Member of Group ›
Phenom’ Top 2018 – A legjobb hazai lemezek
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.

Phenom’ Top 2018 – A legjobb hazai lemezek

A 2018-as évre már visszatekintettünk a kedvenc külföldi lemezeinket illetően, de most kis hazánk zeneipari szereplőinek idei aktivitását is szerkesztői górcső alá vesszük.

Tavaly is jobbnál jobb magyar albumok kerültek fel az év végi listánkra, és ez most sem volt másképp: izgalmas debütálások, stílusokon átívelő, bátran kísérletező hanganyagok, üdítő zenei élmények keretezték az elmúlt 12 hónapot. 20+1 olyan hazai lemezt sorakoztatunk fel szerkesztőink szelekciójában, amelyek szerintünk maradandó zenei értéket képviseltek 2018-ban – és persze amelyeket mi magunk is szemérmetlenül sokat hallgattunk.

Atreyu’s Horse – Paper and Water

Masszívan állíthatjuk, hogy az Atreyu’s Horse új lemezével szabályosan beírta magát a meditatív ambient műfaj újgenerációs fáklyavivői közé. A harmonikus összkép mögött kiélezett, mégis alkotói szabadsággal telített koncepció húzódik. A Paper and Water a populáris igények kielégítésének leghalványabb árnyéka nélkül egyértelműen túlmutat a hagyományos értelemben vett zenei elemekre való építkezésen. Ha az album címéből nem vonnánk le az asszociációt, iamyank kotta helyett valóban papírt, vizet és némi festéket használt fel a hangzásvilág kialakításához. Soshanna Rein akvarell festményeinek formáról formára történő leolvasásával születtek meg azok a zenei darabok, amelyek tulajdonképpen áttranszformáltak egy vizuális élményt. Az Atreyu’s Horse az önmegvalósítás oltárán ritmusképleteket és dallamokat áldozott annak érdekében, hogy gyökerestől megváltoztassa a zenére vetülő perspektívánkat. Mi tagadás, nálunk sikerrel járt, és egészen új tereket nyitott meg a szívünkben.

Dal, ami nagyot szólt:

Safer skies

a

A saját magát az ethno-beat stílusához soroló Aurevoir. (amelynek egy klippremierjén túl nemrég az interjús bemutatását is megejtettük) karrierjének első két évét javarészt koncertezéssel és világjárással töltötte. A közönség itthon nagyon hamar rákapott a Kárpát-medencei dallamok és az angolszász hangzás különös elegyére, így a fiúk csakhamar átzenélték magukat a határon túlra, és meghódították Erdélyt és a Felvidéket, Prágát, sőt Kínát is. Az utazások alatt szerzett zenei inspirációkat pedig elsőként egy ötszámos EP-be rejtették, majd nyáron végre előálltak az első stúdióalbumukkal is, a Kikötővel, ami olyan… József Attilás. Rockos. Szerelmes. Balkáni dallamos. Skás. Weöres Sándoros. Punkos. Cigányzenés. Dudás. Magyar népzenés. Szívfájdalmas. Folkos. Kocsmai duhajkodásos. Moldvai népdalos. Ethnobeates. Aurevoir.-os.

Dal, ami nagyot szólt:

Hopsza

Barabás Lőrinc Quartet – Other Than Unusual

Két éve jelentette meg debütáló lemezét a Barabás Lőrinc Quartet (a névadó zenekarvezetővel, Barabás Lőrinccel itt interjúztunk), idén pedig megérkezett a folytatás az Other Than Unusual képében. A több mint egyórás lemez ismét magas szintű profizmust testesít meg, és egy ezúttal is számos stílusból merítő, masszív, komplex zenei élményt kínál a hallgatóknak. A trombita, a basszusgitár, a dob és a billentyűk izgalmas, sokrétű fúziójában a debütáló Beardance méltó folytatása ért össze, amely elődjéhez hasonlóan figyelmes, ajánlottan többszöri hallgatást igényel. De garantáljuk, hogy mindez megéri.

