Négyszámos, magyar nyelvű kislemezzel és a címadó, Sterilhez forgatott misztikus videóval kedveskedik hazai rajongóinak az idén ötéves Black Nail Cabaret synth-noir duó.
Árvai-Illés Emese énekes és Tarr Zsófia billentyűs duója májusban jelentette meg Harry Me, Marry Me, Burry Me, Bite Me című második nagylemezét a német Basic Unit Productions/Negative Gain Productions gondozásában, ezúttal pedig kimondottan a magyar rajongóknak kedveskednek Steril című kislemezükkel, mely november 1-jén, a formáció ötödik születésnapján jelent meg.
A Budapest-London távolságot legyűrve alkotó dark wave ihletésű formációnak ez az első magyar nyelvű anyaga, születéséről így mesélt Emese: „Annak, hogy ez az első magyar nyelvű EP, az az egyik oka, hogy korábban nem tartottam magam érettnek a feladatra, hogy magyar dalszöveget írjak, mert nagyon könnyű magyarul giccsesen hangzani. Nekem dalban mindig jobban ment angolul az önkifejezés, de nagyon sok verset írtam már magyarul, egészen kicsi korom óta – jelent is meg pár – de amikor megénekeltem, valahogy sosem hangzott elfogadhatónak. Most jött az első olyan szám a Steril formájában, amire úgy gondoltam, hogy vállalható, és megállja a helyét a magyar nyelvben”.
A címadó dalt Emke egy régi verse ihlette: „Ez az első dal, ami megszületett, és azért született meg, mert nagyon sok minden történik most otthon, amit kénytelen vagyok innen végignézni, illetve olyan érzések kavarognak benne, ami miatt annyira nem érzem magam otthon ebben az országban sem. Ezek adódtak össze egy dallá, ami egy régebbi versemből indult ki, és sok év után nyert új értelmet számomra. (…) Most, hogy kijöttünk, teljesen más perspektívából látjuk Magyarországot, nem feltétlenül pozitívabban.”
A dal írásakor három kérdés mozgatta az énekesnőt: a hétköznapok szürkesége és annak csillapítása, a benső gyermek megőrzése és a hazai helyzet. Az egész egy kicsit, szürke, egy kicsit steril, egy kicsit színtelen egy kicsit szagtalan, ennek a szellemében is készült el ez a kislemez. Nyilván minden dal másról szól meg más ihletett, de úgy gondolom, hogy ezt az egész szocreál szürkeséget, ezt a csizmát mindegyikre rá lehet húzni.
A címadó dalhoz egy különleges, misztikus hangulatú klip is készült: „Az első ötlet az volt, hogy legyenek alteregóink, ránk hasonlító lányok játsszanak bennünket. Emke alteregója hamar meglett (Sütő Anna), akinek, mint kiderült, volt egy saját készítésű hollófeje. Amikor ezt megtudtam, egyből egyértelművé vált számomra, hogy ki lesz a másik karakter, így elengedtük az alteregó kérdését. Tehát egy Emke-szerű lány (Anna) és a Holló (Tóth Bátor) volt a főszereplőnk, akik ötleteikkel is segítették a produkciót, Anna pedig szakmai tudásával is, mivel médiadizájn szakon tanul a MOME-n” – mondja Zsófi.
A klipet Ficsór Zsolt készítette, aki a zenekar előző, Satisfaction című klipjében is dolgozott: „A koncepció kiindulási pontja a mesterségesen kialakított tér és a természetes környezet kontrasztját veszi figyelembe. Fontos volt, hogy a városban, kültéren vegyünk fel jeleneteket. Üres, olykor letisztult terekben a sterilitásra visszautalva. A klipben megjelenő két karakter viszonya semleges, hiányérzetet sugall. Találkozásuk története nyitott marad a betekintő számára.”
A lemez ezúttal is Árvai Krisztián produceri munkájával született meg, a Fekete című dalban pedig Celine Righi brácsajátékában gyönyörködhetünk. A lányok legközelebb november 14-én Londonban koncerteznek, itthon várhatóan jövő év elején találkozhat velük ismét a hazai közönség.
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
Színész
|
Hegymászó
|
Head of Innovation
|
biztosítóalapító
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
Stylist
|
Lakberendező
|
Vitorlázó
|
Stylist
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
Az vagy, amit nézel.
|
Hegedűs Ágota
|
Grafikus, belsőépítész.
|
Creative Image Artist
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.