Lombikhús

Mert ugye ebben a vitában nem a hús állaga, íze, ára irányadó, hanem a világnézet. És a lövészárok nem csupán a húsevők és húst szigorúan elutasítók közt húzódik, a két szélsőséges táboron belül is komoly viták folynak. Hosszú út vezetett el idáig. A mesterséges hússal nem csupán az állatholokauszt áldozataival való együttérzésből kísérleteznek, a folyamatosan növekedő húsfogyasztás súlyos ökológiai kérdéseket vet fel avval kapcsolatban, mennyire környezetkáros az állattartás, mennyire növelhető még globális szinten, anélkül, hogy visszafordíthatatlan károkat okozna környezetünkben és a klímában. Arról nem is beszélve, hogy a változásokra és újdonságokra lesben álló startup-ok milyen üzleti lehetőséget látnak benne. Szakértők szerint a következő években az élelmezéstörténet legnagyobb forradalma várható.

Az ENSZ UNEP szerint a húsfogyasztás jelenleg az emberiség legégetőbb, megoldásra szoruló problémája.

Az állattenyésztés az egyik fő oka a vízveszteségnek, az erdőirtásnak, az emelkedő tengerszintnek, a fajkihalásnak, a környezetszennyezésnek és paradox módon az éhínségnek is, mert a harmadik világban a nyomor enyhítésére fordítható mezőgazdasági területek nagy részét az állattakarmány termelésére használják, az állatokat pedig a gazdag országokban értékesítik.  Nemkülönben az állattenyésztés által kibocsátott üvegházhatású gázok felérnek az összes földi közlekedési eszköz, repülő és rakéta által kibocsátott gázzal. Az ENSZ becslése alapján emberiség várható húsfogyasztása 2050-re 470 millió tonna lesz.

Száz év leforgása alatt ez több, mint tízszeres szorzó.

Egyedül Kínában a húsfogyasztás ötven év alatt tizenkétszeresére nőtt és még így is viszonylag alacsony. A feltörekvő országokban hasonló trend várható. És most ejtsünk néhány szót az állatokról is, minthogy a hús – talán ezt ma már kevesen tudják – belőlük származik. Archaikus módszerekkel ilyen mennyiségű húst már régen nem lehet megtermelni. A nagyüzemi állattartás viszont olyan körülményeket teremtett, hogy egy átlag fogyasztó, ha betekintést nyerne az állattartás és feldolgozás körülményeibe, egy  horrorszcenárió kellős közepén találná magát.

Profitorientált piacgazdaságunkban emberi ésszel felfoghatatlan szenvedésnek vannak kitéve a falanszterben született és szűk börtönüket soha el nem hagyó állatok milliárdjai. Az „állatholokauszt” enyhe kifejezés. Mindezt a fogyasztó nem látja, ő csak szépen becsomagolt, szögletesre vágott formában találkozik a hússal az áruházak polcain. A szebbre, jobbra törekvő ember, magasztos etikai normákról papolva megfeledkezik arról, hogy az emlős állatok a legközelebbi rokonai. Pusztán empátiával – emberi beleérző képességünkkel – ki tudjuk következtetni, mit akarnak és éreznek ezek az állatok.

Furcsa kettős morál alakult ki.

Ha valaki mondjuk megöli és megeszi a kutyáját, az nem ember, a társadalom megvetését és a törvény szigorát kell elviselnie, miközben a bocikat milliószám lelkiismeret furdalás nélkül öljük meg és fogyasztjuk el, pedig ugyan olyan aranyos állatok, ráadásul még kölykök is. 

Az én etikám roppant egyszerűen működik: Annak van joga húst enni, aki maga öli meg az állatot. Ez persze nem megbélyegzés, nem is felmagasztalás, pusztán egy morális kényszer, hogy tudatára ébredjen a lakoma kedvéért az állatot meg kell ölni. Aztán jó étvágyat! Nincs is evvel baj, az emberiség kultúrtörténetének legnagyobb részében az archaikus állattartás uralkodott, ahol ez volt a világ rendje. A haszonállatok többségét megették, ráadásul testük semmilyen része sem ment kárba, csont, bőr, toll, szőr, pata, szaru, belek, zsír minden hasznosítva lett. És az állatok meg voltak becsülve, „állathoz méltó” életük volt. 

Ezzel szemben ma egy marhát jószerével csak a pár kilós bélszínért vágják le, élősúlyának túlnyomó részéből kutyaeledelt csinálnak. Na jó, mi magyarok a pacalt is szeretjük. Én azt hiszem az állatholokasztnak nem a jó jószándékú ember fog véget vetni. Hiába ülnek a vegánok a vágóhíd kapuja elé, élőláncot alkotva, hiába tesznek fel a youtube-ra horrorisztikus filmeket nagyüzemi állattartásról, az “endlösungot” a piaci és ökológiai kényszer hozza meg. Ez a kényszer vezet az alternatív megoldásokhoz is. 

Amerika nyugati partjánál már kezdenek divatba jönni – jaj a divat jelentőségét sose becsüljük alá! – olyan éttermek, ahol húzós áron tálalnak fel nem állatból származó húsételeket. Közben gomba módra nőnek a mesterséges húsra specializálódott konszernek és egyre biztatóbbak a termékeik árának csökkentésére tett technológiai próbálkozások. 

Két nagy csoportra bonthatók az eleddig kifejlesztett technológiák.

Az egyik pusztán növényi alapon állítja elő az állati fehérjéket, a másik őssejtekből, sejt- ill. szövettenyésztés útján. Mindkét technológia azt ígéri a fogyasztóknak, hogy a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően a jövőben sem ízben, sem állagban nem lehet majd különbséget tenni a műhús és természetes megfelelője közt. 

Ha a kedves olvasó az eddig elmondottakból arra következtetne, hogy én vegán vagyok, téved, nem vagyok az. Meglehet a húsevést egyre anakronisztikusabbnak érzem. Lányom unszolására, aki harcos elkötelezettséggel száll szembe szintén etikai meggondolásokból a húsfogyasztással, megkóstoltam Németországban néhány műhúsból kreált felvágottat és pástétomot. Jó ízük volt. Kicsit szokatlan, kicsit más, de jó. Műhamburgert még nem ettem, de azt mondják jobb, mint a hagyományos. Azt hiszem, ha majd a teljes élelmiszer palettát le tudják fedni, én is megtérek. 

Addig is szépen és udvariasan kihal az én idősebb, véres húsra gerjedő generációm, hogy fokozatosan átadja helyét annak a nemzedéknek, akik apáik, nagyapáik felfoghatatlan és eléggé el nem ítélhető életszokásaikkal teljességgel értetlenül állnak majd szemben.