Kolibri

Bognár Bandi Kolibri néven meséli el befelé tekintő és őszinte történeteit lágy és melankolikus dalok formájában, legutóbb a nemrég megjelent B-oldal című EP-vel. Az énekes-dalszerzővel vizualitásról, zenéről, jelenről és jövőről beszélgettünk.

Kezdetben angol nyelvű dalokat írtál, most már viszont kizárólag magyarul születnek szövegeid – miért lépted meg ezt a nagy váltást (egy eléggé szövegközpontú műfajban), és mennyiben könnyebb vagy nehezebb az anyanyelvű dalírás?

Alapvetően ennek az az oka, hogy amikor elkezdtem dalokat írni, sokkal könnyebb volt bontogatni a gondolataimat meg az ötleteimet angol nyelven, hiszen sokkal könnyebb angol szótagoknak-szavaknak ütemet találni és dallamokat írni. Aztán, mivel kiskorom óta írok verseket, hamar éreztem, hogy magyarul jobban ki tudom fejezni magamat, és jobban élveztem – egyszerűen izgalmasabb volt magyar szövegeket írni. 

Mit ad neked a zenélés? Miért érdemes/nem érdemes szerinted ma itthon bárkinek belevágni?

Mindenem a zene. Klisés, de nekem az ad szinte mindent. Szerintem nem azt érdemes nézni, hogy mennyire lesz ćkifizetődő”, vagy hogy anyagilag „megéri vagy nem éri meg”, és azt sem gondolom, hogy bármi internetes mutató számítana bármit. Ha szeretsz írni, zenélni, és van kedved ezt megosztani emberekkel, akkor nyomjad! Ha neked jó érzés csinálni, már meg is érte. 

Mit gondolsz, a műfaj determinálja a dalok témáját és hangulatát, vagy fordítva? Azért választottad ezt a folkos hangzást, mert passzolt a lélekbenézős témákhoz, vagy inkább a zene sajátságai hozták a melankolikusabb történeteket?

Én ezeken egyáltalán nem gondolkoztam, amikor elkezdtem, és azóta sem nagyon akarok kiválasztani egy műfajt. Ami intuitívan jön, azt akarom elsősorban érezni a dalaimban. Ha az benne van, és konceptuálisan ki kell találni, hogy merre vigyünk adott albumot, akkor jönnek elő esetleg ezek a kérdések, de itt is igyekeztünk Cz.K. Sebővel (aki producerként közreműködik az új számokon) a dal lelkét szem előtt tartani, és amilyen hangzás ezt a legjobban előhozza, azt választjuk ki. Az, hogy a végeredmény végül milyen, utólag próbáljuk behatárolni, de az eddigi daloknál alapvetően a megérzéseinket követtem, nem adott műfajokat.

MOME-hallgatóként nyilván a vizualitás is fontos részét képezi a világodnak – mennyire jár ez kéz a kézben a zenével? Ihleti az egyik a másikat?

Alapvetően nálam teljesen más kreatív energiából táplálkozik ez a két dolog, nem nagyon tudtam eddig például saját magamnak animációs klipet készíteni, valahogy nehezemre esik ezt a két projektemet keresztezni. Majd talán egyszer sikerül. De ihletet tudok szerezni egyikből a másikhoz, elég sok képi metaforával dolgozok a zenémben, és azokat sokszor ihleti egy amúgy sketchbookba készült rajzrészlet.

Hogy élted meg az elmúlt több mint egy év karantén-létezését? Az alkotásra hogy hatott a sok egyedüllét és bezártság?

Nehéz volt megszokni az ingerszegénységet, és sok önmunka volt, hogy megmaradjon a motivációm mindenben, amit csinálok, de végül nagyjából ugyanannyi dalt írtam, mint eddig. Emellett a keverés-maszterelés részbe jobban bele tudtam mélyedni, és rátaláltam néhány zenei stílusra, ahol úgy érzem, jól ki tudom fejezni magamat. Ezen a vonalon elindulva lesz egy Demó Dínó nevű mellékprojektem, szóval izgalmas lesz.

Mik a terveid a Kolibri-projekttel a belátható jövőre nézve?

Lesz néhány kollaboráció, lesznek lazább számok, rengeteg kísérletezés, szárnypróbálgatás/mellékprojekt, illetve készül a nagy albumom. Sok zene fog érkezni, ennyi biztos.