Member of Group ›
Walk of Fame – avagy a „Pesti mese” 3/3
Péntekenként képekről értekezünk. Akár állnak, akár mozognak azok.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist

Walk of Fame – avagy a „Pesti mese” 3/3

 

„A sztárnak mindig ragyogni kell. Legyen a közönsége számára egy elérhetetlen, távoli világ megszemélyesítője. Tudja elviselni azt, hogy sztár, az életben is, nemcsak a színpadon.” Délibáb, 1935. július 6.

Az 1930-40-es évek sztárjait övező kultusz egyrészt eleget tett az elsődleges céljának, szórakoztatott. Másrészt a társadalom számára követendő mintával szolgált, azonban leginkább üzleti vállalkozás volt. Az amerikanizálódás nem teljesedhetett ki ugyan a magyar körülmények között, de a „hazai pálya” kétségkívül előnyt jelentett.

A szenzációhajhász sajtó termékei

A szenzációhajhász sajtó termékei

A bulvárújságírás, a sztárok életéről szóló híradások az Egyesült Államokból érkeztek Európába. A már akkoriban is szenzációhajhász sajtó zsurnalisztái nem kímélték az adott hírességeket. A magazinok és a bálványok kölcsönös egymásra utaltságban éltek. Egyik a másik nélkül nem létezhetett. A halálozás, a születés vagy éppen az esküvő ugyanolyan jól megfért a pletykalapok címlapjain, mint manapság. A pesti éjszakai élet bohémjainak számító Muráti Lili és Vaszary János író frigye például hatalmas szenzációértékkel bírt. Ugyanakkor a családi idillbe nem minden sztár engedett bepillantást. A mogorva hírében álló, egyébként rokonszenves Csortos Gyulához például a New York Kávéházban még a kollégák sem mertek leülni félve az esetleges következményektől. Az egyik legnagyobb botrányhősnek mégis Jávor Pál számított. Kilengéseinek köszönhetően pedig az egyébként is nagy sikerből még nagyobb siker lett.

Rendszeres pletyka tárgyát képezte Karády Katalin is. Ezek egy részét felfedezője, Egyed Zoltán újságíró indukálta, aki hollywood-i mintára kreálta meg Karády életét. Saját cipész, fodrász, kalapkészítő, sőt még külön dublőz is kijárt a kor bálványának, aki ha kellett, mosolygott, fényképeszkedett, autogramot adott. Pedig ennél sokkal többet tett ő is…

Ekkor terjedt el tömegesen az autogramvadászat, majd a rajongói egyesületek, klubok szerepe is megnőtt. Előfordult, hogy egy sztár megjelenése okán az utcán megállt a forgalom, még a tömegközlekedés is szünetelt. Nem volt ritka a napi több száz szerelmes levél, de volt olyan, akire fiatal lányok akartak rátörni az otthonában.

Royal Nagyszálloda - Díszterme, Budapest első mozipalotája, a Royal Apolló

Royal Nagyszálloda - Díszterme, Budapest első mozipalotája, a Royal Apolló

A világháború kitörésével a gyönyörű szexszimbólumok a katonáknak jelentettek egy kis vigaszt. A sármos, kellemes hangú színészekkel a fiatal lányok felejtették el szomorúságukat.

A boldog békeidők elmúltával az említett sztárok némelyikére börtön, sikertelenség, hontalanság, alkoholfüggőség várt. Másikukra az addig csodált és sokat méltatott filmek, dalok betiltása, mellőzöttség, az elfeledés, beskatulyázás és talán a legszomorúbb, az eltiltás.

Azt gondolom, az elemzett korszak valóban a magyar filmjátszás aranykorának tekinthető. Számos azóta legendássá vált színész, színésznő alapozta meg karrierjét ezen évek alatt. Életük, munkásságuk örök nyomot hagyott a filmtörténelem nagykönyvében. Öröm volt olvasni a témában íródott tanulmányokat, írásokat. Bízom abban, hogy idővel mind többen rácsodálkoznak majd Jávor Pál ellenállhatatlan életkedvére, Karády Katalin elbűvölő kisugárzására, vagy Kabos Gyula feledhetetlen humorára.

Blommers & Schumm

2020. szeptember. 18.

Jó étvágyat!

2020. szeptember. 11.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Phenom' enon
Phenom'enon
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás