Tavalyi, Scorpion című duplaalbumának köszönhetően Drake-nek lassan, de biztosan három olyan rekordot is sikerült megdöntenie, amit eddig a popzene négy liverpooli apostola birtokolt, jócskán megérdemelten.
Ennek megünneplésére aztán elég különös módot választott nemrég a kanadai rapper: az Abbey Road borítóján látható ikonikus képet varratta az alkarjára, némi kiegészítéssel.
Fotó: Hulton Archive / Kevin Winter, Getty Images
Tavaly nyáron Drake-nek sikerült hét egymást követő alkalommal felkerülnie a Billboard Hot 100 listára a legjobb tíz közé, amivel messze beelőzte a Beatles korábbi ötalkalmas rekordját. Ezen kívül októberre már összesen 12 kislemeze volt jelen a Top 10-ben egy naptári éven belül, amivel szintén túlszárnyalta az addigi 11-es csúcsot. A Beatlest emellett a legtöbb, a Top 100-as listán szereplő kislemez képzeletbeli dobogójának második helyéről is letaszította a torontói rapper 35 kislemezzel, amivel most már csak Madonnát kell utolérnie, aki 38 single felvétellel van a csúcson.
Ennek a megünneplésére Drake egy kissé pofátlan tetkót varratott magának, amin az 1969-es, amúgy idén ötvenéves Abbey Road zebrán átgyaloglós képe látható, csak éppen a négy liverpooli ikon előtt magával a rapperrel, aki vidáman integet John Lennon képébe.
Drake has a tattoo of himself in front of the Beatles on his arm. “I got more slaps than the Beatles…” pic.twitter.com/krzzFSF2Mj
— Word On Road (@WordOnRd) 2019. augusztus 9.
Úgy tűnik, Drake fullra járatja a Beatle-mániát, ugyanis korábban, a Meek Millel közösen tető alá hozott Going Bad című dalban is már elhintette, hogy “I got more slaps than The Beatles”, vagyis “több a slágerem, mint a Beatlesnek”. Persze az igazsághoz nyilván hozzátartozik, hogy a streamingszolgáltatók piacra kerülése óta jelentősen megváltozott az, ahogy a Billboard listákat számolják, és könnyen lehet, hogy ha McCartney és Lennon idejében is létezett volna Spotify, akkor torontói hősünk még a kanyarban sem lenne.
Azért haragra semmi ok, békepipaként hallgassátok meg Bad Bunny MIA című dalát, amivel Drake tizenkettedik Top 10-es kislemez-megjelenését is biztosította egy éven belül, így fosztva meg a Beatlest 54 (!) éve birtokolt koronájától.
Köszönjük, CoS!
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére. |
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok. |
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok. |
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja. |
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál. |
A stílusos élet fontosságának hirdetése. |
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap. |
Színész |
Hegymászó |
Head of Innovation |
biztosítóalapító |
A kisnyugdíjas ahol tud, segít. |
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült. |
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér. |
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát. |
Stylist |
Lakberendező |
Vitorlázó |
Stylist |
Az vagy, amit nézel. |
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl. |
Hegedűs Ágota |
Grafikus, belsőépítész. |
Creative Image Artist |
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író. |
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.