Dal, ami nagyot szólt:

Five

Felső Tízezer – Majd lesz valahogy

A Normális élet és az Új városok épülnek melankolikusabb folytatásaként érkezett közel egyéves csúszással a Felső Tízezer (amellyel ősszel beszélgettünk) második nagylemeze. A Majd lesz valahogy már címében is a „mindenki b*ssza meg” életfilozófiát hirdeti, a konceptalbum tíz dala pedig ki is fejti a négyfős zenekar lelki problémáit. Sallai Lászlóéknak a magánéleti nehézségek mellett egy komoly zenekari krízissel – a lemezfelvétel során Korándi Dávid gitáros távozott a zenekarból – is meg kellett küzdeniük, a Gál Máté (Run Over Dogs) stúdiójában rögzített felvételek ezen problémák teljes gyötrelmeit sűrítik egy nyolcvanas évek hangzását utánzó – néhol rockosabb zúzással kísérletező –, nagyon könnyen megszerethető powerpop albumba.

Dal, ami nagyot szólt:

B-Terv

Freakin’ Disco – Monster

Még az év vége előtt kihozta második lemezét, a Monstert a Freakin’ Disco (interjúnk itt), amely mindössze öt számot jelent, de ezek majdnem 50 perces őrületben viszik végig a hallgatót a zenekar elszállós világában. Ez idő alatt számonként 180 fokot fordul minden: hol hangmintázott sötét elektronika, hol lassabb ritmikában gondolkozó, a Blade Runner filmzenéjébe is beleillő hangtónusok, hol effektezésekben dúskáló, a jazzből is hörpintő taktusok robbannak ki a hangszórókból, majd az egész hipnotikus lezárását egy húszperces improvizatív elképesztés adja. Egy szót még egyszer hangsúlyoznánk: őrület!

Dal, ami nagyot szólt:

Lasergun

Krúbi – Nehézlábérzés

Minden kétséget kizáróan Krúbi az idei év nagybetűs hazai Sikersztorija. A Kikeltetőből indult rapper alig egy év alatt jutott el odáig, hogy az emberek vérre menő harcot folytattak, hogy jegyet szerezzenek a telt házas Akvárium NagyHallos koncertjére. Krúbi népszerűsége exponenciálisan nő, ennek pedig alkotmánya a tavasszal megjelent első nagylemeze, a Nehézlábérzés (amelynek egy-egy klipjével itt és ittfoglalkoztunk). A szomorú magyar valóságot bújtatja olyan köntösbe, hogy sopánkodás helyett inkább sírva röhögünk. Szövegei ámokfutásnak tűnhetnek, de pont annyira okosak és ironikusak, mint amennyire gátlástalanok. Ezt hívjuk úgy, hogy tökéletes egyensúly.

Dal, ami nagyot szólt:

Orbán, verd ki a Ferinek

Ligeti Gyuri – Kegyetlen Csodák Ideje

Tavaly debütált szólólemezével Ligeti Gyuri, aki jó ideje már nemcsak énekes-gitáros-dalszerzőként, hanem producerként is a hazai zenei élet aktív (ha nem a legaktívabb) alakja. Idén azonban nem folytatással, hanem egy új formáció, a Ligeti Gyuri Álomgyára élén, Lahucsky Krisztinával és Mikolai Petrával az oldalán tért vissza, ráadásul egy teljesen magyar nyelvű albummal. A Kegyetlen Csodák Ideje a legendás Abbey Road Studios-ban kelt életre, és egy ízig-vérig rockban érlelt hanganyagról beszélhetünk. Az ének mellett a szólógitár fajsúlyos szerepe határozza meg a lemez ívét, és az a fél óra, amit erre az albumra szánunk, egyszerre lesz nosztalgikus a klasszikus rockzenét megidéző hangulatával és mégis friss Ligeti Gyuri sokoldalú zeneszerzői készségeinek köszönhetően.

