Member of Group ›
Autó, két Segway-jel a gyomrában
Keddenként tegyetek egy túrát velünk. Két-, vagy több keréken.
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.

Autó, két Segway-jel a gyomrában

 

Sosem szerettem a következetlen megoldásokat. A biciklimet városi közlekedésre találták ki és egy kosár egy citybike-nál megítélésem szerint állandó kelléknek számít. Azt azonban csak utólag, körülményesen lehet a kormányra szerelni, s ez esetben a kitámasztót is el lehet felejteni, mert a bicikli – főleg, ha van valami a kosárban – azonnal felborul, ha elengedem. Borzasztó!

Éppoly bosszantó, hogy a méregdrága kamerák praktikumban meg sem közelítik a kisebb, kevésbé minőségi, de átgondolt, integrált vakus tükörreflexes kamerákat. Ha a Canon EOS-5-ös lóg a nyakamban, s a vaku is rá van szerelve, ami nélkül a gép már nem is profi gép, ugyanis manapság a nappali derítés is alapfeltétel jó minőségű képek készítéséhez, a kamera már nem lóg a nyakamban illedelmesen, hanem egyszerűen orra bukik. És akkor a teleobjektívről még nem is beszéltem. Hogy nem tűnik ez fel a konstruktőröknek?

Jó, hogy a Mac air-nek már alig van súlya, már annyira alig van, hogy lassan a töltő is nehezebb, amit persze sosem emlegetnek a reklámokban, pedig, mint tudjuk, töltő nélkül nem vihetjük laptopunkat sehová. Sorolhatnám tovább a nem következetes megoldásokat, de most inkább egy reményteljesen következetes megoldásról szeretnék beszámolni.

Világ életemben szerettem volna egy autót, amivel kerékpárt lehet kényszermegoldások nélkül szállítani. Persze ez így lehetséges, ha a gépkocsi teherautó méretű, de egy olyan konstrukcióval, ahol a tervezők integrált megoldásban gondolkodtak volna, még nem találkoztam. Ezt a sokakat érintő problémát ők egyszerűen hárítják, oldja meg mindenki, ahogy akarja. Így jönnek létre a körülményes tetőcsomagtartó megoldások, vagy a gépkocsi hátuljára erősített konzolok, vontató horogra kapcsolható tartók, de ezek mind kisebb nagyobb kompromisszumokkal járnak és egy jól átgondolt konstruktőri megoldástól messze vannak.

Nemrégiben az Opel prezentált egy járművet, mely ilyen értelemben és még számos más megoldásban példaértékű. Az Opel Flextreme egy igazi jövőautó, s bár bemutatására immáron évekkel ezelőtt sor került, az utcán azóta sem látható. Pedig kár, mert a koncepció valóban jövőbe mutató.

Opel-Flextreme GT-E Concept 2010

Végsebessége meghaladja a 200 km/h-t – amit tudvalevőleg még kipróbálni sem szabad sehol -, s mindemellett átlagosan 1,6 liter benzinnel beéri 100 kilométeren és a CO2 kibocsátása kevesebb, mint 40 g/km. Hihetetlen!

Az Opel azonban bebizonyítja, hogy vannak még csodák. A Flextreme GT/E koncepcióautó megmutatja, hogy a komfortot és a kényelmes méreteket nem feltétlenül kell feláldozni a hatékonyság és az ökológia oltárán és, hogy a jövő a növelt hatótávú villanyautóké. Az autó kerekeit, mindig, minden sebességnél villanymotor hajtja. De ha lemerül az akku, akkor sem fogunk állva maradni sehol, mert a Voltec, illetve E-Rev technológia megakadályozza ezt. A forradalmi rendszer fő összetevői egy T-alakú akkumulátortelep, egy 120 kW-os elektromos hajtómű és az áramfejlesztő motor-generátor.

Opel-Flextreme GT-E Concept 2010

A Flextreme GT/E tanulmány tehát abban különbözik jelentősen a hagyományos hibridektől, hogy kerekeit csupán  villanymotor hajtja, melyet 60 kilométerig terjedő úton egy 16 kWh kapacitású lítiumion-akku táplál. Amikor ez kezd lemerülni, akcióba lép az 1,4 literes benzinmotor, hogy a generátorral áramot fejlesztve ellássa a villanymotort, illetve feltöltse az akkumulátort. Így egy hagyományos tankolással 500 kilométernél nagyobb hatótáv biztosítható, utána pedig egy közönséges, 230 voltos háztartási konnektorról is „megtankolható” az autó. A menettulajdonságok jók, a Flextreme 0-ról 100-ra kevesebb, mint 9 másodperc alatt képes felgyorsulni.

