Member of Group ›
Felső Tízezer klippremier és villáminterjú
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.

Felső Tízezer klippremier és villáminterjú

A túlságosan erős visszavágyás is veszélyes.

A szürke, mélabús őszi napok és az elmúlt éveket egyre inkább jellemző világvége-hangulat együtt egy érzéssé áll össze: masszív nosztalgiává és visszavágyódássá az egyszerűbb, gondtalanabb időkbe, legyen az a legutóbbi nyár, a pre-covid évek vagy a távoli és idilli gyerekkor. A Felső Tízezer idén márciusban megjelent, Elkerülhetetlen című albumán található Egyszerűbb Idők ezt a gondolatot járja körbe, ennek a dalnak a kapcsán elmélkedtünk kicsit a kérdéskörön mi is a zenekar énekes-gitárosával, Sallai Lacival. A számhoz Bátori Gábor Jim aka. Sinco rendezett friss klipet!

Így 2022 őszén, határozottan nem egyszerű időkben visszatekintve az elmúlt évekre, szerinted mikor voltak utoljára egyszerűbb idők?

Az Egyszerűbb idők eredetileg egy óda akart lenni a tinédzserkorhoz, én például akkoriban biztosan nagyon gondtalan voltam. Persze akkoriban nem teljesen így éltem meg, hanem minden csip-csup ügy hatalmas problémát tudott okozni, de az biztos, hogy a mostani időszak határozottan nem tűnik egyszerűnek, és ez sokszor visszaköszön az utolsó két Felső Tízezer-lemez szövegeiben.

Hogyan gondolsz vissza a gyerek/tinikorodra? Van valami kiemelkedően szívmelengető emléked amire nosztalgiával tekintesz vissza?

Elég jó gyerekkorom volt, úgyhogy szívesen gondolok rá vissza. Főleg a gimit szerettem, annyi időm sose lesz már, mint akkoriban volt. Azt viszont nem állítanám, hogy ezt a rengeteg időt fegyelmezett tanulásra szántam volna, jobban szerettem csavarogni Pesten és mindenféle hagymázas zenekaros terveket kovácsolni. 

Mikor/milyen korban kezdhet el vajon az ember nosztalgiázni és ‘régenmindenjobbvoltozni’?

Én 15 évesen is hajlamos voltam erre, de persze ahogy egyre öregszik az ember, úgy lesz egyre több oka nosztalgiázni. Valahol természetes is, hogy az ember kicsit hajlamos szebben látni az elmúlt időket, de a túlságosan erős visszavágyás is veszélyes, nem szabad ebbe beleragadni. 

Bízhatunk egyáltalán abban, hogy még lesznek egyszerűbb idők? Mit lehet tenni a teljes beletörődés és elkeseredés ellen? Vagy ez csak a felnőtté válás/öregedés természetes velejárója, akármilyen időket is éljünk?

Mérsékelten pesszimista vagyok a jövőnket illetően, de a beletörődésből és elkeseredésből még soha semmi jó nem született, néhány remek lemezt és regényt leszámítva. Nekem annyi a taktikám, hogy igyekszem magamat olyan dolgokkal lefoglalni a munkában és a zenében is, amikkel tudom kicsit feszegetni a határaimat.   

Hogy érzed, a gondtalanabb vagy ezek a gondterhesebb idők ihletik jobban a művészeteket és a zenét? 

Hát, nem tudom, engem a karanténlemezek többsége eléggé hidegen hagyott, de például, ha magamat nézem, akkor elég változó a dolog. Amikor neki kezdtünk az Elkerülhetetlen lemeznek, akkor sok szempontból elég mélyen voltam, és az első fele elég könnyen össze is jött, de aztán a második felének a szövegeit meg nagyon nehezen fejeztem be, hiába volt minden adott a stresszes, zaklatott alkotáshoz. Lehet, hogy van valami ideális pont a két véglet közti tengelyen, de azt hiszem, hogy elég ritkán állnak úgy a csillagok. 

Ha utólag már be lehet vallani, teljesen tiszta játékkal melyik csapat nyerte volna a meccset?

A gyerekek is nagyon ügyesek voltak, de Korándi Dávid elég régóta kosárlabdázik, az ő rutinja valószínűleg döntő lett volna a mi javunkra. (nevet) Arra viszont nagyon jó volt a forgatás, hogy rájöttem, hogy én igazából egészen szeretek kosarazni, úgyhogy másnap vettem is egy kosárlabdát, és időnként lejárok azóta dobálni a közeli sportpályára. A Felső Tízezer Budapesten legközelebb csak év végén, december 16-án koncertezik az A38-on Barkóczi Noémi társaságában. A Facebook-eseményért kattints IDE.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art