Member of Group ›
Kispál on Orfű!
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.

Kispál on Orfű!

Február óta újra aktív a legendás Kispál és a Borz. Dalokat írnak, dalokat rögzítenek és hamarosan koncertet is adnak. Lovasiék augusztus 27-én, a Kispál on Orfű nevű kétnapos rendezvényen lépnek ismét színpadra.

Februárban, a Partizán Sessions Extra adásában az elmúlt éveikről és a visszatérés miértjeiről is meséltek a tagok.

„Egy zenekar akkor van, ha ír új dalokat, ha van kémia a tagok között. Nem véletlenül lehetett érezni rajtunk a döcögést 2004 után. Most újra vannak dalok, kreatív energiák, tehát újra van zenekar.”

– Mondta el a visszatérésről Dióssy D. Ákos.

„Az utóbbi években egyre többet zenéltünk Kispivel, egymás után jöttek az új ötletek és az is kiderült, hogy újra inspiráljuk egymást.”

– tette hozzá Lovasi András.

„András többször is hívott játszani, voltak a kertkoncertek a stúdiójában, volt a szólólemeze… A fordulópont egy veszprémi koncert volt, a felkészülés során vettem észre, hogy felszabadultan ötletelünk és újra úgy kapcsolódunk zeneileg, mint régen.”

– mondta el Kispál András. Lovasi, Kispál és Dióssy mellett Bajkai Ferenc (Kiscsillag) dobol a 2022-es felállásban.

A Partizán Sassions Exra adásában bemutatott Rózsaszín című dal az első az új szerzemények közül.

„Hat-nyolc dalötletünk van jelenleg készen, ezek közül hármat már fel is vettünk, a Rózsaszín az első, amit megmutatunk a közönségnek.”

– árulta el Lovasi András.

A zenekar terve egy vadonatúj nagylemez elkészítése. Az eddigi ötletek alapján egy klasszikusabb Kispál-anyag várható, amelyben bőven lesz önreflexió és önirónia. A zenekar 2016-ban, Orfűn állt legutóbb színpadra, ahová egy különleges minifesztivál keretein belül térnek vissza a nyár végén. A Kispál on Orfűt 2022. augusztus 26-27-én tartják meg a Fishing on Orfű fesztivál otthonául is szolgáló Panoráma Campingben.

A kétnapos rendezvény pénteki napján akusztikus koncerteket láthat a közönség, Kispál András és Lovasi András duója mellett fellép az Aranyakkord, a Csaknekedkislány, Beck Zoltán (30Y), Bérczesi Róbert (Hiperkarma), a Platon Karataev két frontembere, Leskovics Gábor Lecsó és még sokan mások.

A szombat a hangos koncertek napja lesz, a Kispál és a Borz visszatérő koncertje mellett színpadra áll többek között a Galaxisok, a Ricsárdgír, az Analog Balaton, a Tudósok, A kutya vacsorája, a Kinopuskin és az Üllői Úti Fuck is.

A rendezvény baráti atmoszféráját szem előtt tartva a szervezők a látogatói létszámot 7000 főben limitálják, akik közül 300-an egy exkluzív csütörtöki főpróbán is részt vehetnek. A pénteki és szombati napon összesen 28 produkció lép fel 4 helyszínen.

A rendezvénnyel kapcsolatos minden információ a www.kispalonorfu.hu weboldalon.

Címlapfotó: Máté Péter

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art