, mint például a forgalmat, ha egy forgalmas városban kerékpározik, vagy a mellette szóló csellót is, amennyiben egy filharmonikus zenekarban játszik. Az Earset nyílt rendszerével sokkal közelebb áll a környezetéhez, mint más fülhallgatótípusok. 

B&O Signature Sound vezeték nélkül
Amíg az eredeti Earset szabványos 3,5 mm-es jack dugóval rendelkező kábelen keresztül csatlakozott a telefonhoz, az újratervezett füles már modern, vezeték nélküli, bluetooth szabványt használ. Az új, kifinomultabb digitális termék további előnye még, hogy árnyaltabb hangzású, mint az eredeti.  A Bluetooth-chipkészleten felül digitális kiegyenlítők használhatók a végső hangteljesítmény finomhangolására, biztosítva, hogy a hanghullámok útja a lehető legtökéletesebb legyen. A fülpárna kialakítása kényelmes illeszkedést biztosít, miközben a környezeti hangok is hallhatók maradnak anélkül, hogy károsan befolyásolnák a hangminőséget.  

Kényelmes vezérlés útközben
A magas minőségű eloxált alumínium „in-line” távirányító és a beépített mikrofon segítségével vezérelheti zenéit, fogadhat hívásokat, és aktiválhatja a Sirit vagy a Google Asszisztenst  is – mindezt anélkül, hogy a zsebéből ki kellene vennie az okostelefonját. Az öt órás akkumulátor élettartamával az Earset nagyszerű társ a napi tevékenységekhez is. Az USB-C töltési megoldás gyors és problémamentes töltést biztosít, így a fülhallgató mindig elérhető a következő kalandra. 

Mások vagyunk
Ahogyan minden ember különbözik, úgy minden emberi fül is más. Mind a fül külső kontúrja, mind a belső formái is egyedülállóak. Ez komoly tervezési kihívást jelent, amikor olyan univerzális megoldásokat tervezünk, amelyek a tömegtermeléshez szükségesek. Míg egyes fülhallgatók különféle opcionális párnácskák és szivacsbetétek biztosításával operálnak, az Earset konstrukciója más megoldást kínál erre a problémára.

Az Earset lehetővé teszi, hogy a fülhallgató kényelmesen illeszkedjen a belső fülbe, anélkül, hogy irritálná azt.  A kényelmesebb érzet mellett ez a konstrukció lehetővé teszi a környezeti hangok beszűrődését anélkül, hogy azok károsan befolyásolnák a hangminőséget. A kar, a dugattyú és a fülhallgató egyedülálló konstrukciója biztosítja azt a példátlan rugalmasságot, amely lehetővé teszi, hogy az Earset rugalmasan alkalmazkodjon a fül alakjához.

Az első Earset fülesek jövő hónapban érkeznek a Bálna Budapest északi főbejáratánál található egyetlen hivatalos hazai BANG & OLUFSEN Showroomba, illetve itt, a webshopunkban is megrendelhetőek lesznek majd.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art