Member of Group ›
34. Magyar Sajtófotó Kiállítás
Csütörtökönként locsogunk/ fecsegünk az Életről. Meg mindenről.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.

34. Magyar Sajtófotó Kiállítás

 

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Fotóriporterek Szakosztálya harmincnegyedik alkalommal írta ki a Magyar Sajtófotó Pályázatot, amelyre 240 fotográfus 2434 pályaművel pályázott sikeresen. A zsűri összesen 7029 képet tekintett meg a 2016. január 22-24. között megrendezett zsűrizés során. A magyar sajtófotográfia legrangosabb versenyére beérkező pályamunkákat neves fotós szakemberekből álló, öttagú zsűri bírálta el. A zsűri elnöke Petr Josek, a Czech Press Photo nemzetközi zsűrijének elnöke, fotóriporter, tagjai: Szarka Klára, kurátor, fotótörténész, Sopronyi Gyula, fotóriporter; Jocelyn Bain Hogg, fotóriporter, Szergej Makszimisin, fotóriporter volt. Idén a Menekültválság kategóriával bővült a pályázati felhívás, melyre egyedi képpel is, és sorozattal is lehetett pályázni.

02

A pályázati anyagokból kiválasztott, több mint 300 képet bemutató tárlatot Szigeti Tamás fotográfus rendezi. A kiállítást a Budapesti Tavaszi Fesztivál programsorozatának keretében 2016. március 25 – május 14. között tekintheti meg a nagyközönség a Capa Központban. A kiállításnak köszönhetően bárki bepillantást nyerhet a magyar fotóriporterek lenyűgöző és izgalmas világába, illetve a képek segítségével felidézheti a 2015-ös év legemlékezetesebb pillanatait is.

A 34. Magyar Sajtófotó Pályázat díjazottjai:

NAGYDÍJAK:

● MÚOSZ Nagydíj

Fazekas István (HVG): Tranzitország

● André Kertész Nagydíj

Déri Miklós (Déri és Társa Bt.): A roma test politikája – Nincs ártatlan kép

KÜLÖNDÍJAK:

● Escher Károly, a legjobb hírképért

Illyés Tibor (MTI/MTVA) : Tiszteletadás

● Munkácsi Márton díj a legjobb kollekcióért

Móricz-Sabján Simon (Népszabadság)

● A megyékben dolgozó legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter

Komka Péter (MTI/MTVA)

A 30 év alatti legjobb teljesítményt nyújtó fotóriporter

Bánhegyesy Antal (szabadúszó)

A kiállítás megtekinthető:
2016. március 24. és május 14. között

Alkotók:

Ajpek Orsolya, Balogh Zoltán, Bácsi Róbert László, Bánhegyesy Antal, Bodnár Boglárka, Bődey János, Bruzák Noémi, Déri Miklós, Fazekas István, Hajdú D. András, Hirling Bálint, Illyés Tibor, Juhász Norbert, Kállai Márton, Kálló Péter, Kerekes M. István, Knap Zoltán, Komka Péter, Korponai Tamás, Koszticsák Szilárd, Kurucz Árpád, Madácsi Zoltán, Máté Bence, Mohai Balázs, Móricz-Sabján Simon, Nagy Sándor Márton, Páczai Tamás, Pályi Zsófia, Radisics Milán, Reviczky Zsolt, Rostás Bianka, Schild Tamás, Stiller Ákos, Teknős Miklós, Urbán Ádám, Veres Viktor, Vincze Bálint

Újratervezés

2017. április. 20.

Jól szeretni

2016. november. 17.

A zene ereje

2016. augusztus. 20.

Csapat

 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
Regős Dániel
The Dealer
A zene az se rossz, a zene az nagyon jó! Ezért csináljuk!
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.

Kapcsolat

Elérhetőség
Blogger 42
Bálna Budapest / Hygge,
1093 Budapest, Fővám tér 11-12.
+36 30 920 920 1
info@group42.hu
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Music
Ride
Home
Cloud
Art

A weboldalon cookie-kat használunk, amik segítenek minket a lehető legjobb szolgáltatások nyújtásában. Weboldalunk további használatával jóváhagyod, hogy cookie-kat használjunk. Adatkezelési tájékoztató

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás