Bolega Niki fotográfus legújabb, Kedves László Könyvműhelye gondozásában megjelent, 100 Víztoronycímű könyvében a tornyok legszebb oldalát kiemelve, kvázi műalkotásként helyezi őket reflektorfénybe, ezzel is felhívva a figyelmet: ne hagyjuk őket tovább pusztulni! A kötet bemutatójának és a hozzá kapcsolódó kiállításnak, kerekasztal-beszélgetésnek, első hivatalos eseményeként a Bäse – Creative Clubhouse, Budapest új közösségi tere ad helyet holnap, 2025. március 27-én.
Te mikor csodáltál meg utoljára vagy valaha egyáltalán egy víztornyot? Talán soha. Ezek az egészen egyedi karakterű, különleges építmények a városaink fölé emelkedve, mint őrzők óvják az időt, miközben maguk válnak az áldozatává.
Bolega Niki fotográfus portré- és ételfotói számos neves magazinban szerepeltek már és szerepelnek ma is, miközben a Havas Dóra’s Food Studio vezető fotósa. 2017-ben, egy 365 napos szakmai kihívás kapcsán kezdett el szisztematikusan épületfotókat is készíteni, és innen pedig már csak egy kisebb ugrás vezetett a víztornyokig. A Nikivel egyidős csepeli torony volt az origó – a tövében állva fogalmazódott meg benne a vágy, hogy ezeket a sokszor elhagyatott, ma már eredeti funkciójukat vesztett építményeket megörökítése.
Niki letisztult, minimalista világának puha és finom megvilágításában egészen különös hangsúlyt kapnak ezek a sajátos épületek – mialatt fotósként egyre inkább beleásta magát a hazai víztornyok történetébe, sorra születtek a szelíd és mégis markáns „torony-portrék”, amelyek a Kedves László Könyvműhelye gondozásában megjelent 100 Víztorony című könyvben, rövid leírásokkal kiegészülve, nyújtanak még teljesebb képet a – nem egyszer siralmas – helyzetükről. Ahogy Niki a könyve előszavában is írja:
„A víz a természet legnagyobb ajándéka. Nélküle nem létezik élet. Megérdemli, hogy olyan szentélynek tűnő építményeket emeljünk neki, mint a víztornyok. A szememben egy szép víztorony óda a vízhez az építészet nyelvén, és a maga nemében mindegyik műalkotás.”
Bolega Niki és Kedves László a kötet bemutatóját Budapest új közösségi terében, a márciusban debütáló Bäse – Creative Clubhouse-ban rendezik 2025. március 27-én 18:00-kor. Az est folyamán, amely egyben a Bäse hivatalos megnyitója is, Csepelyi Adrienn vezetésével a szerző és a kiadó kerekasztal-beszélgetésen mesél a könyv létrejöttéről, sőt a kötetből kimaradt „víztorony-portrék”-ból kiállítás is nyílik, amely 2025. április 9-ig lesz megtekinthető a Bäse-ben.
A Bäse-ről
A Bäse egy innovatív, művészeti- és designfókuszú közösségi központ Ferencváros rehabilitációs részén, amely amellett, hogy egy négyfős grafikai ügynökség állandó bázisa, a hazai kreatív szcéna számára is otthont kínál, a maga pulzáló, inspiráló módján – ekképpen, a város új, kreatív hubjaként az „alkotóerő” megkerülhetetlen központjaként működik. Közel 200 négyzetméteres tere ideális helyszínt biztosít kortárs, aktuális témákat érintő, színvonalas rendezvényeknek, amelyek a design, építészet, képzőművészet, tudomány és irodalom területeiről érkező hazai és nemzetközi szakértőket éppúgy „megszólítják”, mint a különböző témák iránt érdeklődő, műkedvelő laikusokat.
Számunkra különösen fontos ez a helyszín, hiszen március végétől itt nyílik az ArtHungry új Design Shopja is és a PHENOM szerkesztősége is ide költözik.
100 Víztorony – Könyvbemutató x Bäse megnyitó
Időpont: 2025. március 27., csütörtök, 18:00
Helyszín: Bäse – Creative Clubhouse
Cím: 1094 Budapest, Balázs Béla utca 15.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.