Dal, ami nagyot szólt:

Mindenki 1

Szilágyi Máté és Szabó Tamás – Maneuver, Maneuver

Szilágyi Máté (Dorothy’s Legs) és Szabó Tamás „Tonyó” (The Moog, Dope Calypso) afféle szupergroupként is aposztrofálható duója, a Maneuver, Maneuver még csak idén indult be igazán, de máris összedobtak egy bemutatkozó lemeznek is beillő, ötszámos EP-t. A saját maguk után Maneuver, Maneuver névre keresztelt korong irányvonala – tekintve a tagok eddigi zenei munkásságát – korántsem meglepő: a nem túl életigenlő dalszövegeket alapvetően a szintipopos, a synthwave-es, az indietronicás és a trance-es hangzások keltik életre. Az elsőre nem sok újat ígérő zenei kombinációkat a New Ordertől, a Crystal Castles-től, Gary Numantől, a Metronomy-tól és a Late Of The Piertől ellesett apróbb zenei fogások teszik érzékletessé, amelyek a keleti szocializmus kliséi közt nyerik el érdekes zenei valójukat.

Dal, ami nagyot szólt:

Locked Out

Álmos Gergely – Twentytwo 22 

Álmos Gergely a mïus projektjével idén jelentette meg Twentytwo 22 című albumát, amellyel nemcsak egy zenei trilógiát, hanem egy korszakot is lezárt (ahogy azt a vele készült interjúban is elárulta). A lemez (amelynek egy-egy dalát a Brandt Brauer Frick és a Vessels is remixelte) a lehetőségek felismerését és a nyitást szimbolizálja, ehhez pedig az eddigi legdinamikusabb mïus-dalokat állította hadrendbe. A sötét elektronika akusztikus hangszerek (például zongora, tangóharmonika, tuba, cselló, bőgő) egész garmadájával párosul, miközben Hegyi Dóri (OHNODY), a Tape Delay-es Szőke Zoli vagy épp Raf Skowroński éteri vokálja simul bele tökéletesen a tempós taktusokba. Kétség kívül az egyik legösszetettebb és legérettebb mïus-anyagnak örvendhettünk idén.

Dal, ami nagyot szólt:

Aureola

Mörk – The Death of Mörk

Az egyik legexportképesebb magyar formációvá nőtte ki magát a Mörk, amely műfaji korlátok közé szoríthatatlan, de mindig végtelenül profi és felszabadult zenéjével vált ismertté. A srácok idén egy tőlük szokatlannak mondható, komorabb hangvételű EP-vel, a The Death of Mörkkel jelentkeztek, amelyről így nyilatkoztak: “Az emberi érzések széles spektrumon mozognak, és mivel mi is emberek vagyunk, mi is megtapasztalunk olyan dolgokat, mint a szorongás, a halálfélelem, az elmúlástól való félelem, a megfeleléskényszer, az önmagunkban való teljes elbizonytalanodás stb.” A Mörk ezeket dolgozta fel öt új számban, amelyek egy új oldalát mutatják meg a zenekarnak, miközben a végeredmény, még ha egy kicsit “sötétebb” is, ragyogó eleme a banda diszkográfiájának.

Dal, ami nagyot szólt:

Going Under

Odett – Odett10

2018 meghatározó év volt Odett számára, hiszen pontosan tíz éve indult el a hazai könnyűzenei színtéren. A mérföldkőnek is számító jubilálás alkalmából pályafutása első évtizedének dalait adta ki összegyűjtve, újragondolva. Az Odett10 című albumon (amely egyébként itthon ritkaságnak számító, LP formátumban is megjelent) a legnépszerűbb Odett-dalokat (Van az a pillanat, Fantom, Be with You, Szívhang stb.) hallhatjuk akusztikus formában az acapellától a vonósnégyesig. Az elmúlt tíz évre reflektálva a különleges best of lemez mellett egyébként az énekesnő koncertzenekara is megújult, első közös fellépésük pedig éppen az Odett10 lemezbemutató nagykoncertjén debütált az A38 Hajón.

Dal, ami nagyot szólt:

Látsz még

Hegyi Dóri – NUDE

Hegyi Dóri eddig is csak a hazai popzene legkiemelkedőbb és legigényesebb produktumaihoz adta a nevét, hiszen a székesfehérvári lány a mïusmellett a Belauval és iamyankkal közösen is készített zenét, 2018-ban pedig elérkezettnek látta az időt, hogy meztelenre vetkőztetett lelkét egy saját koncept-EP, a NUDE formájában tárja a nagyvilág elé. Az angol nyelvű szólóanyag OHNODY művésznév alatt jelent meg, a négy szám pedig majdnem tíz év alatt nyerte el végleges formáját. A dalokat az énekesnő korábbi munkáira is jellemző borongós melankólia hatja át, melyek szövegeiben erős a költői képiség is. A kiadvány megjelenése után nem sokkal egyébként első magyar dalát, a Hideget is bemutatta, amit szintén nagyon szerettünk – főleg, hogy premierje itt, a phenom’enon magazinon volt.

