Member of Group ›
Szezám tárulj!
Szerdánként a Bang & Olufsen "titkaiba" avatunk be Titeket. Wow!
Regős Dániel
The Dealer
A zene az se rossz, a zene az nagyon jó! Ezért csináljuk!

Szezám tárulj!

 

A ’80-as évek végén, a ’90-es évek elején kezdett a B&O és David Lewis közös munkába és újraértelmezték mindazt, amit Jacob Jensen korábban létrehozott.

BeoSound 3200 - Szezám tárulj!

Mondhatnánk, hogy könnyű tökéletes alapra építkezni, de arra senki nem számított, hogy az ebben az időszakban kézzelfoghatóvá vált formatervek, több mint 20 évre rabul ejtik a nagyérdeműt. Lejátszók, hangsugárzók és televíziók egész sora következett, egytől-egyig Lewis tervezőasztaláról, aki egyszerűen csak nyitott szemmel járt és a hétköznapi élményeiből ültetett át egyet-egyet a koncepciókba.

David Lewis és a BeoSystem 2500

1991-ben a Bang & Olufsen bemutatta a BeoSystem 2500-at és egy csapásra újradefiniálta saját arculatát. Az enyhén döntött szögletes panelekből álló arc mögött CD lejátszó, kazettás magnó valamint rádió és két darab aktív hangsugárzó rejtőzik, már nem is kell nagyon magyarázni a „System” fantázianevet, mindent megkapunk, amire csak zenével kapcsolatban szükségünk lehet. Lewis első igazán karakteres munkájával nézünk farkasszemet. Lewis megkerülhetetlen mentora, Jacob Jensen szemlélete is jelen van, de a 2500-as már meg sem próbál letisztult HI-FI toronyként tetszelegni, sokkal inkább egy a földből épp kitüremkedő kortárs szobor, ami mellesleg egy audio lejátszó is. A forma, jószerivel mindmáig változatlan maradt, csak a műszaki tartalmat frissítették a kor elvárásainak megfelelően. A család legutolsó sarja a BeoSound 3200, amely már ugyan nélkülözi a kazettás magnót és hangsugárzót is külön kell hozzá csatlakoztatnunk, de van benne egy 400 CD lemez tárolására alkalmas merevlemez.

A ’90-es évek elején itthon is egyre gyakrabban alkalmazták bevásárlóközpontok a szenzációszámba menő fotocellás ajtókat, amik automatikusan nyíltak és csukódtak. Lewis is belépett egyszer egy ilyen ajtón és nagyon megtetszett neki, a megoldás kényelmén túl a nagyvonalúsága ejtette rabul és jó ideig el is játszott azzal, hogy ki-be lépkedett az ajtón. Mintha egy új világba tette volna be és ki a lábát, mintha egy jelképes határon lépne át, akár csak Ali Baba a rablók barlangjának szájánál.

Lewis és a fotocellás ajtó története mára már legendává vált. Ahhoz, hogy a történteket megértsük, előbb meg kell tapasztaljuk, hogyan is lép velünk kapcsolatba a BeoSystem 2500. Ha már túl vagyunk az első ámulaton, akkor feltehetően közelebb lépünk hozzá, közeledésünk bizonyos pontján túl következik be a csoda. Az eddig statikus zárt üvegajtók automatikusan szétnyílnak. A BeoSystem 2500 megteszi azt, amit addig egyetlen egy audio lejátszó sem, szinte feltárulkozik nekünk, megszólít, kezdeményez, elegánsan és bátorítón gesztikulálva kérdezi: Mit szeretnél? Az invitálás olyannyira kedves és csábító, hogy nem is jut eszünkbe ellenállni és nem részt venni az előjátékban. Ha addig épp eszünkbe sem jutott, hogy zenét hallgassunk, ezután már biztosan gondolunk rá és csak annyival válaszolunk: Zenét hallgatni.

Csapat

 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
Regős Dániel
The Dealer
A zene az se rossz, a zene az nagyon jó! Ezért csináljuk!
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
Korábbi vendégíróink
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge, 1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
Hírlevél
 
Photo
Video
B&O
Ride
Home
Cloud
Smile