Ulfert Janssen, a Gannet Design tervezője nem fél pályamotort tervezni és ehhez nem rest inspirációért több mint fél évszázadot visszautazni az időben. Sprinter névre keresztelt legújabb kinetikus szobrának donorja ezúttal a legendás Moto Guzzi Otto lett az ötvenes évekből. Az 500-as V8-as (!) versenyszörnyet ’55 és 57 között gyártották és nyolc darab Dell’Orto karburátor gondoskodott a megfelelő levegő/benzin arányról. (Szomjas egy szerkezet lehetett!)
Az első versenyidomról rögtön A leggyorsabb Indian című film rekorder motorja jutott eszembe. Nem véletlenül, hiszen ezek az (aero)dinamikus vasak a sebességről szóltak/szólnak, nem a kényelmes utazásról, vagy egy könnyed hétvégi motorozásról. Ulfert egyből két verziót is tervezett. Az orr résznél leszorító szárnyakkal ellátott jármű bizonyára a rövid vágtákra, míg a lámpával is felszerelt verzió a hosszú távú versenyekhez lehet remek eszköz. A kormány persze mindkét rohanógépnél viszonylag alacsonyan helyezkedik el, hogy pilótájuk egy testté (és lélekké) válhasson az első idommal. A következőkben mutatunk néhány képet a Gannet Design korábbi alkotásaiból is, illetve jövő héten is egy általuk kreált motorkerékpárt mutatunk be. Mert megérdemlik!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.