A gépkocsi persze telis-tele minden egyéb hasznos és kevésbé hasznos elektronikával, mind belső, mind külső kialakítása formabontóan modern. És mégis mindez nem lenne elég ahhoz, hogy bejegyzésemet ennek az autónak szenteljem, hiszen az elmúlt hetek során már rengeteget cikkeztünk hasonlóan futurisztikus elektromos autókról. Ez a járgány azonban tud még valamit, ami nekem személyesen nagyon bejön, s szerintem nem én vagyok az egyetlen. A szárnyszerűen két oldalra nyíló csomagtartó ajtók alatt található még egy rekesz, amely kettő darab Segway-t rejteget.

Opel-Flextreme GT-E Concept 2010

Az autó áramfejlesztője arról is gondoskodik, hogy ezeknek a high-tech járműveknek az akkumulátora is mindenkor fel legyen töltve. Tehát vízióimat ez a járgány túl is teljesíti, nem holmi összecsukható kerékpárt integráltak a karosszériába, hanem két, azaz kettő darab motoros járművet, melyek a legtöbb országban a gépkocsik elől teljes mértékben elzárt területen is használhatók, miáltal az Opel Flextreme elől gyakorlatilag semmi sem marad elzárva.

Jómagam nagy csodálója vagyok a Segway-eknek, s volt is alkalmam többször kipróbálni, kiélvezni a kétkerekű, egyensúlyozó csodamasinákat. Ezekből egy nagyobb autó csomagterében akár még kettő is elfér, de már sok hely nem marad. Az Opelba úgy integráltak kettő „special edition“ – összetolható teleszkópos kormánykonzolú – Segway-t, hogy az a gyanútlan szemlélőnek fel sem tűnik.

Opel Flextreme concept 2007

Nem azt mondom, hogy egy gépkocsinak, ha már egyszer autónak építették feltétlen repülnie is kell, de én biztosan nem lennék ellenére. Egyre jobban vonz egy eszközszegény környezet, és értékelem, ha avval a kevés kütyüvel, ami feltétlenül muszáj, az általam preferált alkalmazások nagy részét képes vagyok lefedni. A mobiltelefon például mindig nálam van, és milyen jó volna, ha másra nem is lenne szükségem, mert a kiegészítő alkalmazások minden más kézi eszközt feleslegessé tennének! Ha még a pénztárcát és a benne lévő igazolványokat is pótolná, azt sem bánnám, ha ez kompromisszumot jelentene méretben, csak a zsebemben férjen el. A többi eszköz pedig, mert felesleges, otthon marad. És az általam csodált Segway is mindhiába áll otthon a garázsban, ha mindig csak akkor jövök rá, mily nagy szükségem lenne éppen rá, amikor valahová autómmal megérkezem. Ez a veszély az Opel Flextreme-mel nem fenyeget.

Csapat

 ArtHungry
arthungry.com
Független portfólió építő felület alkotóművészek és a vizuális művészetek iránt érdeklődők részére.
Kutvölgyi Pál
Blogger42
Írni, olvasni, fotózni és motorozni szeretek, számolni tudok.
 Marvin
Marvin Says
Kedvelem a jó kérdéseket. Néha fontosabbak, mint a válaszok.
 PHENOM
phenom.hu
A magazin 2010-ben indult, fiatalokhoz szóló, független kulturális portál.
Schiffer Miklós
Schiffer Style
A stílusos élet fontosságának hirdetése.
Török András
Simplicissimus
Olvasni jó, a könyvet továbbadni kúl.
Korábbi vendégíróink
Balázsi Dia & Peti 
My Little Melbourne Family
Mindegy honnan jössz, a lényeg, hogy tudd hová tartasz, és míg odaérsz, légy jobb minden nap.
 Ernyey Béla
Ernyey Béla
Színész
 Erőss Zsolt
Eross Zsolt
Hegymászó
 Fabricius Gábor
Fabricius Gabor
Head of Innovation
 Dr. Farkas András
Farkas András
biztosítóalapító
Gecser Ottó
gecserotto
A kisnyugdíjas ahol tud, segít.
Guld Péter
GuldPeter
Kaotikus életet élő, szentimentális motorkerékpár-őrült.
Hoffmann Petra
Petra
Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér.
Kertész Bálint
Videographer @ 42BIT
Tizennégyszer láttam a Keresztapa-trilógiát.
 Lakatos Márk
Lakatos Mark
Stylist
 Lang Viktória
Lang Viktoria
Lakberendező
 Litkey Farkas
Litkey Farkas
Vitorlázó
Mei Mei
Mei Mei
Stylist
Obersovszky Gyula
Magánzó
Szinteld magad a világra, légy magasabb, mint az árja.
Trunkó Bence
Shadowriter
Az vagy, amit nézel.
Pályázott vendégíróink
Hegedűs Ágota
hegedusagota
Hegedűs Ágota
Somogyi Richard
somogyirichard
Grafikus, belsőépítész.
Tóth Olivér
totholiver
Creative Image Artist
Vécsei Rita Andrea
vecseiritaandrea
Büntetőbíró, majd mindenféle szöveg író.
 
Smile
Culture
Shop
Photo
Video
Ride
Art