Heavy című új single-jével vezeti fel közelgő EP-jét és egyben egy új korszak kezdetét NOIRA.
Az új EP ezúttal egy témára épül: egy nehezebb időszakból való kilábalást dolgoz fel, melynek első fázisa – a ventillálás – a Heavy alappillére.
„Nagyon büszke vagyok az albumomra, de nagyon sokat kivett belőlem és jócskán beárnyékolta a lemez születését, hogy a munkálatai alatt szembesültem talán először azzal, hogy milyen kegyetlen is tud lenni a zeneipar. A megjelenést követő kb. fél évnyi alkotói válság után úgy éreztem muszáj új fejezetet nyitnom és új zenékkel kiírnom és kiirtanom magamból ezeket a rossz érzéseket. Újra úgy és azokkal az emberekkel szerettem volna dolgozni, akikkel 5 évvel ezelőtt elkezdtem zenélni. Az EP jelenleg is készül, heti 1 session-nel, szép, kényelmes tempóban és minden egyes alkalom terápiás hatással van rám, remélhetőleg mire végzünk, sikerül is tovább lépnem.” – vezeti fel az új EP érzelmi hátterét Noira, azaz Rajcsányi Nóri.
Az új EP produceri munkáit Gyarmati Fanny látja el, a mix-masterért pedig Stámusz Ferenc felel. Ebben a felállásban készült el NOIRA első EP-je is 2022-ben, mielőtt 2023-as Petőfi Nagylemez Program díjazottjaként belevágott Deli című első albumának felvételeibe. A Heavy amellett, hogy nagyon személyes, egy olyan társadalmi problémát dolgoz fel, amitől az utóbbi években zsong az internet: ez a krónikus stressz és a hozzá kapcsolható sokrétű szövődmény-áradat.
„A social mediában lépten-nyomon belefutok ebbe a témába, azt gondolom, hogy félelmetesen sok embert érint a modern társadalmak stresszfüggése, úgyhogy nem volt túl nehéz rájönnöm, hogy min megyek keresztül. A dalszövegbe is belecsempésztem pár hangzatos fogalmat, amikkel a különböző »segítő szándékú« tartalomgyártók hakniznak mint pl. a „survival mode” vagy »addicted to stress«. A Heavy a nehezebb életszakaszok azon fázisról szól, amikor csalódott, dühös és egyben tanácstalan is vagy és próbálod ezeket a negatív érzéseket kiadni magadból. Szerintem a ventillálás kifejezetten hasznos is tud lenni, csak fontos, hogy ne tartson túl sokáig és ne álljon a probléma megoldásának az útjába.” – folytatja Nóri.
A Heavy zeneileg is egy új korszakot jelez NOIRA életében, az énekes-dalszerző ezúttal popkedvelőbb oldalát hagyta jobban érvényesülni az alkotásban: „Azt hiszem továbbra is „alternatív R’n’B”-ként tudnám legjobban definálni a zenémet, de az EP-n két olyan dal is lesz – köztük az egyik a most megjelent Heavy – amely poposabb szerkezetű és a határozott, erős dallamok jellemzik. A zenehallgatási szokásaimra is jellemző ez a minimális átalakulás, a sok évnyi chill után most jobban mozgatnak a dinamikusabban építkező dalok.”
Az EP amellett, hogy egy témát dolgoz fel, zeneileg is egy jól összekomponált egységet alkot majd – minden dal vége a következő dalból fed fel részleteket, így a Heavy végén hallható outro is a sorban következő Not okay felvezetése, ami NOIRA eddigi legszomorúbb dala lesz.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.