Szilveszter adekvát környezetben

Opera

Valóban adekvát környezetben töltöttem a szilvesztert. Az Operaházban, ahol az év utolsó estéjén Johann Strauss, Denevér című nagyoperettjét tűzték színpadra. A darab maga is szilveszterkor játszódik, roppant mulatságos, szórakoztató. A színműben – miként e jeles napon nem csak a színpadon – mindenki iszik, mindenki részeg, a pezsgőgőzös hangulat felmenti a színészeket a túlzott komolykodás alól, így a darab még oldottabb – néha kifejezetten improvizált – keretek közt játszódik. Ezt a főigazgató – a kivételes alkalomra tekintettel – tovább oldotta azáltal, hogy a darabot néha spontán megszakítva, a Denevérben nem szereplő betétek hangzottak el.

Más kérdés, hogy a betétválasztásokat nem tartottam szerencsésnek. Mert én szeretem ugyan Janicsák Vecát, de a mikrofonos Most múlik előadását az Operaház színpadán nem tartottam odaillőnek. Mint ahogy a német nyelvű Wagner betét sem fokozta a szilveszteri hangulatot, s azt hiszem, hogy a számos német néző – csak körülöttem többen ültek, mint magyarok – nem Wagnerre volt kihegyezve operettes elvárásaikban. Viszont az éjféli megszakítás a himnusszal kárpótolt mindenért, ha egyáltalán kárpótolni kellett engem valamiért, mert néhány fenntartásom ellenére is igen jól éreztem magam.

Az előadás után az Opera pezsgővel látta vendégül a közönséget, s a hangulatot látványos tűzijátékkal tetőzte. Nekem körülbelül ennyi fér bele egy szilveszteri estébe. Nemes környezetben, elegáns külsőségek közt egy vidám, nevettető színpadi és zenei esemény keretében koccintani az új esztendőre. Tehát adekvát környezetben, adekvát eseménnyel, adekvát külsőségek közt ünnepelni az év utolsó napját.

Az adekvát külsőségekkel azonban volt némi-nemű baj. Én úgy vélem, egy eseménynek, rendezvénynek meg kell adni a minimális tisztelet egy adekvát öltözködéssel úgyszintén. Nos tényleg nem tudom hová jut a világ. Szilveszterkor az Operában némelyek úgy néztek ki, hogy Johann Strauss idejében ilyen ruhában oda még a fűtőket sem engedték volna be. Mivel sajnos az Operaházban régóta nem létezik dress code, azok járnak rosszul, akik adnak ruházatukkal a stílusra, a hagyományos értékeket és a hely méltóságát tiszteletben tartják. Én személy szerint szmokingomban úgy éreztem magam, mint egy disznók közé keveredett pingvin.

Nem szabad mindent az egységcsürhésedés oltárán feláldozni. Az Opera nem disco és azért nem az, mert nem áll be az aktuális trendek sorába. Még olyan áron sem, hogy mindenkor megtöltse nézőtere sorait, mert ez a fajta gondolkodás bizonyíthatóan kontra-produktív, egy szándékoltan elit szellemmel sokkal vonzóbbá lehet tenni egy ilyen intézményt. Van ellenpélda is persze, de nem európai környezetben. A sydneyi operában láttam először embereket rövid nadrágban, strandpapucsban. De valahogy ott engem ez kevésbé zavart. A budapesti Operának azonban igenis vissza kéne hódítani egy minőségi közönséget, s az első lépést ez irányban a kötelező gardrób jelenthetné. (Az operaházi dress code tekintetben kíváncsi lennék szerzőtársunk, Miklós véleményére, aki szintén ott volt az előadáson – természetesen kifogástalan öltözékben.) Azt hiszem, mindenki jobban érezné magát kölcsönös megtisztelésben, s az eseményt is rangosabbnak élné meg.