Member of Group ›
Figyelem, megkezdődött a visszaszámlálás!
Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.

Figyelem, megkezdődött a visszaszámlálás!

 

10 nap múlva véget ér a DGR Yamaha Vatera aukció a Mosoly Alapítvány számára! Én szóltam!

Ahogy a múltkori cikkemben már leírtam, a kezdetektől fontosnak tartottuk, hogy legyen egy erős hazai „lába” is az itthoni Distinguished Gentleman’s Ride rendezvénynek, ezért a 42Mosoly és a Route42 Team, Jakus Tomi tervei alapján „dégéeresítette” az egyik remek, magyar rendszámmal futó épített motorját és szépen megvilágítva, a DGR napján, betolta a Vatera virtuális garázsába. Az unikális jármű élőben a Bálna Budapest épületében található Hygge központban tekinthető meg. Az online aukció október 13-án 12,00 óráig tart és az ebből befolyó összeg 100%-át a 21 éves Mosoly Alapítvány kapja meg.

Az alapítvány hosszan tartó betegséggel küzdő gyerekek gyógyulását segíti ingyenes terápiás foglalkozásokkal. A Mosoly-terápiák célja, hogy a gyerekek képesek legyenek feldolgozni a betegségük okozta traumát, készek legyenek a kórházi kezelések befogadására, lélekben megerősödve, feszültség-mentesen vágjanak neki a testi gyógyulás folyamatának. Az alapítvány aktuális tevékenységéről itt többet olvashatsz.

Ez egy egyedülálló lehetőség tehát, hogy egy igazán egyedi épített motor büszke tulajdonosa lehess, mindezt annak tudatában, hogy az általad kifizetett vételár minden egyes forintját jótékony célra költötted! Széles utat és mosolyt kívánunk ehhez a felemelő élményhez!

P.S. Már azzal is sokat segítesz, ha megosztod ezt a cikket, ezzel a gesztussal is segítve, hogy gazdára találjon ez a különleges motor és minél előbb megkaphassa a Mosoly Alapítvány a támogatást!

Csapat

 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
Regős Dániel
The Dealer
A zene az se rossz, a zene az nagyon jó! Ezért csináljuk!
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
Korábbi vendégíróink
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge, 1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
 
Photo
Video
B&O
Ride
Home
Cloud
Smile