Az őszi frankfurti Autószalontól dönthet a lelkes SLS AMG Mercedes vásárló, hogy a klasszikus felnyíló ajtókat kéri fix tetővel, avagy a cabriolet feelinget részesíti előnyben, nyitható tetővel. Bár a tető három színben is rendelhető, szigorúan sakknyelven (kivéve Mubarak and Co. Nyrt. Zrt.) vezéráldozathoz vezethet a nyitott verzió melletti döntés. Persze elsősorban azoknak, akik a tradicionális és ennek ellenére (miatt?) igen vagány Gullwing felnyíló ajtómegoldást preferálják. Nekem jobban tetszik a zárt verzió. Éppúgy, mint a Porke 911-es, vagy a (nem is olyan) Mini esetében.
Még jó, hogy a 173 literes kesztyűtartó csomagtartó nem lett kisebb. (Golf bag azért befér) Azoknak a perverzeknek, akik egy komplett autót használnak sál gyanánt, jól jön majd az Airscarf rendszer. Az SL-ben és az SLK-ban debütált innováció a fejtámlába/ülésbe integrált fúvókákon át leheli puhán a nyaki erogén zónáinkra a kellemesen meleg levegőt. További ügyes kényeztetés a hátsó szélfogó üveg, amely azonban már kevésbé kreatív nevet (WindStop) kapott, gondolom az ügynökség elfáradt az AirScarf név kitalálása közben.
Végezetül a száraz tényekről néhány szóban. Azonos V8-ason osztozik a zárt és a nyitott verzió is. 571 ló összesűrítve 63 deciliterbe, mely 650 newtonméter (James Prescott Joule irigykedhet) nyomatékot ad. Ez négy (4!) másodperc alatt 100-ra katapultálja az előmelegített tarkójú utasokat és 309 km/óra végsebességhez elég. (akkor már miért nem 310?) Közben választani kell a duplakuplungos váltó (minden gyártó jogosan ezt nyomja) 7 fokozata közül valamelyiket. Hja, bonyolult az élet, egyre több fokozatból kell kiválasztani az éppen megfelelőt. Helyettünk általában az automatának persze…
A komplett zenei rendszert a Bang & Olufsen szállítja. Naná! Egy korábbi bejegyzésemben már kiveséztem a Beo kontra luxusautó témát. Ha érdekel, katt ide.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.