Dal, ami nagyot szólt:

Jumala

Shaibo – Naked Feet

Kevés olyan hazai zenekart tudunk felsorolni, amely már első lemeze megjelenésekor ennyire tudatos úgy, hogy a tehetség egyébként ösztönösen fakad belőle. A Shaibo (amelyet ezen az interjún keresztül mutattunk be) azonban pont ilyen – debütálása profi, mégis manírmentes, és az érzelmek nagyon széles skáláját öleli át az album. A dallamvezetés azonban sokat segít abban, hogy mégis egy koherens, összefüggő anyag legyen a Naked Feet, amelyet tulajdonképpen bármilyen hangulatunkban jólesik meghallgatni.

Dal, ami nagyot szólt:

Gypsy

Supernem – Weekend

A magyar könnyűzene meghatározó alakjai négy év után egy friss, nyárkompatibilis anyaggal tértek vissza a reflektorfénybe, amely hihetetlenül lendületesen, csaknem fél óra alatt zakatol át az érzékeinken. A Weekend még anno májusban került bemutatásra a Barba Negra porondján, és onnan tarolta végig a nyarat cigarettafüstös házibulikon és Orfűn keresztül, aktuális Fishing-himnusz gyöngyszemével. Az öntörvényűség atmoszférája és az irigylésre méltó lazaság már a Presszó első másodperceiben behálóz, az album előrehaladtával ez az érzés pedig csak tovább fokozódik. A Supernem szokásos életfilozófiája és féktelenül vibráló dallamai ezúttal sem okoztak csalódást, egy dal erejéig pedig még Péterfy Bori is beszállt.

Dal, ami nagyot szólt:

Egy nap egy év

Szabó Benedek és a Galaxisok – Lehet, hogy rólad álmodtam

Az idei Szabó Benedek és a Galaxisok-album (amelyről sokat mesélt a névadó frontember, Szabó Benedek) szépen belepasszol abba a fejlődéstörténetbe, amelynek alanya a zenekar, tárgya pedig a kiadott zenei anyagok. Az együttes tagjai szorgalmasan fejlesztik a hangszeres tudásukat, ami jól érződik a Lehet, hogy rólad álmodtam című lemezen. Ezen kívül az eddig megszokottal ellentétben az albumon boncolgatott témák is sokszínűbbek, globálisabbak lettek.

Dal, ami nagyot szólt:

 Prága

Tape Delay – Engedetlen

Moll Zoltán nagyjátékfilmje, az Engedetlen (kapcsolódó cikkünk itt található) filmzenéjének is érdemes helyezést adni az idei listánkban. A Tape Delay neve alatt megjelent, hatszámos hanganyag még a zenei aláfestést kapó mozgóképek ismerete nélkül is izgalmas hallgatnivaló. A zeneszerzői kredit Szőke Zolinak jár (akit a Deep Glaze-ből és a mïus-féle kollaborációjából is lehet ismerni), aki ezúttal – főleg – egészen technósra vette a zenei irányt. Az énekhangot ritkán alkalmazó, instrumentális számok legtöbbször lüktető, egész testet átmozgató elektronikában teljesednek ki, de még a 80-as évek szintipopját és a napjaink indie-jét megidéző szerzeményeknek is jut hely az egyébként mindössze 14 perces albumon.

