Member of Group ›
Új énekessel tér vissza a Linkin Park
Szombat a zene napja. Figyeljetek és hallgassatok minket.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.

Új énekessel tér vissza a Linkin Park

 

Hét év után először adott koncertet a Linkin Park, ahol le is leplezték a zenekar új énekesét, aki nem más mint a Dead Saraból ismert Emily Armstrong.

A kétezres évek egyik legsikeresebb nu metal zenekara egy titkos koncertre invitálta rajongóit, melyet helyi idő szerint csütörtök éjfélkor streamingeltek a YouTube-on. Itt jelentették be hivatalosan a visszatérésüket Chester Bennington egykori énekes 2017-es halála óta és itt mutatkozott be az új frontemberük, Emily Armstrong is.

A Linkin Park korábbi tagjai, Mike Shinoda (rap ének), Brad Delson (szólógitár), Joe Hahn (lemezjátszó), Rob Bourdon (dob) és Dave Farrell(basszusgitár) is mind részt vesznek az új felállásban. Már az év elején felröppentek a pletykák arról, hogy a banda egy új énekessel tervezi a megújulást. Ezt a hírt először Jay Gordon, a 90-es évek végi alt-rock Orgy énekese hozta nyilvánosságra, aki egy interjúban kikotyogta, hogy a zenekar egy új énekesnővel térhet majd vissza. A Linkin Park újraélesztése nem is lehetne aktuálisabb, különösen annak fényében, hogy a banda legsikeresebb albuma, a 2000-es Hybrid Theory jövőre ünnepli fennállásának 25. évfordulóját.

Az új album november 15-én várható From Zero címmel, amelyről a The Emptiness Machine az első single. A zenekar idén hat aréna-koncertet ad, jövőre pedig ha minden igaz világkörüli turnéra indulnak.


From Zero album tarcklist:

‘From Zero’ (intro)
‘The Emptiness Machine’
‘Cut The Bridge’
‘Heavy Is The Crown’
‘Over Each Other’
‘Casualty’
‘Overflow’
‘Two Faced’
‘Stained’
‘IGYEIH’
‘Good Things Go’

Linkin Park Hivatalos | Facebook | Instagram

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art