Nem mást, mint a Bang & Olufsen portékája, egy hétköznapi kulcstartó, amelyet egy idealista eszme hozott létre a 2000-es évek elején. Kis mérete ellenére az összes létező B&O attribútumot megcsillantja. A szemnek kedves, szabályos köralakú, kavics forma csupán az első ütés a sorozatból, a kombináció második találata a kezünkön csapódik mikor megérintjük, káprázatosan jó érzés egy ilyen finom felületű fémtárgyat kézben tartani. A két ütés már kellően megrogyasztja testünket, padlóra ugyan még nem kerülünk de érezzük, ebből baj lesz. Mik ezek a gombok rajta?
Szemünk fókuszál, a közeledő bokszkesztyűn már elmosódottan látjuk az EVERLAST feliratot, a bíró is izgatottan figyel, mi lesz ebből, szerinte számolás, 9-ig biztosan de lehet 10-ig is, tudja jól, hiszen nagy rutinja van már az ilyesmiben, ritkán szokott tévedni. És megérkezik az ütéskombináció harmadik, egyben megsemmisítő találata, kérdésünkre nem felelnek, minden elsötétült… Persze, mert válasz helyett megnyomták a három gomb egyikét (LIGHT), ami nevezetesen a világítást vezéri, fel vagy le tudjuk vele kapcsolni a lámpákat. Elképesztő! Padlón vagyunk, fekszünk mozdulatlan, még mindig sötét van, számolás halaltszik de a háttérből zene szól. Nahát!
Tényleg nagy lehetett az ütés, de mi ez a muzsika? Megérintettek egy másik gombot (AUDIO) a kulcstartón és megszólalt a zene, az audio eszközöket is ki és be tudjuk vele kapcsolni. Azért ez már pofátlanság, itt fekszünk a sötétben, kiütve, a számolásnak már rég vége de a zene baromi jó, még ha lenne erőnk hozzá, akkor sem akarnánk felállni. Nem is gondoltuk volna, hogy kulcstartóval tényleg kontrollálhatjuk környezetünket. A szemünk kezdi megszokni a sötétet, formákat és alakokat látunk, mellettünk áll közvetlen a kulcstartós ember, kezében még mindig ott van a „mini-távirámyító”, megnyomja az utolsó gombot (VIDEO) is. Fény járja be a teret, kellemes, fokozatosan erősödik, mintha csak moziban lennénk, úgy tárul elénk a fények forrása, egy televízió ébredezik, felénk fordul, hogy tökéletes képét megmutathassa, egy dokumentum film, Muhammad Ali-ra emlékeznek… Tetszik! Kell egy ilyen kulcstartó mindenkinek.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|