Nézelődöm a könyvesboltban, sorozatok állnak hegyekben, huszadik századi osztrák novellák, latin-amerikai novellák, indiai, kínai, skandináv, lengyel, cseh, jaj, még német és orosz novellák is. Tengeren innen és túli írók válogatásai …
Mi történik, ha egy férfinak levágják a hímvesszőjét? Hál‘ Istennek semmi. Az agy perceken belül automatikusan átveszi az irányítást. Nos, ez a vicc már önmagában sokat elmond a férfiakról – a nők azért szerencsére ennél sokkal komplexebb …
Azt hiszem a teremtés koronájának önképe nagyban tér el attól, ahogy a nők látják a férfiakat. A férfiak túl nagy jelentőséget tulajdonítanak férfiasságuknak, vagyis annak, amit ők férfiasság alatt értenek. Ebben az értelemben egy kicsit minden …
Mondd, hogy lehet az, hogy ugyanazok a gondolatok fogalmazódnak meg egy francia írónő agyában, 1984-ben, mint amit én hallgatok a szeretőmtől, én érzek 2011-ben? És ráadásul az 1900-as évek Indokínájából? Ezt a kérdést tette fel egy kedves férfi, …
Ma 152 éve szabadalmaztatták a vízöblítéses toalettet. Hejjj! Mai hetyke írásom ezzel a hasznos, immáron több mint másfél évszázados találmánnyal is remekül eltávolítható végtermékről, az „orbitalis verbalis hadovalis”-ról szól. Tudom-tudom, az …
Szóhasználatunk sokszor összekeveri a két fogalmat, s bár praktikus okokból magunk sem szeretnénk túl nagy különbséget tenni, azért valahol érezzük, hogy a kettő nem ugyanaz. Mindazonáltal azt gondolom, hogy legtöbbünk csak érzi, de nem tudja a …