Member of Group ›
Fink
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.

Fink

 

Hétfőn ad koncertet az A38-on a nagyszerű brit dalszerző-előadó, Fink, akit két évvel ezelőtt már láthatott a budapesti közönség a Szigeten. Ezúttal egy – meghitt, személyes dalaihoz talán jobban is illő – klubkoncertre tér vissza, hogy bemutassa nyáron megjelent, Hard Believer című lemezét.

993e60f387a680b2cdf2bbbbdee6002b

Tizenöt, de akár tíz évvel ezelőtt kevés ember gondolta volna, hogy egy Fin Greenall nevű tisztes downtempo mesterember-producer egy évtizeddel később személyes hangvételű, akusztikusgitáros dalokkal arat majd elképesztő sikereket. Greenall, azaz Fink a kilencvenes évek végén egyike volt a Ninja Tune jellegzetes, belassult hiphopalapokra elegáns elektronikus hangkollázsokat építgető gépészeinek, és első lemeze, a száz százalékig elektronikus Fresh Produce is pont ilyen volt.

Aztán Fink hirtelen teljesen kiábrándult az elektronikus zenéből, a DJ-zésből és tekergetésből. Dalokat, igazi dalokat kezdett írni – ezek egyike például Amy Winehouse-nál kötött ki -, és két régi barátjával, Tim Thortonnal és Guy Whitakerrel együttest alapított, és a 2006-os Biscuits for Breakfast már egy teljesen más világot épít. Akusztikus gitáros, finom, hol a neosoullal, hol a blues-zal kacérkodó, befelé forduló, meghitt dalokat énekel rajta Fink – és ami még meglepőbb, hogy ezt a lemezt is a Ninja Tune adta ki, pedig ha van kiadó, aminek profilján kívül esik ez a világ, akkor a Ninja Tune az. Ettől függetlenül a lemez komoly sikert aratott, és a következő, amin Fink egyik legkomolyabb slágerének, a This Is the Thingnek producere Andy Barlow volt a Lambből, még nagyobbat. Aztán 2011-ben megjelent a Perfect Darkness, ez a tökéletes chillout-lemez, ami előtt ájultan hajolt földig a kritika és a közönség is.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni, vagy ide kattintva.

Fink a Ninja Tune egyik legnépszerűbb előadója lett, 2012-ben a világ egyik legelismertebb szimfonikus zenekarával, az amszterdami Royal Concertgebouw Orchestrával lépett fel a “királynő napján”egy varázslatos hangulatú koncerten, aminek anyaga tavaly jelent meg. Ezt fél évvel követte a legfrissebb album, a szintén egekbe magasztalt Hard Believer, aminek turnéján két hűséges társával Budapestet is útba ejti Fink, egy meghitt hangulatú A38-as klubkoncert erejéig.

A tartalom nem elérhető.
A sütik használatát az "Elfogadás" gombra kattintva lehet jóváhagyni, vagy ide kattintva.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Phenom' enon
Phenom'enon
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás