Az alma nem esik messze a fájától

Nem könnyű híres ember fiának lenni.

Nem azt mondom, hogy Zámbó Jimmy rajongó vagyok, még azt sem, hogy szerettem. Kétségtelen azonban, hogy a legendásan csúnya énekesnek gyönyörű hangja volt. Zámbó Jimmy alias Zámbó Imre, a magyar Demis Roussos elbűvölte közönségét. Közönsége – talán nem a legjobb – de annál nagyobb és a bűvölet még ma, tizenegy évvel az operettfigura operettbe illő halála után is tart. Jimmy a király leginkább a paneldzsungelekben és az idősödő hölgyek szívében volt otthon. Előadásait kicsit giccsesnek, kicsit nyálasnak éreztem, de Jimmy, aki engem leginkább egy Louis Quartorze korabeli éltes udvarhölgy karikatúrájára emlékeztetett négy és fél oktáv szélességben hajlítgatott lágy kappan hangjának szárnyalásában valóságban megszépült.

Szóval, mint tudjuk, Jimmy király volt, s bár megosztotta a közönséget, kétségtelen, hogy neve még ma is fogalom. S hogy ez így van, azt az X faktor zsűrijének arcáról is le lehetett olvasni, mikor váratlanul egy feltűnően ideges, jóképű, fiatal srác kopogtatott bebocsátásért. Zámbó Krisztiánként mutatkozott be, s közömbösség csak néhány másodpercig ült az arcokon, mert a közömbösséget rövid szóváltás után gyanú árnyékolta be. Gyanú, gyanút követett és be is igazolódott mindjárt, igen a srác Zámbó Jimmy király jelentőségtelenség árnyékában élő fia, aki azonban a jelentőségtelenség árnyékából minden áron kilépni szeretne. Szeretné, ha szeretnék, elismernék, ha már apjától ezt nem kaphatja meg, mint ahogy feltehetően akkor sem kapta meg, mikor még megkaphatta volna.

Krisztián magán viselte a híresemberfia szindróma minden ismérvét, s láthatóan szenvedett attól, hogy mindig apjával azonosítják, belőle vezetik le, pedig legszívesebben nevét is eldobná, csak hogy már ő magát is észrevegye valaki. Ahogy mondta, talán nem véletlen, hogy szeretve tisztelt apja egyik dalát fogja előadni. Hát, mikor belevágott, igen csak elbizonytalanodtam. Magát szeretné megmutatni, de apja hangján szólal meg. Mintha csak Jimmy reinkarnálódott volna, a közönségnek is, a zsűrinek is és nekem is tátva maradt a szám. Aztán, mint oly sokan mások, én is a könnyeimmel küszködtem. Nem a Jimmy dal hatott meg annyira, hanem a lélekvándorlás, a nem az apám vagyok, de mégis az, a szeretetért kuncsorgás, a nehéz gyermekkor, a késői felismerés és megérkezés katarzisa.

Azonnal meghallgattam a Bukott diákot Jimmytől is az összehasonlítás kedvéért. Apja szájából rutinszerűen hangzik, persze magas zeneiségével és iskolázott hangjával Jimmy előadása talán „királyibb“ lehetett, de számomra közel nem akkora hatású, mint fiáé, aki magáénak érezte a szöveget, a dalt és nem véletlen mert én is, a közönség is így érezte. A zsűri tagjai egyöntetűen és lelkesen méltatták Krisztián produkcióját, de az én véleményemet a zsűri negyedik hozzászólója, Malek Miklós fogalmazta meg. – Nem könnyű híres ember fiának lenni. Az ember mindig apja teljesítményével méri magát és sosem képes annak árnyékából kilépni. Ha valaki, akkor ő tudja ezt – hangoztatta Malek Miklós. Krisztián elsöprő sikert aratott, s egyenlőre csak találgatni lehet, hogy a meglepően nagy elismerés most neki, vagy apjának szólt-e. Erre majd a jövő fog választ adni.

http://www.youtube.com/watch?v=oj5MPb_hQrA