Tizenötödik alkalommal került megrendezésre Lovasi András teltházas fesztivállá kinőtt házibulija, a Fishing on Orfű.
A fesztiválra ezúttal az idei elképesztő fesztiváldömping miatt csak az első két napra jutottunk le, ezért a szerdai és a csütörtöki nap programjából következik beszámolónk. Természetesen nincs olyan Fishing, ami ne tartalmazna legalább nyomokban Kispált, ezért a szerdai nap nagyszínpados fő fellépője az ezúttal négy tagú Kispál & Lovasi formáció volt. A G. Szabó Hunorral és Babcsán Bencével kiegészülő páros projektjében az a jó, hogy az idén új lemezzel jelentkező zenekarral ellentétben, inkább kevésbé ismert Kispál számokat játszott a közönségnek.
A Kispállal egy időben a szegedi hip-hop színtérből szinte hónapok alatt berobbanó Pogány Induló koncertje rúgta be az ajtót az Amondó színpadon. A klasszikus zenés alapokkal szívesen kisérletező 18 éves rapper rövid, de energikus bulit csinált az orfűi féregjárat-színpadon – a jövő érdekes kérdése lehet, hogy ez az energia mennyire működik egy hosszabb nagyszínpados koncert keretében – mi bizakodóak vagyunk.
A csütörtöki nap délutáni programját a Budapest Bár nyitotta meg a nagyszínpadon. A magyaralter-holdudvart szakadatlanul felvonultató zenekar koncertjének legérdekesebb pontja talán a Carson Comát is inspiráló Kollár-Klemencz László blokkja volt, aki a Kistehén megúnhatatlan klasszikusával dobta fel a követ a fesztivál szokatlanul csendes kora esti sávjában.
A fesztivál meglepetése volt a három év kihagyás után visszatérő Quimby, akik csordultig feltöltötték a nagyszínpad előtti teret a csütörtöki fősávban. A Kiss Tibi távollétében az utóbbi években foghíjasan színpadra álló zenekar viszonylag szűkszavúan szaladt végig klasszikusain – legalább több idő maradt a zenélésre. A koncert az idei Fishing első két napjának egyértelmű csúcspontja volt, annak ellenére, hogy a zenekar kifejezetten biztosra ment, kerülve a kevésbé ismert Quimby dalokat.
Gyors fesztiválvizitünk utolsó napját az idei fesztiválhimnusz egyik előadója, Дeva zárta a fesztivál másik nagyszínpadán. A még mindig nagyon fiatal Takács Dorina elektro-folk produkciója a késői kezdés ellenére is rengeteg embert vonzott a röhejes nevű Bolyhósorrú Köntöslopó színpad elé. Kérdés, hogy a szélsebesen népszerűvé vált zenész-énekes magyarországi sikere mennyire exportálható külföldi zenepiacokra – mindenesetre mi imádjuk.
Vendég szerző: Rózsa Ádám
Fotók: Fishing on Orfű
Fishing on Orfű Hivatalos | Facebook | Instagram | Youtube
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.