Dal, ami nagyot szólt:

Abyss

The Qualitons – Echoes Calling

Idén áprilisban jelent meg a tízéves The Qualitons harmadik stúdióalbuma, az Echoes Calling, amelyet nem kis várakozás övezett, hiszen már korábban lehetett tudni, hogy ha nem is teljesen új, de merész, a zenei műfajok határait sokkal jobban körbejáró lemezről lesz szó. A még inkább popos jegyekkel átitatott, a ’60-as évek beat hangzását modern éllel vegyítő Tomorrow’s News táncosabb, azonnal beszippantó, dallamtapadós számai után az Echoes Calling teljes egészében elmerül a pszichedélia világában, lassan hömpölygő dalokkal (7-9 perces szerzemények is akadnak szép számmal) és elnyújtott hangzással. Az Echoes Callingnál a zene mellett még két fontos aspektusról nem feledkezhetünk meg, ha a maga egészében szeretnénk értékelni az anyagot. Az egyik, hogy a karcos bakelit rajongóinak nagy örömére vinlyen is kijött a korong, és ehhez szorosan kapcsolódik a lemezborító illusztrációja, amely amellett, hogy egy különleges hangulatot áraszt, már a meghallgatása előtt útmutatóul szolgál, milyen élményre számíthatunk a The Qualitons harmadik albumától. Nem is okoz csalódást.

Dal, ami nagyot szólt:

 Fading

TPSRPRT

Instrumentális zenével befutni olyan, mint oxigénpalack nélkül Everestet mászni: nem lehetetlen, de mindenképp nehezített pálya. A TPSRPRT ennek ellenére nem foglalkozott az óvintézkedésekkel, hanem olyan zenét csinál, amit ők maguk élveznek, és ebben jelenleg pont nincs ének. Ez a recept bevált, mert ez az elektronika+gitár fúzió, hívjuk mondjuk space-punknak, iszonyú lendületes és magával ragadó, szóval nagyon várjuk már a 2 című albumot is.

Dal, ami nagyot szólt:

 Bunker

Vad Fruttik – Szabad vagy

A Vad Fruttik az a zenekar, amely tizenhárom év után is tud újat mutatni. A hangzásában elég eklektikus (az elektronika mellett megjelenik a poszt-grunge, de még a gregorián is) anyag amellett, hogy erősen lüktet és pulzál, szövegeiben olyan pluszt ad a daloknak, amelyek valahol mélyen mindig ott volt a Vad Fruttik világában, de az üzenet ennyire konkrétan még sosem volt megfogalmazva. A kőkemény társadalomkritikamellett egyébként egészen hétköznapi témákat is boncolgat a lemez, és éppen ez a vékony határ az, ami az egészet annyira valóságossá és mindenki számára érthetővé teszi.

Dal, ami nagyot szólt:

Ébren

Volkova Sisters – Slowin Away

Májusban jelent meg a Volkova Sisters második lemeze, a Slowin Away, amely a jazzből, népzenéből, blues-ból merítő trió különleges, avantgárd zenei megoldásokkal operáló, sámánisztikus erejét és intimitását emeli új szintre. A hat éve indult, Berger Dalma, Sándor Dániel és a sexepiles Vangel Tibor dobossal kiegészült, londoni székhelyű zenekar az albumot Charles Wright There Is No Shelter című versével vezeti fel, a rituális hatást pedig Dalma folyton meg-megújuló és új formákat öltő hangja narrálja végig a sötét atmoszférájú, a nyolcvanas évek dark, elektronikus műfajainak hatását is magán hordozó albumon. A második nekifutás első szakasza egy koromsötét, piros jelzőfényekkel szegélyezett, föld alatti rave-ünnepet idéz meg, ami táncolhatóságával új utakat nyit, míg a folytatásban még több kitalált karakter elevenedik meg a Volkova-mitológiában, amelyek ugyan épp olyan misztikusak, mint eddig, ám teátrálisabb és érzékenyebb kivetülésükkel már egyáltalán nem tűnnek ragadozóknak.

Dal, ami nagyot szólt:

Faceblind

Zanzinger – Seasonal Winds

Még egy hónapja sincs, hogy megjelent Zanzinger első nagylemeze, a Seasonal Winds, de egyértelmű volt, hogy a legjobb 2018-as albumok között ott lesz a helye. Ez a léleksimogató album, melyen a korábban leginkább csak akusztikus gitárral operáló Misota Dániel egy teljes zenekarnyi hangszerest hívott segítségül, csodás aláfestőzenéje utazásnak, ébredésnek és szerelemnek is. Az anyag annyira friss, hogy a lemezbemutató koncert február 23-án lesz a Trafóban.

Dal, ami nagyot szólt:

 Like A River It Rains Above Your Head

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art