Henri Gonzo és a papírsárkányok

PHENOM Mibenlét: Henri Gonzo és a papírsárkányok – Vízszemű Gyík

Egy alkotás sosem a semmiből születik. Minden művész érzelmi és intellektuális hálójában rejlenek élmények, hangok, színek, helyek és történetek – ezek felhalmozódnak, és jobb esetben végül művé sűrűsödnek. A Phenomnál a Mibenlét cikksorozatban arra vállalkozunk, hogy feltérképezzük ezt a hálót: láthatóvá tesszük azokat a kulturális hatásokat és nyomokat, amelyek formálták az alkotókat és műveiket. Ezúttal Henri Gonzo mesél arról, hogyan hatottak a dalokra a családlátogatások élményei, a magyar költészet és egy régóta bezárt fürdő atmoszférája.

Fotó: Szabó Márk / fujifilm instax

Miközben Henri Gonzo zenéje egyre inkább a letisztultság és a finom részletek felé fordul, személyisége megőriz valamit a régi rocksztárok nehezen megfogható elérhetetlenségéből is. A színpadon és a dalok mögött van benne valami filmszerű: elegáns, kicsit távolságtartó, mégis érzékeny figura, mintha egy két lábon járó Eric Rohmer-film lépne ki a vászonról. A multiinstrumentalista énekes-dalszerző 2021-ben indította útjára a Papírsárkányokat, amely gyorsan megtalálta saját, visszafogottabb és koncentráltabb zenei világát. A zenekar első lemeze (A Cementkert), a saját rendezésű klipek, a Müpa-teltház és a különleges koncerthelyszínek – klubok, templomok, barlangok – mind annak a lassan épülő, kamarazene felé hajló iránynak a lenyomatai, amelyben magyar nyelvű, versszerű szövegek és klasszicizáló hangzás kapcsolódnak össze. A Papírsárkányok így nemcsak egy új zenei formáció, hanem egy új karakter és egy új nyelv felbukkanása is a magyar popzene finomabb, kísérletezőbb oldalán.

Az alkotó átmeneti állapota két lemez között

Henri Gonzo: Az első lemez sikerei és tanulságai után egyszerre éreztem energiát és valamiféle kényszert a folytatásra. Ez a projekt számomra új terep volt: hosszú ideig tartott tisztázni a hangzást, megszülni a víziót, és kikísérletezni, mely dalok működnek igazán a színpadon, milyen hangszerelés áll jól nekünk, és mi rezonál a közönséggel. Egy lemez megírása hosszú folyamat, amelynek hangulatában néha benne marad az ember a befejezés után is – így történt a második lemezünkkel is. Fontos szempont volt a repertoár bővítése is. Mondhatjuk úgy, hogy a mostani a történetünk második évada.

Nemes Nagy Ágnes

A magyar költészet mint belső iránytű az alkotói önképhez

Henri Gonzo: A lemezen van egy dal, amely a szoborparkra utal (Epreskert 1921). Ide gyakran benézek, és megnézem a képzős hallgatók munkáit – ez a hely mindig hat rám. A Jönnek Hozzám című dal egy Kányádi-versből nőtt ki. A kötetet, amelyben rátaláltam, egy barátom ajándékozta születésnapomra; azt mondta, néhány sora rólam jutott eszébe. A Juhász Anna-féle irodalmi szalon vendégeként több alkalommal is találkoztam új szerzőkkel és szövegekkel, és ott figyeltem fel Nemes Nagy Ágnes Szobrokat vittem című versére. Ebben is a szobrok állnak középpontban, majd hirtelen áttűnik a tenger témája – ez a váltás különösen megfogott. A Fecskefű Véred Szabó Lőrinc munkásságából merít, emellett volt egy nagyon régi demóm, amelyet végül ehhez a hangulathoz kötöttem hozzá. A Nyugosztaló egy temetőben bolyongó lélek története Juhász Gyula nyomán, aki saját elmúló szerelmét temeti a verseiben.

René Burri: Cuba Y Cuba, 1993

Útélmények és érzelmi támpontok a szerzői térben

Henri Gonzo: Jártam Havannában, Isztambulban és Andalúziában; az utazások mindig különös módon hatnak rám, sokat fotózok, jegyzeteket gyűjtök, régi szuveníreket hozok haza, és rendszerint benézek az antikváriumokba is. A lemez címadó dala, a Vízszemű Gyík a kubai látogatásomhoz kötődik, akkor született, amikor a dalok írása közben néhány hetet a kinti családomnál töltöttem, és maga a dal is a szigetről szól. A Tenger Arcát és a Vitorlát a barátnőm tenger iránti rajongása ihlette; én is szeretem a tengert, de nála jobban lelkesedni érte és az élővilága iránt mást még nem láttam. A Faképnél Hagyott Lovak pedig eredetileg nem került fel az első lemezre, egészen addig, amíg ki nem derült, hogy a barátnőm egyik nagy kedvence, és végül így került elő a fiókból.

Joan Didion

Egyéb olvasmányok és zenei inspirációk

Henri Gonzo: Az alkotási folyamat alatt élvezettel olvastam Ali Smith, Wendy Cope, Virginia Woolf és Joan Didion könyveit; bár ezek egészen más világok, az olvasás mostanában minden formájában inspiráló számomra. Emellett olvastam John Gray munkáit is. Zenéből sokat hallgattam a Penguin Café Orchestrát, újra elővettem a Sparklehorse–Elliott Smith–Neutral Milk Hotel-féle vonalat, valamint Maurice Ravel munkásságát és leveleit is tanulmányoztam.

fotó: @___nuca___

A színek és helyek szerepe – reflexió a műre

Régen a mustár- és a napsárga volt a kedvenc színárnyalatom, de pár éve már inkább a szürke. Beiratkoztam egy festő tanfolyamra, ahol megtanultam a „színesszürke” kifejezést; most ez a kedvenc színem. A lemez grafikáján mégis a törtfehér, a tégla és a mustársárga színek dominálnak, ami egy tudatos koncepció része. Már két éve szerettem volna a régóta bezárt Rác Fürdőben készíteni egy zenekari fotózást, és nagy nehezen sikerült elintéznem. Az ilyen helyszíneket gyűjtöm, mert az inspiráció és a vízió alapkövei számomra. Örülök, hogy ez a lemez elkészült, és hogy a fizikai formája is ilyen szépen sikerült. A bakelitet kézben tartva egy nagyon szép, egységes munkának érzem, amely az első lemezhez képest egy összeszedettebb és tudatosabb folytatás. Játszani is élmény.

Henri Gonzo és a Papírsárkányok Facebook | Instagram