Újabb fejezetéhez érkezett a modern rockzene egyik legmeghatározóbb brit duója.
A Dead Company a Royal Blood ötödik stúdióalbumaként látott napvilágot, érkezését pedig olyan fülbemászó kislemezek vezették fel, mint a Ten Over Ten, a Swallow The Bomb, valamint a héten debütált Mother Never Told You. Mike Kerr basszusgitáros-énekes és Ben Thatcher dobos határidők és elvárások nélkül vonult stúdióba Brightonban, hogy a lehető legnyersebb, legközvetlenebb formában rögzítsék az új dalokat.
Az önmaguk által producerelt lemez írásakor a pozitív személyi változások – mint Kerr eljegyzése vagy Thatcher gyermekének születése – is inspirálóan hatottak a duóra. Kompromisszummentesen nyúlnak vissza a zenekar korai gyökereihez, miközben minden eddiginél gyorsabb és keményebb tempót diktálnak.
A banda így mesélt a korong hátteréről:
„Miután pár évre üresbe tettük a Royal Blood motorját, most alaposan felpörgetjük a fordulatszámot: ezen az albumon minden eddiginél gyorsabban és keményebben szólunk. Mivel kifejezetten a színpadi jelenlétet szem előtt tartva írtuk és rögzítettük a dalokat, alig várjuk, hogy az elkövetkezendő években élőben is előadhassuk őket.”
A tizenkét évvel ezelőtti robbanásszerű indulásuk óta a zenekar mind a négy korábbi nagylemeze az első helyen nyitott a brit toplistákon, globálisan pedig már több mint 2,8 milliárd streamelést tudhatnak maguk mögött. A Dead Companymegjelenését egy hamarosan induló, teltházas brit klubturné, valamint egy 2027 elejére esedékes nagyszabású európai arénaturné kíséri, amely során többek között Antwerpen, Berlin, Milánó és Madrid színpadain is fellépnek.
|
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
|
|
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
|
|
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
|
|
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
|
|
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
|
|
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
|
|
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
|
|
Színész
|
|
Hegymászó
|
|
Head of Innovation
|
|
biztosítóalapító
|
|
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
|
|
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
|
|
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
|
|
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
|
|
Zenét hallgatok/készítek.
|
|
Stylist
|
|
Lakberendező
|
|
Vitorlázó
|
|
Stylist
|
|
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
|
|
Grafikus, belsőépítész.
|
|
Az vagy, amit nézel.
|
|
Válságot szimulálok megrendelésre.
|
|
Hegedűs Ágota
|
|
Creative Image Artist
|
|
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
|
A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. A süti hozzájárulásokat az alábbi menüpontokban kezelheti.